Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Férfiak, nők vegyesen ülnek körül egy asztalt. Kiglancolt kisvárosi vendéglő a főutcán. Alkalmi társaság, úgy tűnik, egyazon esemény hozta őket össze ebbe a kisvárosba. Senki sem odavaló. Több országból, több pártállásból és nézőpontból összeverődött, laza ismeretségű alakulat. Ez már abból is látszik, ki mit rendel, ki milyen nyelven kér sört, kávét, kólát, üdítőt, ropit, rágcsit, pizzát. A székelyföldi idősebb férfi hűsítőt. Ő még így szocializálódott. Nem tudja megszokni az üdítő kifejezést, noha tudja, hogy azt a régi cukros löttyöt a szocialista reklám románból ültette vissza magyarra.
De hát nem is ez a probléma, ez csupán afféle hangulatszínezék, ugyanis arról folyik a vita, hogy végeredményben kit vagy mit is tekinthetünk a demokrácia modelljének.
Senki sem emlékszik már, hogyan is került közéjük ez a virgonc, nyugtalanító fogalom. Olyan, mintha egy csapat elcsigázott férfi közé váratlanul egy félmeztelen apácát bocsátana le a giccstől és grand guignoltól sem idegenkedő sivatagi rendező, akit éles helyzetnek hívnak.
A meghatározás körül már-már felüti fejét az egyenetlenség. Mindenkinek saját demokráciafogalma van. Egyesek a szabadsággal azonosítják, mások a háborítatlan szellemi és – miért ne – anyagi jóléttel. Van akinek biztonságot jelent, az asztalnál ülők közül egy fiatalember úgy véli, hogy a demokrácia nem más, mint a mindenki által elfogadható jövőkép. Olyan nincs, vetik ellen többen is.
Az idősebb, tapasztaltabb, értsd az előző rendszerben megtaposott nő azt mondja, utoljára a pártkongresszusokon hallott efféle bődületes marhaságot. A jövőkép mindenki számára egyéni. Vagy nincs. Többen is erősítik.
Akárcsak a demokrácia, úgy értem, a működő. Mondja a szociológiai hajlamokkal megvert negyvenes, aki már élt Nyugaton. Többször hozzá is teszi egy-egy állítás bevezetéséhez kissé tréfásan: nálunk, Nyugaton. Afféle szófordulat, hiszen visszajött. Vagyis megbukott, állapítják meg többen magukban.
Na, álljunk meg, emeli fel a hangját egy érett anyaországi. Szerkesztő vagy parlamenti tudósító. Hagyjuk ezt a Nyugat-imádatot. Ezt az Amerika-majmolást. Mi az, hogy Amerika? Nekünk a saját életünket kell élni, nem másokét másolni. Na de Amerika, ez a világ csendőre mindenkire a saját demokráciamodelljét akarja ráerőszakolni. Szó szerint is. Bombázókkal, fegyverekkel, állítólagos diktatúrák megdöntésével. Például Irakban az emberek nagyon jól megvoltak Szaddam Huszein alatt, jól kerestek, aki nem pofázott feleslegesen, annak mindene megvolt. Az volt az ő saját és sajátos életformájuk. Az irakiaké. Romba döntötték az amcsik. Aztán idejönnek hozzánk valami nagy nímandok, és kioktatnak minket. Látszik, hogy régóta készül odavetni ezt a társaságnak. Eddig türtőztette magát.
Az asztal körül a társaság egy része visszavonul. Magával viszi, visszamenekíti bizalmát, kétségeit, őszinteségét. Minden rossz demagógiára, anyaországi, nemzeti dohánybolt-dumára el van készülve. Akár zsidózásra is.
Szerencsére nem fut el odáig az indulat. A társaság elkedvetlenedik. Csak a felszabadított nemzeti demokráciavédők adogatják egymásnak a labdát. Szép összjáték. Röpték. Labdatartásra rendezkednek be, mondanánk tenisznyelven.
Egy nyugdíjas, akinek mindhárom gyermeke külföldön él, holott ő és a felesége erre egyáltalán nem biztatta, nem is céloztak rá annak idején, azt remélte, itthon majd ő viszi óvodába az unokáit s az iskola előtt megvárja ócska Skodájával a nagyobbat, szóval a nyugdíjas – valami tanárféle lehetett, mert megnyomja a szavakat, nem vét a szónoklattan alapkövetelményei ellen (szegény Péchy Blanka néni repesne rádiós örömében, ha hallaná) – azt kérdi: S ha annyira jó volt Irakban, Iránban, Palesztinában, abban a most alakuló államban, Kínában, a csudásban, Oroszországban, a hódítóban, az atomerőmű-kereskedő, Ukrajnát szétszabdaló Nagy-Ororszországban, ahol mind sajátosan élnek az emberek, a maguk teremtette valódi népakaraton alapuló demokráciában, akkor miért nem akar senki sem oda kivándorolni, ott letelepedni? Miért irtóznak az emberek a demkorácia zöld ágaival elfedezett diktatúráktól? Miért menekülnek onnan?
A társaság felbomlik. Egymás szavába vágnak, egyesek fizetnek, mások még rendelnek egy sört. Tíz perc múlva folytatódik a workshop (szeminárium) a világbéke megmentéséről és a humántestvériség nemes eszméjéről.