Demeter-Erdei Zoltán és az Illés-ügy
Amikor olvastam a Népújság egyik számában „a Felső-Maros mente általános iskoláinak igazgatói” nevében író, Illés Ildikó leváltása ellen tiltakozó (nyitott kapukat döngető) Mózes Sándor nyilatkozatát arról az ügyről, ami a mi iskolánkról is szól, két dolgot nem tudtam megállni: a hangos mosolygást és a billentyűk közé csapást, a kövesdombi iskola tanárai közül úgysem szólt senki még erről.
Amikor olvastam a Népújság egyik számában „a Felső-Maros mente általános iskoláinak igazgatói” nevében író, Illés Ildikó leváltása ellen tiltakozó (nyitott kapukat döngető) Mózes Sándor nyilatkozatát arról az ügyről, ami a mi iskolánkról is szól, két dolgot nem tudtam megállni: a hangos mosolygást és a billentyűk közé csapást, a kövesdombi iskola tanárai közül úgysem szólt senki még erről.
Volt valamikor májusban az RMDSZ székházában egy összejövetel, mely Brassai Zsombor jópofa gettós mondata kapcsán vált népszerű témává. De lehetett volna másért is, mondjuk azért, mert itt derült ki, hogy egyik iskola magyar aligazgatónője az igazgató utasítására felszólította a magyar diákokat és tanárokat is, hogy december elsején piros-sárga-kék szalagocskával ékesítsék magukat.
Mindegy. Az összejövetel eredeti célja az volt, hogy Illés Ildikó jelenlétében a magyar igazgatók, aligazgatók megosszák egymás között tapasztalataikat arról, hogy hogyan működnek együtt a román kollégákkal, hogyan érvényesül a kétnyelvűség az általuk vezetett intézményekben. A következtetést bárki levonhatta: ott, ahol Horváth Kovács Ádám nincs, általában botrány sincs. Meg kétnyelvű felirat sem.
Ez volt az az összejövetel amúgy, ahol elhatározták, hogy kétnyelvű diplomákat küld az RMDSZ az iskoláknak. Ezekért az oklevelekért később Illés Ildikó már nem vállalta a felelősséget. Mint nyolcadikos osztályfőnök az évzáró előtt öt perccel szereztem tudomást a főtanfelügyelő rendeletéről, mely megtiltotta, hogy ezeket az okleveleket kiosszuk.
És most figyeljen, kedves Mózes Sándor: „magyarellenes” igazgatónőnk reakciója az volt, hogy „nem érdekel, túl későn jött”. Ezzel szemben Illés Ildikó azt tanácsolta aligazgatómnak, hogy szedje őket gyorsan össze.
De nem ez az, ami különleges Illés Ildikóban, hisz végső soron rajtam múlott, hogy nem osztottam ki az okleveleket, mint jólnevelt ember én is féltem a büntetéstől. Ami ámulattal töltött el, az egy MTI-nek adott nyilatkozata, mely szerint azért menesztik iskolánk román igazgatónőjét és magyar aligazgatóját, mert nem tudták megfelelően kezelni az iskolánkban eluralkodott feszült helyzetet, ami szülők közötti dulakodáshoz vezetett az évzárón. Ez remek tálalása volt az ügynek, mert azóta hivatalos helyről tagadták, hogy Adina Maria Chirila igazgatónőt leváltották volna, és az iskola pedagógusai között is beszédtéma volt már egy fél éve, hogy le akar mondani. Az egész botrányért tulajdonképpen a magyar aligazgatót büntették meg, váltották le. Kinek győzelem ez?
A retorikai kérdésre a válasz: Illés Ildikónak, aki már két éve szeretné jelöltjét aligazgatói irodában látni. Most sikerült. Mi bajom Péterfy Erikával? Az égvilágon semmi, konfliktusom nem volt vele. Természetesen eddig. Demeter-Erdei Zoltán leváltásával viszont lehetett volna várni a versenyvizsga megtartásáig. Nyugdíjhoz közel jár, úgysem szállt volna versenybe, ennyit megérdemelt volna, már csak azért is, mert többször vitt diákokat a március 15-i postaréti ünnepségre (és nem máshova, pl. az EMI által szervezett rendezvényre), gyarapítva az évről évre töpörödő lelkes közönséget.
Zoliról ellenfelei szokták mondani: puha, nem küzd eléggé. Én ezt másképpen fogalmaznám: békés természetű ember, aki kerüli a konfliktust. Mint fiatal pedagógus sokat tanultam tőle, hogyan kell kommunikálni szülőkkel, diákokkal, hogy kiabálni csak nagyon ritkán szükséges, hogy nem kell senkit nyilvánosan megszégyeníteni, és nem kell visszaélni semmilyen hatalommal. Ő sem viselkedett kiskirályként, lehetett vele vitázni, akár nemet mondani neki, segítőkész volt stb… hiányozni fog mint aligazgató. Köszönjük, Zoli!
Másrészt, amikor volt rá lehetőség és megfelelő hátszél, kihasználta az alkalmat, és cselekedett. Egyet mondok: a meglévő kétnyelvű táblákat saját kezűleg függesztette ki. A hatékony hátszél pedig nem volt más, mint a Horváth Kovács Ádám által vezetett „szülői akciócsoport”. Köszönjük nekik is, sok sikert küzdelmükhöz!
Kerekes Szilárd történelemtanár
