Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ki ne szeretné a Himnusz alliterációit,
ki ne borzongana bele a dübögésükbe,
doboló zenéjükbe ki ne rendülne bele,
s ebbe az egész költészeti ruhába,
aranyos mentékbe, zsinóros kabátokba,
délceg metaforákba
ki ne lenne szerelmes, ha magyar?
De engem érdekeltek a trikók is,
a panyókára vetett, gyűrött zakók,
a cintányérok és a gitárok,
a farmerdzsekik és a bikinik,
és Karády és Törőcsik Mari,
és egyáltalán, minden a világon.
És így, ige- és sérvkötők között
találtam meg, amit úgy kerestem,
s vesztettem el, amit megtaláltam,
és minden egyes cigarettacsikk
arról szólt, hogy ember vagyok s magyar,
és felül is én voltam és alul is.
A kultúrában úgy elvackolódom,
mint Petőfi, ez a nagy hajléktalan,
és Ady, ez a garabonciás, és Bartók,
ez a szép, szomorú szarvas,
és az a néni onnan a sarokról,
és mindenki, aki én is vagyok,
adta nekem paradisumut házoá.