2021. május 16., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Színvonalas fotókiállítás nyílt április 29-én, csütörtökön  a marosvásárhelyi vár Kádárok bástyájában, a Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub emeleti termében. Az alkotó Székelykeresztúron született Czire Alpár testnevelő tanár, a fotóklub tagja. Képei – a fotóklub alkotói által kedvelt témakörben – a falu világába kalauzolnak el. A tárlatmegnyitón az egykori tanítvány Kányádi Orsolya beszélgetett a fotóssal. Kásler Magda, a Maros Művészegyüttes énekese, táncosa rövid előadásával vezetett be a képek hangulatába. 


Fotó: Vajda György 



A tárlatot a házigazda Both Gyula, a fotóklub elnöke nyitotta meg. Büszkén mondta, hogy Czire Alpár a csíkszeredai fotóklubtól „igazolt át” Marosvásárhelyre, és jelenlétével emeli a klub színvonalát. Hasonló az érdeklődési kör, és így szívesen vállalták fel azt, hogy egyéni tárlatot rendezzenek számára. A Kányádi Orsolyával való beszélgetésből többek között kiderült, hogy Czire Alpár a fotózást gyerekként kezdte, édesapja fotográfiát oktatott, így volt, akitől megtanulni, ellesni ennek a foglalkozásnak minden titkát. Hosszú ideig nem fotózott, majd egyetemista korában újra kézbe vette a kamerát. Hobbi fotósnak tartja magát, és ez jó, mert ilyenkor az embernek megvan a témaválasztás szabadsága. 

A szociofotókat, ugyanakkor az erdélyi falvakat közelről bemutató művészfelvételek elkészítését is alapos elődokumentáció előzi meg, de az igazi az, amikor a helyszínen, spontánul kerül lencsevégre egy-egy jó felvétel. És aki barangolt már „céltalanul” valamelyik – a főúttól messzebb eső – faluban, tudhatja, hogy mennyire szemet vonzó egy-egy elhanyagoltnak látszó, ugyanakkor a fotósnak igazi kincset érő udvar, roskadozó ház, vagy a tornácon könyökölő idős ember arcvonása, öltözete, az „élő” környezet. Czire Alpár elmondta, sajnos azt tapasztalta, hogy míg évekkel ezelőtt nem volt gond azzal, hogy a kíváncsi fotográfus bekukkintott egy-egy portára, az utóbbi időben egyre zárkózottabbak lettek az emberek, attól tartanak, hogy a felvételek kikerülnek a közösségi médiába, és ez nem vet rájuk jó fényt. 

Ez a világ rohamosan eltűnik, másak az arcvonások, megváltoznak a régi porták, eltűnnek a több száz éves parasztházak, helyükbe jellegtelen paloták épülnek. Azoknak a fotósoknak, akik ebben a témában otthon érzik magukat, és sikerül rögzíteniük a még hagyományőrző erdélyi falut, felvételeik alig egy évtized múlva igazi értéket jelentő dokumentumok lesznek. Ez már olyan munka, amely a kommunizmusban elkezdődött néptáncmozgalomhoz hasonló, amelynek köszönhetően sikerült megőrizni a régi idők örökségét. A fotók is átmentik ezt a környezetet, amelyet sajnos már nem fognak életre kelteni, hiszen megváltoztak a vidéken élők igényei, az új nemzedék más szempontok szerint rendezi az életét, így a képek idővel kordokumentumokká válnak. És ez igazi felelősséget ró mindazokra, akik érzékenyebb (fotós) szemmel járják és rögzítik felvételeiken ezt a még meglévő világot  – mondta többek között a szerző. A fotóknak művészi hatásuk mellett dokumentarista jellegük van, és még néprajzkutatók számára is jelenthetnek autentikus forrást. 

A kérdések nyomán Czire Alpár elmondta: a turista, aki a képek alapján keresi „ezt az Erdélyt”, nem találja meg, bár az igazi erdélyi kultúrát, életszemléletet ez a környezet jellemzi. A megélhetés miatt azonban az utóbbi évtizedekben elvándoroltak a fiatalok a falvakból, az idősek magukra maradtak. A kollektivizálás tette meg az első nagy lépést efelé elgyökértelenítve az erdélyi falvakat, és ez a folyamat napjainkban „teljesedik” be, amikor a fiatalabb nemzedék sem tud megkapaszkodni. Mi több, a teljesen új szemlélet miatt elszakad a múlttól. Emiatt is ez a világ hamarosan felszámolódik. A házakat eladják, hétvégente használják, a tárlatlátogatók így igazi értékmentő munkákat láthatnak a falakon. A fotókhoz találó címet illesztett a szerző, nem magyarázót, a vizuális élményt leírót, hanem gondolatébresztőt. És talán ezért is választotta egyéni tárlatának címéül ezt az idézetet: Sorsnak konca és kolonca, mert képletesen a képek azokról szólnak, akik e furcsa sorsnak koloncai lettek – tehetnénk hozzá a tárlatnyitó beszélgetés nyomán lejegyzettekhez. 

Egy hónapig tart nyitva a kiállítás, érdemes megtekinteni, elmerülni ebben a különleges archaikus erdélyi világban, amely még itt-ott fellelhető. De nem sokáig – ahogy a szerző mondta.