Csütörtöki rádiónézés

Rádióműsort néztem. Ilyet eddig nem tettem. Gyerekkorom óta a rádiózás amolyan melléktevékenységnek számított. Tenni-venni és közben rádióműsort hallgatni. Amint belépek a lakásba, bekapcsolom a készüléket, így egész nap szól a rádió, még ha nem is követem az elhangzottakat.

Március első csütörtökén egész nap színes ünnepi műsorokkal ünnepelték a Marosvásárhelyi Rádió megalakulásának 59. évfordulóját. Ebből az alkalomból a szerkesztők új műsorral kedveskedtek hallgatóiknak, amely hetente egyszer este 10 órakor kezdődik és éjfélig tart. A Facebook közösségi oldalon legördülő menü emlékeztetett március 2-án este a Marosvásárhelyi Rádió új műsorrácsába illesztett PárBeszéd címet viselő beszélgetőműsorra, így azonnal rákattintottam. Azt gondoltam, szokásomhoz híven, melléktevékenységként hallgatom majd a műsorvezetők által irányított beszélgetéseket. Maros, Hargita és Kovászna megyéből tárcsázták a rádióhallgatók a kellő gyakorisággal ismételt telefonszámokat, így érdekes párbeszédek is elhangzottak, ezúttal az egyéni félelmek témakörében. 

Ennyire sosem tudott magával ragadni a rádiózás öröme. Pedig számtalan jó műsort hallgattam életemben, de egyszer sem éreztem késztetést arra, hogy éljek az online videózás lehetőségével, és bekukkintva a stúdióba, lássam is azokat, akiknek a hangját hallom. Boér Károly biztatására egyszer csak azt éreztem, hogy látni szeretném Gyéresi Júliát és Sajó Norbertet, hisz az intonációjuk, hanglejtésük, tökéletes mondataik hangzása annyira kellemes volt, hogy a késztetésnek nem tudtam ellenállni. A közvetlenségük, lazaságuk pedig azt sejtette, hogy a szobámban beszélgetnek, csupán karnyújtásnyira vannak tőlem, vagy mindannyian egy kávézóban cseverészünk. Félretoltam addigi munkám, és rádióztam a szó szoros értelmében, ami igazi élményt jelentett számomra.

Az anyaországi és hazai rádióműsorokat hallgatva nemegyszer éreztem késztetést arra, hogy kikapcsoljam a készüléket. Olykor azt éreztem, a hallgatókat sértik meg azzal, hogy szakértelem nélküli, hadaró, kapkodó, a beszédtechnikai ismeretekkel köszönő viszonyban sem álló, vagy épp ellenkezőleg, a nevetségesen erőltetett beszédstílustól darabossá váló, a médiában elvárt profizmustól fényévnyi távolságra lévő embereket engedtek mikrofonközelbe.

Ezúttal gratulálok és sok sikert kívánok a Marosvásárhelyi Rádió vezetőségének, azoknak, akiknek ötlete nyomán dr. Gyéresi Júlia, a Művészeti Egyetem adjunktusa és Sajó Norbert teológus, a színművészeti egyetem egykori hallgatója, a Telefonos Szeretetszolgálat megalapítója társaságában lehet két kellemes órát eltölteni csütörtökönként este 10 órától. A műsor első estéjén úgy repült el a két óra, hogy észre se vettem, nem volt időm a leveleimre, üzenetekre válaszolgatni rádiózás közben, mert magával ragadott a témaválasztás, a három műsorvezető profizmusa. Időnként torokszorító érzések kerítettek hatalmukba, de a nevetésnek is helye volt, ezért az utolsó órában bekapcsoltam az online videót és úgy követtem az élő műsort, miközben azt éreztem, hogy karnyújtásnyira vannak tőlem, így nem vagyok egyedül, ami – csak leírva megy – az én igazi nagy félelmem. Bár régóta lehetőség nyílt a rádióstúdióban zajló tevékenység online követésére, életemben most először kapcsoltam be és néztem a rádióműsor vezetőit, de nem utoljára, mert amint megboldogult, drága édesanyám mondaná, „minden szavuk aranyat ér”.