Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Jött a farsang, és a csöröge ördöge nem hagyott békén, mert több ízben kudarcot vallottam már ennek a finom farsangi süteménynek az elkészítésekor. Olyan finomat, egyformán piros, ropogósra sülteket, amelyek sorban egymásra rakva mintha tényleg csörgő hangot hallattak volna, nekem sohasem sikerült elérnem, abbahagytam hát már sok éve a próbálkozást. De most – gondoltam, mégis megmutatnám unokáimnak, hogy mi is az a csöröge, az a finom farsangi sütemény. Fellapoztam egymás után a nekik rendelt polcon sorakozó „híres” szakácskönyveket. Először a nagy Váncza-könyvet (14. kiadás), utána Gundel gyönyörűen illusztrált Kis magyar szakácskönyvét, Kövi Pál Erdélyi lakoma című irodalmi jellegű könyvét, ezután Bornemisza Anna 1680-ból fölidézett konyhaművészetének könyvét, Krúdy Emlékeinek szakácskönyvét, Venesz József A magyaros konyha című történeti szakácskönyvét, a többit már nem sorolom. Egyik szebb, mint a másik, gasztronómiai csodák, ám hiába olvasom fentről le és lentről fel a tartalomjegyzékeket, csak nem lelem a csörögereceptet egyikben sem. Vajon nem tartozik a magyar konyhához? De hiszen nagyanyám, nagynénéim is sütötték, és annak van ötven esztendeje. Bukarestben „minciunele”, esetleg „uscatele” volt a neve, ha valamelyik román kolléganőm emlegette, de erdélyi süteménynek tartotta. Vissza tehát a gyökerekhez, az anyámtól, a rokonságtól, ismerősöktől leírt receptekhez (csakhogy éppen az nem sikerült régebben nekem). De van még egy rejtegetett, féltve őrzött könyvem, bekötésre váró, megsárgult lapjai óvatosan kezelhetők. Keménykötésű borítóján pontosan ez áll: Az én szakácskönyvem – Írta dr. Szentpétery Lajosné. Harmadik, bővített kiadás. Kiadja Füssy József, Turda. Évszám nincs mellette. Nyilván az időből való, amikor az erdélyi magyar helységneveket csak románul lehetett leírni nyomtatásban. A nyomda cégjelzése a hátsó fedőlapon van, jellegzetes szép embléma. A könyv ára 150 lej, ugyancsak a hátsó borítón található.
Belső címlapján ez a szöveg: 800 kipróbált leves, tészta, sült, torta, stb. recepttel, 60 mindennapi, 12 ünnepi ebéd, 12 vacsora, 10 thea, 6 villásreggeli-, büffé, és betegeknek való étlap – célszerű összeállításával, valamint számos képpel illusztrálva. Dr. Szentpétery Lajosné előszava is biztató. Idézésre méltó néhány sora: „…főtörekvésem oda irányult, hogy a legegyszerűbb ételeknek is a speciális,tetszetősebb elkészítési módját mutassam be: s viszont a drágább, komplikált ételeknek, mint a fassirtok, pástétomok, Richelieu pulyka stb. olcsóbb, egyszerűbb, de épp oly ízletes és csinos előállítását írjam le és ezáltal könyvem mintegy útbaigazítást nyújtson, hogyan lehet kevésből ízletesen és változatosan főzni a mai nehéz, drága megélhetési időkben.” Tehát akkor is nehéz idők jártak. A könyv összeállítása, a receptek és leírások szerint kortörténeti dokumentum a konyhaművészetben, kiadásának idejére is rámutat valami, egy kis zöld címke a borító belső lapjának felső sarkába ragasztva: Libraria Révész Béla Tg. Mures Marosvásárhely. Emlékszem a könyvesboltra. A Fő tér közepe táján, közel a Korzó közhöz, a negyvenes években ott vásároltam az ifjúsági regényeket, írószert, füzetet egy kedves eladótól. De a kétnyelvű címke a huszas évekre mutat az üzlet, a helységnevek kétnyelvű írása alapján.
Tordán, a híres tordai pecsenye, a tordai vásárok finom pogácsájának városában rábukkanhatnánk az immár régi nyomdára, a könyv kiadójának és szerzőjének kilétére is emlékezhetnek a tordaiak.
Így jutok el a c s ö r ö g e receptjéhez, mert ebben a varázslatos könyvben igazán benne van. XIV. fejezet. Különféle tészták. Rétesek, bélesek stb. főcímmel. A fánkok sorában a rózsafánk után következik, ekképpen:
Veszünk 6 tojássárgát, 1 diónyi zsírt, 10 kockacukrot vízben megáztatva és elmorzsálva, 1 evőkanál seprőpálinkát vagy rumot s lisztet amennyit felvesz, hogy a laskatésztánál valamivel lágyabb legyen. Ha jól össze van gyúrva, késfok vastagra kinyújtjuk, sarkantyú vágóval szalagokra vágjuk s bő zsírban kisütjük.
Eddig nagyszerű, de se zsírom, se seprőpálinkám, még kockacukrom se, hogy a sarkantyú vágóról ne is beszéljek. Hogy sütök ezek után csörögefánkot? És akkor jött a megváltó ötlet:
Az Erdélyi Konyha februári száma
Megnézem az interneten, hiszen ha februári, akkor farsangi számnak kell lennie. Néhány kattintás, és feltűnik az Erdélyi Konyha februári címlapja, a képen egy tál aranysárga, porcukorral behintett csöröge. Megtalálom a receptet, egyébként a régebbi számokból többféle recepttel készült archív felvételeken is. Igazi győzelem, és még azt is megteszem, hogy a legjobbnak ígérkezőt választom, amely dr. Szentpétery Lajosné receptjéhez és a régi családiakhoz is közelít. Ezt választottam:
25 dkg liszt (BL 55),150 g tejfel, 2 g porcukor, 50 g vaj, 3 db tojássárga, 1 csipet só, (rum). A lisztet a vajjal összemorzsoljuk, hozzáadjuk a hozzávalókat, hólyagosra kidolgozzuk, 10-15 percre hűtőbe tesszük. 3 mm vastagra nyújtjuk, négyszögekbe vágjuk rádlival és a négyszögeket középen bemetsszük. A négyszög egyik sarkát áthúzzuk a bemetszésen. Forró olajban, kis adagokban sütjük, még forrón porcukorral hintjük. A leírás minden mozzanatát kép illusztrálja, azaz bemutatják a készítést.
Kiváló csörögét sütöttem mindezek után, és eljött az idő, hogy az Erdélyi Konyhát, ezt a jól szerkesztett, Déván készített és nyomtatott gasztromagazint méltassam. Nincs nagy szüksége a dicséretre, hiszen nagy az olvasó-, igénylőtábora, a jó háziasszonyok, a főzést-sütést kedvelők, bármilyen korúak legyenek is, már rég felfedezték. Megjegyzendő, hogy ez a jó is Déváról jött, még gasztroiskolát is létesíthetnek mellette. A vezérlő ötlet, amely ezt a kiváló fényképezési, nyomdatechnikai módszerrel készített magazint megteremtette, az a különböző erdélyi tájegységek konyhaművészetének ismertetése, mindig az évszaknak megfelelő receptek közlése, hagyományos erdélyi ételek felelevenítése, és ötletek, ötletek a kiváló és kreatív asszonyoktól. Gasztronómiai magazinnak neveztem, bár nem azt tűzte ki célul, hogy sztárszakácsok, gurmand és ínyenc konyhaművészek receptjeit, tanácsait népszerűsítse. Akárcsak a régi tordai szakácskönyvben, inkább a könnyen, egyszerűen, de jó ízekkel, fűszerekkel dúsított, már ismert receptek sokaságát bővíti. Az egyes tájegységek képviselői, tudósítói riportokkal, cikkekkel is jelentkeznek, mindig van olvasnivaló a magazinban. Tematikus, vidékek szerinti meghatározó élelmiszerek konyhai feldolgozását közlik, és nem fogynak ki az ötletekből. Kiváló műszaki gárda társul mindehhez. A közlendő anyag tördelése, a képek minősége, a nyomdai kivitelezés egyaránt szép és érdekes. Emlékszem a tavalyi húsvéti számra, a bárányhús elkészítésének receptjeire, a hargitai tematikus számra, amely a vadhúsok konyháját mutatta be, és végül szereplésük az interneten ugyancsak hasznos. Minden olvasó örülhet a gyergyói munkatárs közléseinek, hiszen e vidék az örmény konyha ízeit is magában rejti, az pedig ősrégi, kitűnő fűszereket, pástétomokat, édességeket, tárkonyos ételeket hozott az erdélyi konyhába. Mindez pedig más érdekes és hasznos kiadványaikkal együtt nem valamelyik magyarságközpontú erdélyi városban, hanem a majdnem szórványban készül, megérdemli, hogy olvassuk, szeressük, ha lehet, kipróbált receptjeinkkel, sok fortélyként őrzött módszereinkkel az Erdélyi Konyha olvasótáborának tagjai legyünk.