Csendben azért él még a múlt

Egyszerű, kedves épület a cifra palotával szemben, és nem a nagybetűs feliratában rejlik értéke, hanem egy szerény kirakati tudósításban, valamint a hűséges falak évszázados múltjában. Egy gyógyszertár, amely alapításától kezdve ugyanazt a célt szolgálja, csak közben megélte az erdélyi történelem marosvásárhelyi színeváltozását. Hagyományos gyógy-

szertár, amint kirakatüvegére írott hitvallásával jelzi egy itteni század állandóságát és változását egyaránt.

Hagyományon általában az elődök örökségéből eredő cselekvéseket értjük, amelyek nemzedékről nemzedékre őriznek értékeket, múltbeli szépségeket, nagyrészt változatlan formában. Az egykori Kovács-gyógyszertárra ez a tömör meghatározás akkor is találó, ha volt kényszerszünet, amikor mások dolgoztak ott, de mára újból kiírhatták:

Hagyományos gyógyszertár.

A tulajdonos gyógyszerész.

Az önök kérésére készítünk 

gyógyszereket.

Hadd tegyem hozzá a meghatározás magyarázatát is: a hagyomány öröklése az a folyamat, amikor beleszületik az egyén, és így továbbviszi ősei örökségét. Így volt ez, amíg csak lehetett, s amikor a rendszer, a hatalom mindezt nem engedte, akkor valahol rejtegetve élt tovább az örökség, a hagyomány féltve őrzött darabja.

Az egykori alapító gyógyszerész unokája, a mai tulajdonos mutat egy alig 10 cm-es, szépen megőrzött dobozt, rajta a hét évtizeddel ezelőtti felirattal: 

Kovács Andor

„Sas” Gyógyszertár

Marosvásárhely

Ugron Gábor tér – 6. Telefon 215.

Városházával szemben

Amikor kezemben tartom ezt a meghatóan szép, igényes és kellemes kinézésű gyógyszeresdobozt, a patikával szemben a városháza tornyában 9-et üt az óra, s beleborzongok: végül is ők ketten, mint „cinkostársak”, őrzik együtt azt az időt, amikor még itt az emberek nagyokat álmodtak. 

A gyógyszertárat 1929-ben alapította Kovács Andor gyógyszerész, mai tulajdonosa az unoka, már a harmadik nemzedék azon a helyen. Közben mennyi minden megváltozott ott: már nem Ugron Gábor térnek hívják, a telefon sem három számjegyű, csak az emlékek, a bizalom, a szakmai színvonal és hangulata hordoz még valamit abból az időből, amikor a Budapesten megjelenő Gyógyszerészeti Szemle 1941 októberi számának címlapján az alapító marosvásárhelyi gyógyszerész mosolygó arca látható. És még sok minden abból a letűnt világból: az alapító latin nyelvű diplomája 1914 júliusából, egy Bécsben 1774-ben kiadott latin nyelvű gyógyszerészeti szakkönyv.

Találó és igaz a kirakatüvegre írt jelmondat, mert a hagyományok egy társadalom értékrendjét jelentik, és azoknak a dolgoknak – a még fellelhető patikamérlegnek, üvegcsének és kézikönyvnek – a megbecsülését. 

Az volt az érzésem, egyszerre két helyen álltam: gyógyszertárban és mú-zeumban, csak a közel százéves marosvásárhelyi gyógyszertármúzeum ma is él.