2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Cseh anarchisták felfednék a rendőrségi titkos ügynökök személyét

  • 2015-08-03 16:01:09

A cseh anarchisták kampányt indítottak a rendőrségi titkos ügynökök leleplezésére.

A cseh anarchisták kampányt indítottak a rendőrségi titkos ügynökök leleplezésére. A rendőrségnek ugyan nem tetszik a dolog, de beismeri, hogy az anarchistáknak ez a tevékenysége nem sérti a hatályos törvényeket – írta hétfőn a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap.
 
A tekintélyes újság szerint eddig nagyjából egytucatnyi titkos ügynök fényképe és különböző személyes adata került nyilvánosságra.
„Titokban működnek (az ügynökök), hogy biztonságban érezhessék magukat. Ez azonban azonnal szertefoszlik, ha saját fegyverüket fordítjuk ellenük” – olvasható az Alerta radikális baloldali szervezet honlapján, ahol bejelentették az „ügynökök felfedésével foglalkozó egység” létrehozását.
„A jelenséget természetesen problematikusnak és szerencsétlennek tartjuk, a törvényeket azonban eddig nem sértették meg” – reagált a helyzetre a cseh országos rendőr-főkapitányság.
„Ha szolgálat közben beavatkozást hajtanak végre, akkor a rendőrök már nem magánszemélyek. Fényképet vagy videofelvételt készíteni viselkedésükről nem törvénybe ütköző” – pontosította a rendőr-főkapitányság álláspontját Ivana Nguyenová szóvivő.
A Lidové Noviny úgy tudja: az anarchisták ezzel kívánják megbosszulni, hogy a rendőrség néhány hónapja előzetes őrizetbe vette a mozgalom két tagját terrorcselekmény előkészítésének gyanújával. Az anarchisták tagadják, hogy valóban terrorista támadást készítettek volna elő egy katonai vonatszerelvény ellen.
Milan Chovanec belügyminiszter a témával kapcsolatban azt mondta, hogy a dolog nem új, és a múltban is voltak ilyen esetek. Szerinte a rendőrségnek megvannak az eszközei ahhoz, hogy az ilyen kampányok ellen védekezzen. Részleteket azonban nem volt hajlandó elárulni. Korábban romaellenes tüntetéseket tartó jobboldali szélsőségesek tették fel a világhálóra az ellenük fellépő rendőrök fotóit.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató