Könnyed sétára szottyan kedvem a politika perifériáján. Talán meglepő, de mindjárt a nemzetinek, liberálisnak és pártnak nevezett gyülekezet esik az utamba.
Könnyed sétára szottyan kedvem a politika perifériáján. Talán meglepő, de mindjárt a nemzetinek, liberálisnak és pártnak nevezett gyülekezet esik az utamba. Biztosan vannak, akik ezt gondolkodás nélkül tévedésnek mondják, mert köztudott, hogy továbbra sem hagytak fel a szándékkal, hogy az államelnök „partidul meu” névvel illetett segédcsapatává váljanak, s így a pártot az események fő sodrában vélik látni. Ott azonban, mondom én, legfeljebb akkor válnak szembetűnővé, amikor a volt ideiglenes elnök, Alina Gorghiu és az ideiglenességet aktuálisan viselő Raluca Ţurcan a rájuk jellemző megkapó spontaneitással mondanak, legyek kíméletes, szamárságokat. Remélem, könnyen megúszom, de mintha egyenesen rájuk szabták volna a Konfuciusznak tulajdonított mondást, miszerint: „Ha nő beszél hozzád, mosolyogj, és ne figyelj oda”. Hogy az előítéletesség bélyegét rám ne süssék, mindjárt mondom is, nem a butaság beszél belőlük. Azért ilyen átszellemültek, mert le nem veszik a szemüket mentorukról. Mivel feltehetően nem tudnak magyarul, így azt a mondást sem ismerik, hogy „Ha bogár után mész…”. A PNL-ben persze vannak eszesebb hölgyek is. Akit én nagyra tartok, Varga Lucia, a párt nőszervezetének egykori elnöke. Ő fogalmazta meg egyetlen mondatban a pártot ma jellemző diagnózist: „Amikor az elnökségről lemondott Crin Antonescu, eltűnt a demokrácia, amikor a helyére került Klaus Johannis is távozott a párt éléről, megszűnt a szigor!” Innen a mai páratlan káosz. Varga Lucia nem vagy ritkán tűnik fel, mert ő meg nem ismer egy másik mondást, miszerint „Ha helyet akarsz a madárrajban, megfelelően kell csicseregned”. Nem az a „csicsergős” fajta, hanem meggyőződéses liberális.
Na igen, a liberális jelző. Ideológiájuk, hacsak újra nem fogalmazták, a „konzervatív liberalizmus”. Nekem nehezen megfejthető ez az eszmei irányzat. Mindemellett a PNL a liberális internacionálé tagja, ugyanakkor az Európai Parlament néppárti csoportosulásához csapódtak. Ott is a helyük szerintem, mert ezt a pártcsaládot évek óta az elvtelenek társaságának tartom. Milyenek lehetnek azok, akik se nem szocdemek, se liberálisok, még csak zöldek sem? Az „elvtelent” azonban még azzal pontosítanám, hogy nem idegen tőlük a… haszonelv…
Ennek a besorolásnak egyébként nálam külön története van, így megér egy rövid kitérőt. Érdeklődésem akkorra tehető, amikor az RMDSZ a néppárti „családban” kereste a helyét. Furcsállottam, de aztán rájöttem a döntés értelmére: az RMDSZ olyan szervezet volt, amely a sokféleség egységében élt. Így szerintem is az ideológiailag semlegesnek tűnő pálya látszott a legelfogadhatóbbnak. Azóta, őszinte sajnálatomra, változott a helyzet, túlontúl az „ülésponthoz” hasonult az álláspont. Amivel, a máig sem változott sokféleség dacára, „új fejezetbe” foglalva, tartósnak látszó módon, éppen az egységben is fontos sokféleség jellege kérdőjeleződött meg. Ez akkor történt, amikor a magyar–magyar belügyekben „elfelejtették” az egyes politikai irányzatokhoz való viszonyban az addig érvényes, az önállóság tényleges garanciáját jelentő „egyforma közelség” elvét!
Visszakanyarodva a nyárára összehívott kongresszusra készülő liberálisokhoz, a tét a „partidul meu” megalakítása. Klaus Johannis meglehetősen ingatag helyzetében sem adja fel, nem enged a náluk nem tudom hányból, ahogy mi a ’48-ból, a románok sem az 1918-ból! Szóval a PNL a nagy fordulatra készül, mégis alig hallani róluk. Ezért is csellenghetek erre séta gyanánt.
A remélt fordulat fontos mozzanata az elnökválasztás. A már említett kedves hölgyek ebben a tekintetben nem jöhetnek számításba. A két „ideiglenes” szórakoztató hajlamuk dacára sem eléggé népszerű a pártban. Varga Lucia pedig egyenesen népszerűtlen. Aki, úgy tűnik, eséllyel pályázik, Ludovic Orban. Érdekes jelenség, igazi „homo cameleonus”. Ő lehet a pártjában rendőrségi fogdát is megjárt, majd az ellene szóló vád alól jogerősen felmentett, elnökségre érdemesítő „öreg harcos”. Láttam őt határozottan elvszerűen megnyilvánulni. Igaz, egyfajta kényszerhelyzetben, az egyik hírtelevízió egyenes adásában. Az elhíresült „Rarinca”-ügyben maga is elítélte Livia Stanciu és a DNA jogsértő közreműködését. Kijelentette, hogy az igazságszolgáltatásban magas tisztséget betöltő hölgytől meg kell vonni a bizalmat. Ennek ellenére Ludovic Orban meg se mukkant, amikor Klaus Johannis az általa korábban elítélt Livia Stanciut, nem vitás, hogy az elnökválasztásban játszott szerepét meghálálva, kilenc évre alkotmánybíróvá nevezte ki. Aki, tegyem hozzá, ún. különvéleménnyel máris bizonyította „hasznosságát” a testületben a legutóbbi AB-döntés során…
Ha a pártelnökségre pályázó lesz a befutó, akkor a PNL-ben várható fordulatot akár kaméleoninak is mondhatjuk majd. Ezen meditálni azonban már nincs időm, mert beüt a „bombahír”, elfogták a nemzetközi körözéssel keresett Sebastian Ghiţăt. Így újra a politika sűrűjében találom magam. Mindjárt akadékoskodva, hiszen a bejelentett „bomba” nem az igazi, mert szóban forgót nem elfogták, hanem ő tette magát „láthatóvá”, így csendben bekísérhették a belgrádi rendőrségi fogdába. Vagyis csupán a színjáték aktuális jelenete zajlott, majdhogynem egyenes adásban. A „szenzáció”-tálalásban kissé elhanyagolt mozzanat: az egyik hírtelevízió, miután az ügyletben illetékesek megsúgták, két hete már közreadta, hogy a körözött/üldözött Belgrádban van…
