Családi életciklusok, új szerepek

Az életünk során bekövetkező fontosabb események nyomán családunk élete is folyamatosan változik – állítják az egyes lélektani elméletek, amelyek a családi élet változásait az élet fontosabb eseményeire vezetik vissza.

Illusztráció

Az életünk során bekövetkező fontosabb események nyomán családunk élete is folyamatosan változik – állítják az egyes lélektani elméletek, amelyek a családi élet változásait az élet fontosabb eseményeire vezetik vissza. Ezek szerint a családi élet természetes változásait　 „normál krízisnek” kell tekinteni, és meglátni bennük a fejlődési lehetőséget. Az egyes szakaszokra, azaz úgynevezett családi életciklusokra jellemző konfliktusokat Cosma István pszichológus ismertette.

Minden embernek megvan a saját fejlődéslélektani szakasza a maga sajátos konfliktusaival, ezek pedig gyakran egybeesnek a család mint rendszer fejlődési szakaszaival. Többen foglalkoztak azzal, hogy mit is jelent a család, hogyan változik, mi is történik a családi rendszeren belül. Hill és Rogers egy modellt dolgoztak ki, amely bizonyítja, hogy valójában a család életében is vannak fejlődési szakaszok és nyolc ilyent neveztek meg: az első az újonnan házasodottak szakasza, utána a gyerek megérkezése a családba, ami a baba nullától hároméves koráig tart, a következő a kisgyermekkor, azaz a gyerek háromévestől hatéves koráig tart, majd ezt követi a család iskolás gyerekkel, majd a család serdülő gyerekkel. A következő a felnőtté vált gyereket kibocsátó család, ezután pedig a magukra maradt, de még aktív szülők, az utolsó pedig a magukra maradt, de már inaktív szülők. Az egyes fejlődéslélektani szakaszok jelenthetnek újabb és újabb kihívásokat, feszültségeket, változásokat hoznak, és ez alól a család sem kivétel.

Férj–feleségből anya–apa

Az első családi életciklus az újonnan házasodott fiatal páré. Ebben a szakaszban érdemes megnézni, hogy ki milyen viselkedésmintákat hoz a saját családjából, hiszen mindkét fél hoz valamit, így kihívást jelent az új, közös családi modell kialakítása, amire tudnak építeni. Gyakran ez nem olyan egyszerű, rendkívül fontos az összecsiszolódás, ne az legyen, hogy az egyik fél dominánsan úgymond ráerőlteti a másikra az általa hozott mintákat. A második szakasz a gyerek megérkezése a családba, ami a baba hároméves koráig tart. Erre jellemző a felkészülés a harmadik családtag, azaz a csecsemő befogadására, és ha az első szakaszban a férj–feleség, férfi–női szerep volt a domináns, ebben egy új szerep jelenik meg, az anyai és apai. Ez pedig bőven jelenthet kihívást, hiszen felmerül, hogyan alakítják át úgy az életüket, hogy a babát be tudják fogadni a családba. A születés előtt számos rituálé van, ami új helyzetet jelent kettejük életében, kiválasztják a bababútort, átalakítják otthonukat. Fontos, hogy mindezt együtt tegyék, mert valójában megerősíti őket a férj–feleség, de akár az anya–apa szerepekben. Gyakran ilyenkor merül fel, hogy kinek mi lesz a szerepe, miután megszületik a baba, akinek természetszerűleg ilyen-olyan szükségletei lesznek, és fontos leszögezni, hogy az ő ellátása kizárólag az anya feladata lesz-e, vagy az apa is aktív szerepet vállal majd. Ebben az időszakban is arra kell törekedni, hogy megtalálják az egyensúlyt, legyen akár arról szó, hogy ki fog felkelni a babához éjszaka, amikor sírni fog. Fontos, hogy ezeket a teendőket tudják megosztani. Ilyenkor az anyai szerep nagyon erőssé válik, és ez természetes is, de arra oda kell figyelni, hogy a többi szerep se szoruljon teljesen a háttérbe. Rendkívül fontos, hogy ebben az időszakban is legyen hangsúlyos a férj–feleség szerep, a feleség támogatva érezze magát, és ne azt, hogy egyedül maradt. Gyakran mesélik a kismamák, hogy úgy érzik, magukra maradtak a sok tennivalóval, hiszen sok-sok új feladat zúdul rájuk. Ugyanakkor erre a szakaszra jellemző, hogy ilyenkor a család kissé elzárkózik a külvilágtól, kell nekik ez az időszak, hogy az egyensúlyt megtalálják. Persze nem kell teljesen elzárkózni, mert az már nem természetes jelenség.

Mindkét szülő legyen elérhető

Az iskolás gyermek szakaszban továbbra is az anya–gyermek, apa–gyermek kapcsolat a domináns. Jelzem, hogy mennyire fontos, hogy mindkét szülővel maradjon fenn a kapcsolat, nem ajánlott, hogy a gyerek nevelésével csak az egyik fél foglalkozzon. A gyerek fejlődésére nézve fontos, hogy megtapasztalja, ott az édesanyja és az apja egyaránt, kérhet tanácsot, ha kérdései vannak, fordulhat bármelyikükhöz. Ebben az időszakban felerősödnek bizonyos nevelési kérdések, amiket a szülők magukkal hoznak. Kérdéssé válik, hogy legyenek-e szabályok, azok mennyire legyenek szigorúak, nehogy elkényeztessék a gyereket. A kulcs, hogy a két fél megegyezzen ezekben a dolgokban, hiszen a gyereket nagyon össze tudja zavarni, ha egyik fél egyet mond, a másik pedig mást. A gyerek adott ponton érezni fogja, milyen kérdésben melyik szülőnél próbálkozhat, és ezt ki is használhatja. A gyerekeknek fontos, hogy a szülő legyen elérhető, annak ellenére, hogy gyakran elismerik, látják, a szülők mennyit dolgoznak, és nem akarják még jobban leterhelni őket.

Fenekestül felfordul a család élete

A következő szakasz a serdülőkor, ami gyakran a teljes családi életet felborítja. Fejlődéslélektani szempontból a serdülőkor kihívás mind a serdülőnek, mind pedig a családnak. A serdülő eleve keresi önmagát, a saját értékrendjét, ha eddig hozott is bizonyos értékeket a családból, azokat most elkezdi megkérdőjelezni, mondván, ez nem így van, engedjétek, hogy én döntsek. Elkezd a különböző szabályoknak ellenszegülni, a szülők panaszkodnak, hogy ha fehér, az a baj, ha pedig fekete, akkor az is. Ezt az időszakot ambivalencia jellemzi, hiszen ott a serdülő a saját félelmeivel, keresi a saját útját, közben próbálja keresni a modelleket, és szembeszáll mindennel, a kortárscsoportok hatása erősödik, a tinik inkább egykorú társaikkal kezdik megbeszélni a problémáikat. És mindez a családot is megviseli, mert nem tudják hogyan kezelni. Ebben a szakaszban válik hangsúlyossá, hogy mi az, ami történt az eddigi szakaszokban a gyerek, illetve a családi élet fejlődése szempontjából. Ha a közös aktivitások mellőzve voltak eddig, most már nagyon nehéz ezeket beiktatni. Ha eddig nem alakult ki egy bizalmas, biztonságos kapcsolat szülő–gyerek között, akkor ez a kor nem a legjobb kezdet erre, hiszen a gyerek megkérdőjelez mindent, ami eddig természetes volt, és úgymond bizalmatlanabb lesz a szülővel szemben: kiteszi a szobája ajtajára a stoptáblát, vagy a Kopogj, mielőtt belépsz! feliratot. Ez az a kor, amikor a szülők is elbizonytalanodnak a saját szerepükben, felmerül a kérdés, eddig helyesen jártak-e el a nevelésben. Számtalan félelem, aggodalom és nagy adag tehetetlenség van bennük, és ezeket gyakran megbeszélik együtt, de sok esetben sajnos nem. Ilyenkor rendkívül fontos, hogy a szülők támogassák egymást, kerüljék egymás hibáztatását, az olyan megfogalmazásokat, hogy pont olyan, mint te, bezzeg, ha több időt töltöttél volna vele... Megjelenhet a bűntudatérzés is, ami csöppet sem segít a helyzeten. A szülők között megnövekedhet a feszültség, de ilyen helyzetben fontos pontosan meghatározni, igazából mi is a gond, és az adott problémára fókuszálni. Gyakran a gyerek miatt aggódnak, és érzékenyebbek, a feszültséget pedig egymáson vezetik le.

Ha a „gyerek” kirepül a családi fészekből

A következő szakasz a felnőtt gyereket útjára engedő családé. Ekkor a kamaszkorra jellemző családi konfliktusok már enyhültek és a felnőtté vált gyerek életében is eljön az idő, amikor elköltözik, családot alapít. A szülők számára pedig ez is óriási kihívás. Nagy kérdés: el tudják-e engedni, és be tudják-e fogadni a párját a családba? Új pozíciók jelennek meg, az após és anyós szerep, felmerül, hogyan csiszolódik össze a régi és az új család. Konfliktusok jelenhetnek meg a családi interakciókban, a szülők nehezményezik, hogy ritkán látogatja őket a gyerek, nem hívja fel naponta, már nem is figyel rájuk. Számukra ez új helyzet, amihez nem könnyű hozzászokni. Ha eddig az anya-apa szerep nagyon hangsúlyos volt, és a férj-feleség szerep háttérbe szorult, most, hogy ketten maradtak, több idejük lesz, néha nem tudnak mit kezdeni ezzel. Jó esetben több közös programot szerveznek, újra közelednek egymáshoz. Viszont gyakran előfordul, hogy előtérbe kerülnek a két fél közötti bizonyos régebbi konfliktusok, amelyek nem voltak kimondva, mivel könnyebb volt ezeket mellőzni és a gyerek körüli problémákon veszekedni, de most, hogy ő kikerült a képből, vissza lehet térni rájuk. Ha hosszú időn keresztül csak az anya-apa szerepre fókuszáltunk, huszonöt-harminc év után elég nehéz lesz ismét férj-feleségként összecsiszolódni. Ezért hangsúlyozom, hogy nap mint nap kell tenni valamit mindenik szerep építése, fenntartása érdekében, legyen itt szó párkapcsolati, munkahelyi, szülői, illetve gyermeki szerepeinkről.

Időskor – új célok, új szerepek

Miután sikerült a felnőtt gyereket elengedni, kezdetét veszi a magukra maradt, de még aktív szülői szakasz. Ezután még egy fontos szereptől, a karriertől fosztódnak meg, ami eddig hangsúlyos helyet foglalt el az életükben. Van, aki ezt nagyon nehezen éli meg, nem tudja feldolgozni, hiszen sok-sok évet fektetett ebbe. Ha addig kizárólag egyetlen szerepre fókuszáltunk, ez sokkal nehezebb lesz, hiszen sok esetben a nyugdíjazás időszaka egybeesik azzal, amikor a gyerekek elköltöznek otthonról, saját családot alapítanak. Mindez kihívásként van jelen a szülők életében, úgy érzik, felborult a biztonságuk, de nem szabad megijedni, új egyensúly kiépítésére kell törekedni, ápolni kell a családi rituálékat, a különféle kapcsolatokat, illetve ilyenkor általában megjelenik az unoka, tehát az új, nagyszülői szerep mintegy pótolja a kimaradt munkahelyi szerepet. Természetesen a nagyszülők segítenek a fiatal családnak az unoka nevelésében, de ugyanolyan fontos, hogy maradjon saját magukra szánt idő is. Vannak, akik régóta várják, hogy nyugdíjasok legyenek, mert már rég eltervezték, hogy ekkor miket fognak tenni, amire esetleg addig nem jutott idő.

A fejlődés mindenik szakaszban azt is jelenti, hogy új viselkedésformákat kell megtanulni, alkalmazkodni kell a változásokhoz, és ennek igenis pozitív hozadékai is vannak.