2022. január 27., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Második alkalommal került sor június első hétvégéjén a kendi általános iskola által szervezett Család a suliban rendezvényre.

Második alkalommal került sor június első hétvégéjén a kendi általános iskola által szervezett Család a suliban rendezvényre. Amint a neve is jelzi, az esemény célja az iskola és szülők közötti jó kapcsolat ápolása, nyitás a pedagógusok részéről a faluközösség irányába. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is több százan vettek részt az iskola udvarán tartott rendezvényen, melynek ezúttal különös vendégei is voltak: Józsa László korondi fazekasmester és Simon Kálmán kendi származású festőművész. Diákok, szülők, pedagógusok próbálhatták ki az agyagformázás ősi mesterségét, illetve gyakorolhatták a pasztellfestészet csínját-bínját a két mester irányítása alatt, miközben öt üstben rotyogott az ízletes gulyás, melyből minden résztvevő kedvére fogyaszthatott. Ebéd után ügyességi versenyekkel (limbótánc, kötélhúzás, zsákban futás, karaoké, aszfaltrajz, pantomimes játék) és a hagyományos tanár–diák–szülő kézilabda-, illetve futballmérkőzésekkel folytatódott a sulinap. A tartalmas első napot hatalmas tábortűz zárta, a rendezvény második napján a Böjthe Zsombor iskolavezető által meghívott Hargita megyei kissolymosi iskola diákjai és pedagógusai kiránduláson vehettek részt a falu közelében lévő „Tisztáson”.
A diákok és szülők visszajelzései alapján a pedagógusok faluközösség irányába tett lépése elérte célját, melynek harmadik felvonására is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Vajda József és Böjthe Zsombor szervezők