2021. szeptember 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– A campus építése sajnos áll, kuruttyolnak a békák, s horgásznak benne a gyerekek – jelentette ki érdeklődésünkre a város első embere, hozzátéve, hogy akik horgászni jártak a Bözödi-tóra, a kis halakat beledobták, s most tele van kárásszal. Jele sincs annak, hogy valami lehetne belőle.


A valamikor nagy reményekkel beindított beruházás munkálatai pénzhiány miatt évek óta stagnálnak. – A campus építése sajnos áll, kuruttyolnak a békák, s horgásznak benne a gyerekek – jelentette ki érdeklődésünkre a város első embere, hozzátéve, hogy akik horgászni jártak a Bözödi-tóra, a kis halakat beledobták, s most tele van kárásszal. Jele sincs annak, hogy valami lehetne belőle. Már mindent megpróbáltam, végigleveleztem Traian Băsescutól Emil Bocig mindenkit, választ is kaptam mindegyiktől, hogy nem az ő dolguk, a pénzügyminisztériumra tartozik. A pénzügyminiszter pedig a tanügyminiszterre hivatkozik, az a megyei tanfelügyelőségre, a tanfelügyelőség meg nemrég azt válaszolta, hogy sajnos, nincs alap. Három és fél millió lejjel tartozunk az építő cégnek, eddig kifizettünk három és felet, a területvásárlással és a biztosításokkal hétmillió nyolcszázezer lejt költöttünk a campusra.

És 2009 nyarától állnak a munkálatok – mondta a polgármester.