Megint módosítanák a büntető törvénykönyvet: a parlament felsőháza hallgatólagosan már elfogadta a tervezetet, amely szerint három évig terjedő börtönnel sújthatnának bárkit, aki bűnvádi iratcsomókból információkat hoz nyilvánosságra.
Megint módosítanák a büntető törvénykönyvet: a parlament felsőháza hallgatólagosan már elfogadta a tervezetet, amely szerint három évig terjedő börtönnel sújthatnának bárkit, aki bűnvádi iratcsomókból információkat hoz nyilvánosságra. Az ügyben majd az alsóháznak kell döntő fórumként szavaznia. A választási kampány hajrájában a kormány is gondban van a nyilvánvalóan a sajtó megregulázását célzó kezdeményezés kapcsán. A szerdai kormányülésről kiadott közlemény szerint kedvezően véleményezték a javaslatot. Aztán helyesbítettek, hogy mégsem tetszik nekik, alighanem a tervezet margóján kelt felháborodás láttán.
A kormány bújócskája nem több a határozatlan választók beetetését célzó imázsfogásnál, mert a lényeg a képviselőházi szavazáson lesz a kérdésben, és azt már nemegyszer láttuk, hogy az adófizetők pénzén tartott honatyák akár gyanúsított kollégáikat is megvédik a vádlottá való „előléptetéstől”, ha a pártérdek úgy kívánja.
Maga a büntető törvénykönyv amúgy eddig is megszabta, hogy a különböző eljárási szakaszokban levő iratcsomókból mit szabad a nyilvánosság elé tárni, így a vaknak is világos, hogy a kezdeményezés a sajtó szájára akar kosarat tenni. Abból is érezni, honnét fúj a szél, hogy az előterjesztő szenátor civilben ügyvéd, akinek egy volt védence hét esztendeig került rács mögé – minő véletlen! – korrupcióért.
Arról a sajtó tehet a legkevésbé, hogy a korrupcióellenes főügyészség jó ideje már első számú közéleti szereplővé lépett elő, szinte nincs nap letartóztatásról, gyanúsítottakról vagy ítélethirdetésekről szóló hírek nélkül. Azonban a sajtó csak tükrözi az eseményeket, a valódi baj ott van, hogy a választók ügyeinek intézésére mandátumot kapott közszereplők annyira átírták a játékszabályokat, hogy a korrupcióért rács mögé került politikusokból létszámban kitelne egy miniállam parlamentje, és az adott kisállamnak még szűkös költségvetésre is futná a közpénzből magánzsebbe vándorolt eurómilliókból.
Az sem kétséges, hogy ez a szájkosár csak első lépés lenne egy, az igazságszolgáltatást, de legalább a korrupcióellenes vádhatóságot megzabolázni próbáló folyamatban. Tíz éve már láttunk példát egy, az államgépezetet szinte teljes egészében párt- és saját céljaira felhasználó kormányfőre, aki elbukott az elnöki palota kapujában, aztán rács mögé is került. Tanítványa hajszálpontosan másolja a módszereit, lehet, hogy ilyen fogásokkal azt igyekszik elkerülni, hogy majdan ő is a hűvösön üljön. Ami pedig a sajtót illeti, az egyszer jóhiszeműen tükrözné azt is, hogy emelkedik a választók életszínvonala annak következtében, hogy a politikusok betartják a választási ígéreteiket, és hatékonyan dolgoznak a köz ügyeinek előbbviteléért.
