Egy igaz ember, egy nagyszerű tudós asszony távozott közülünk. Vásárhelytől már korábban elbúcsúzott, fiához költözött Egerbe. De mindvégig velünk volt, tudom, sokan mondták, akik felkeresték, akikkel kapcsolatban maradt, szemét és szívét rajta tartotta a Tékán, mely második otthona, hazája volt.
Igen, Deé Nagy Anikó – ahogy valaki tréfásan megjegyezte, Teleki Sámuel, a könyvtáralapító „fogadott leánya” (Telekiana) – egy volt a könyvtárral és a benne foglalt értékekkel, amelyeknek avatott kutatója, értékőrzője, fáradhatatlan népszerűsítője volt. Monográfiát írt – doktori téziséből nőtt ki, amit a kolozsvári egyetemen védett meg dicsérettel Csehi Gyula professzornál – a könyvtárat alapító és Vásárhelyt könyves várossá tevő Teleki Sámuelről (1739–1822), annak feleségét, iktári Bethlen Zsuzsannát, a könyvgyűjtő asszonyt, a kancellár feleségét elhelyezte a magyar és erdélyi művelődéstörténetben, Teleki Domokosról, a kancellár fiáról új adatokat tett közzé. Foglalkozott a 18. század konyhaművészetével Telekiné szakácskönyve alapján, felvázolta a Téka XIX–XX. századi történetét, összegyűjtötte, kommentálta, albumban tette közzé a Tékában (a könyvtár sokfelőlről egybehordott állományából), az ex-libriseket, a könyvjegyeket. Igen gazdag emlékkönyvet szerkesztett a Téka alapításának 200. évfordulójára, és tanulmányokat publikált gyűjteményes kötetekben, szakfolyóiratokban.
Fáradhatatlan kutató volt, hazai és külföldi levéltárakban búvárkodott (Vásárhelyen, Kolozsvárott, Nagyszebenben, Budapesten, Bécsben, Németországban), meglelte és újrakiadta Teleki Sámuel peregrinációs naplóját, melynek eredeti kéziratos példányára Budapesten a MOL-ban (Magyar Országos Levéltár) bukkant. Rendezte a Teleki Tékában található kéziratos és levéltári dokumentumokat, melyek alapján rekonstruálta Teleki Sámuel életútját, sokirányú tevékenységét. Megrajzolta az alapító gróf emberi, szülői, gazdaságát felügyelő, építő, bibliofil, mecénás, tudományokat pártoló, protestáns főúr portréját, csupán a politikus Teleki Sámuel kancellári működése maradt kívül érdeklődési körén. Erre valószínűleg a körülmények kényszerítették – a szocializmus éveiben nem volt tanácsos magyar (erdélyi) politikatörténettel foglalkozni – vagy talán így is teljes képet tudunk alkotni Deé Nagy Anikó műve alapján arról az emberről, akinek könyvtára minden viszontagság ellenére immár több mint két százada a tudomány és kultúra szolgálatában áll Marosvásárhelyen.
Kiváló intézményvezető volt, lelkes, lelkiismeretes, az állományt féltő és az állomány integritásáért harcoló, nem rajta múlott, hogy az akkori (1974) törvények éppen az értékes kéziratos anyag egy részétől fosztották meg a gyűjteményt. Szerencsére csupán egy másik közintézménybe vitték át, ahol, ha az idők és a törvények változnak, újra hozzáférhetővé válik egészében, talán még vissza is szerezhető. Anikó mindvégig hitt ebben, nem tett le a reményről, hogy a könyvtár polcaira visszahelyezhető lesz egyszer.
Német–magyar szakos tanári diplomát szerzett, néhány évig tanított is a mezőségi Pókában. Kiváló mesterei voltak: Farczády Elek vagy Benkő Samu, Jakó Zsigmond, Jancsó Elemér, Csehi Gyula, és segítői, Tonk Sándor, Balázs Lajos, számos tanítványa, akik példája nyomán, biztatására fordultak a kutatás felé. Ő volt az első a Teleki–Bolyai könyvtárosai közül, aki Teleki Sámuel után két századdal saját műveket adott ki, életművet alkotott. Igaz, ebben a körülmények, a rendszerváltás után felszabaduló tudományos, kiadói közélet kialakulása is segítette.
Családja mindvégig támogatta abban, hogy műveltségét, szakértelmét, emberi jó tulajdonságait, kedvességét, problémaérzékenységét, fertőző vidámságát a könyvtári munkára, az irányításra és kutatásra fordítsa, és sikerült egyensúlyban tartania köz- és magánéletét, kiváló anya, gondos és szerető feleség volt. Nem szégyellte egy olyan korban, amikor a hit és vallásosság eltakarni, elhallgatni való erény volt, kimutatni azt, hogy tudja és ismeri a zsoltárokat, idézni tudott a Bibliából. A protestáns etika – a hit és hasznosság, gyakorló szeretet és jól kimunkált türelem parancsait követte egész életében.
Nyugodj békében, drága Anikó!
