2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Brüsszeli aggodalmak az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően

A hét közepén látott napvilágot az Európai Bizottság igazságszolgáltatásra vonatkozó országjelentése. 

A hét közepén látott napvilágot az Európai Bizottság igazságszolgáltatásra vonatkozó országjelentése. A dokumentum szerint az utóbbi évben folytatódtak a romániai reformok, azonban komoly aggodalomra adnak okot az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető támadások, illetve a politikusoknak a korrupcióellenes küzdelemmel szembeni ellenállása. 
 
Az EB szóvivője, Mark Gray szerint Brüsszelt főként a büntető törvénykönyv módosítására tett decemberi kísérlet aggasztja, amellyel a román parlament megnehezítette a korrupt politikusok büntetőjogi felelősségre vonását, ami megkérdőjelezi a korrupció visszaszorításának és felszámolásának a sikerét. 
A jelentés elemzi a Románia által az Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (MCV) két fő területén véghezvitt előrehaladásokat: az igazságszolgáltatás reformját és a korrupció elleni harcot. Kiemeli, hogy az Európai Bizottság MCV keretében készített legutóbbi jelentésének megjelenése óta eltelt időben Románia számos területen tett előrelépést. Az időnként nehéz körülmények ellenére, az igazságszolgáltatási rendszer kulcsfontosságú intézményeinek és az integritásért felelős intézmények mérlege pozitív maradt. Románia folytatta a régen várt és rendkívül fontos törvénymódosítások elfogadását, az igazságszolgáltatási intézmények és az igazságügyi tárca közötti együttműködés hozzájárul a menedzsmentproblémák megoldásához.
Biztosítani kell az igazságszolgáltatás függetlenségét!
Mark Grey szerint a képviselőház által 2013 decemberében a büntető törvénykönyvhöz hozott módosítások „aggodalmakat szültek azzal kapcsolatban, hogy Románia képes-e felszámolni a korrupciót és támogatni az integritást”, még akkor is, ha az Alkotmánybíróság, alkotmányellenesnek minősítve a módosítást, bebizonyította, hogy az ellenőrzési rendszer működik.
Az Európai Bizottság azt javasolja Romániának, hogy a parlamenti képviselők etikai kódexébe vezessen be olyan előírásokat, amelyek biztosítják az igazságszolgáltatás függetlenségét. A hatóságoknak ugyanakkor biztosítaniuk kell magukat arról, hogy az összeférhetetlenségre, érdekellentétre és tisztességtelen vagyonokra vonatkozó törvényes előírások alól senki sem mentesülhet, a korrupcióellenes törvények mindenkire egyenlő módon kell vonatkozzanak.
Értelmezések – pártállás szerint
Ahogy ilyenkor szokás, mindenkinek van véleménye az országjelentésről, és mindenki pártállásának, illetve hatalmi helyzetének megfelelően értelmezi a dokumentumot.
Victor Ponta miniszterelnök például úgy véli, Romániának a schengeni csatlakozásra való felkészültségét igazolja az Európai Bizottság igazságügyi ország-jelentése. Ezzel szemben Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszter, a Demokrata Liberális Párt államfőjelöltje úgy nyilatkozott, hogy Brüsszel jelentése szerint a Szociálliberális Szövetség a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti Romániában. 
„A korrupció elleni harc akadályokba ütközik”
Nemcsak a politikusok, de az érintett intézmények sem akarnak lemaradni a sorból.
A Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA), de a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (MDRAP) is nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állítják, hogy a brüsszeli országjelentés a korrupció elleni küzdelem példaképeinek nevezi ezeket az intézményeket. 
A DNA közleménye szerint ez az intézmény az egyik legfontosabb jele annak, ahogyan Románia teljesíti az MCV által vázolt célokat. A DNA szerint a brüsszeli dokumentum hangsúlyozza: a DNA a korrupcióellenes harcot a legmagasabb szintre emelte, bizonyos nehéz körülmények ellenére bizonyította a romániai igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát mind a nyomozások, mind az ítéletek esetében. 
Az európai szakértők értékelik a DNA ügyészeinek igyekezetét, amellyel intézményük hírnevét szeretnék öregbíteni. 
Felhívják ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy „a korrupcióellenes harc akadályokba ütközik”, a példák egyikének a Btk. tavaly év végi átláthatatlan és elfuserált módosítását említve.
Az MDRAP szerint a legfontosabb a megelőzés
Az MDRAP kommünikéje felhívja a figyelmet, hogy az országjelentés a megelőző intézkedések fontosságát emeli ki, hangsúlyozva a köztisztviselők felkészítését a minisztérium által koordinált korrupcióellenes projektek esetében. „Az MCV-jelentésben első alkalommal esik szó kormányprojektekről, és követendő példának állít be néhány oktatási, egészségügyi, igazságügyi, regionális fejlesztési és közigazgatási programot, amelyet a tárca a nemkormányzati szervezetekkel és az európai intézményekkel közösen indított el és folytat az elkövetkezendőkben”. 
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szerint az országjelentés pozitívan véleményezte a 2012-2015-ös országos korrupcióellenes stratégiát (SNA), illetve azt, hogy egyre nagyobb számban csatlakoznak a projekthez a helyhatóságok. Jelenleg 2.532 hatóság vesz részt az SNA-projekt kivitelezésében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató