Both Gyula kiállítása a Szűcsök bástyájában

Ha végignézzük Both Gyula fotóművész kollégánk képeit, azt látjuk, hogy szinte mindegyiknek az ember áll a középpontjában, akár dolgozik, akár táncol, pihen, esetleg ünnepel. A szakma ezt az ábrázolásmódot riportnak nevezi.

Egy-egy jó riportkép pillanatok alatt többet mond el a helyszínről, mint a legrészletesebb leírás.

A fénykép dokumentációs értékéről, az esemény legközvetlenebb érzékletes tükrözéséről elmondhatjuk, hogy a fénykép objektív, hisz írásban még lehet hazudni, de képekben nem. Igen, a fénykép a pillanatnyi valóságot tükrözi, de vajon a valóságot látjuk a képen? Na, nem egészen. A valóságnak csak egy pillanatnyi részletét, de ahogy a pillanat nem azonos a valósággal, úgy a részlet sem azonos vele. Például: a vedres öregasszony menet közben minden pillanatban máshol van, az énekesek is minden pillanatban már más-más szöveget mondanak, a kovács is többször üt az izzó vasra, vagy az ostor is többször csattan a fiú kezében. A gép objektivitása csak arról a pillanatról szól, arról a beállításról, amelyben az expozícíót végeztük. De hogy mikor, milyen beállításban és mit fényképezünk, az a fényképező embertől függ, akinek megfelelő szellemi és technikai készenlétben kell állnia feladatai megoldására, azaz a kép elkészítésére.

Egy fontos kérdést kell megvizsgálnunk, éspedig azt, hogy hogyan viszonyul a fotóriport a művészi fényképezéshez. A riport sajátossága, természete és kívánalmai miatt sokan kénytelenek elhanyagolni a művészi képformálást. A gyorsaság, mely a fotóriporteri munka alapja, látszólag ellensége a művészi színvonalnak.

Véleményem szerint a fotóriporttól egyenes út vezet a művészi fényképezéshez, az igazán jó fényképész sok tekintetben maga is művészi munkát végez, sőt a korszerű fotóművészet kialakulására, stílusára, tematikájára, egész felfogására semmi sem volt nagyobb hatással, mint éppen a riportfotózás. Döntő szerepe volt abban, hogy az utóbbi évtizedekben a fényképezés mind jobban a pillanat megragadásának művészetévé vált, mind jobban felgyorsult mai életvitelünkben.

Ma már alig lehet vitatkozni azon, hogy az egyéni nyelvet beszélő magas színvonalú fényképezés művészi tevékenység-e. De a fényképezés körét ne szűkítsük le néhány sematikus, de igen látványos „fény-árnyék” problémára, csak formális játszadozásra, hanem arra is gondoljanak, hogy a kép kell hogy mondjon, üzenjen nekünk, nézőknek valamit a világ dolgairól. 

A vásárhelyi fotográfusok nevében minden jót és szép fényeket kívánok az 55. születésnapját ünneplő Gyuszinak, ugyanakkor szívből gratulálunk a kiállításához, amivel megörvendeztetett bennünket.

Török Gáspár 

EFIAP-fotóművész