2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A megye több helyszínén szerveztek gyereknapi rendezvényeket. Mint köztudott, az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta azt, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot.

Fotó: Vajda György


A megye több helyszínén szerveztek gyereknapi rendezvényeket. Mint köztudott, az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta azt, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. S bár volt, ahol már évtizedekkel korábban szenteltek egy napot a gyerekeknek, azóta nincs olyan ország, ahol ezen a napon ne helyeznék a figyelem középpontjába a gyermekek jólétéért való küzdelmet olyan kulturális vagy szakmai jellegű rendezvények révén, amelyeknek központi témája a gyerek.

 

Védem-nap

Marosvásárhelyen vasárnap délben zsúfolásig megtelt a Maros Művészegyüttes előadóterme, ahol a Védem egyesület szervezésében rendeztek gyereknapot. Bevezetőként a kisebbek – szüleikkel együtt – megnézhették az együttes Mátyás király álruhái című mesejátékát. S bár a rossz idő miatt elmaradt a székház előtti kerékpár- és aszfaltrajzverseny, az előcsarnokban felállított kézművesasztaloknál egy tűt sem lehetett leejteni, annyian szerették volna kipróbálni mindazt, amit a szervezők a gyerekek rendelkezésére bocsátottak: készíthettek szélforgót, papírtányérokat, rajzolhattak, festhettek, sógyurmázhattak, és aki akart, arcfestésen is részt vehetett. Közben a színpadon Moldován Emese vezetésével gyerektáncház is volt, a modernebb zenei műfajt kedvelőknek György Annamária tartott aerobik-bemutatót. A szellemi táplálékról a Kulcslyuk könyvesbolt gondoskodott.

Törzsök Gyopár, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, egyesületük 2012 decemberében jött létre, azóta havonta több egészségügyi és nevelő jellegű szakelőadást tartottak, sikerült ünnepnapokon rendezvényeket szervezni, s talán ezért is tudtak több családot mozgósítani a gyereknapra. Tevékenységeikre továbbra is várják a szülőket, gyerekeikkel együtt.

 

Látogatás az RTV-nél

Vasárnap nyílt napot tartottak a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiójában. A meghirdetett rendezvényre száznál is több gyerek ment el szüleik kíséretében. A televízió román és magyar szerkesztőségének munkatársai vállalták azt, hogy a vendégeket végigvezetik a stúdiókon, a szerkesztőségi szobákban, az érdeklődők megtekinthették a vágóasztalt is. A fiúkat főleg a technikai dolgok érdekelték, a kamerák, a számítógépes feldolgozás, míg a lányok közül többen a hírstúdió bemondószékét is „kipróbálták”. Fekete Hajnal, a területi stúdió kisebbségi adásainak főszerkesztője elmondta, örömmel vállalták azt, hogy a nyílt napon látogatókat fogadjanak, hiszen ezáltal a nézők közelebbről is megismerhették a szerkesztőket, a műsorelőállítás „boszorkánykonyháját”, s remélik, hogy így több nézője lesz majd a helyi adónak.

 

A Promenada Mallban

Már szombaton zsongott a Promenada Mallban felállított színpad, ahol közel 300 gyereknek szerveztek karnevált. Profi cég gondoskodott a műsorról, amelyet egy bohóc vezetett. A gyerekek bemutathatták ruhájukat, ügyességi versenyen bizonyíthattak, és a színpad körül felállított asztaloknál kézműves-tevékenységeken vehettek részt. Mindenki kapott ajándékot, s mindkét helyszínen (a Maros Művészegyüttesnél is) a Petry cég gyermekpástétomot adott a kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató