Bordélyházak és lakóik
2011-11-09 14:39:41
- Bodolai Gyöngyi
1950-ben számolták fel hivatalosan Marosvásárhelyen a bordélyházakat, amit a város akkori alpolgármestere pártfeladatként határozott meg. Hasonlóképpen az örömlányok munkára nevelését is, akiknek egy részét a marosvásárhelyi konzervgyárban helyezték el.
1950-ben számolták fel hivatalosan Marosvásárhelyen a bordélyházakat, amit a város akkori alpolgármestere pártfeladatként határozott meg. Hasonlóképpen az örömlányok munkára nevelését is, akiknek egy részét a marosvásárhelyi konzervgyárban helyezték el. Az ott dolgozó nők sztrájkkal tiltakoztak az új munkatársak ellen, akik közül egyesek később férjhez mentek és rendes családanyaként éltek, s volt, akiből élmunkás lett. A többségük azonban sokat volt beteg és keveset élt – hangzott el azon az előadáson, amelyet Körtesi Zsuzsa tartott pénteken az unitárius fiataloknak és az érdeklődőknek.
Rendeletek, bárcák, peranyagok
A fiatal helytörténész doktorátusi dolgozatában a múlt századi Marosvásárhely bordélyházait és azok szabályzatait dolgozta fel a levéltárban fellelhető írott források alapján. Rendeleteket, bárcákat, peranyagokat tekintett át, amelyekből kirajzolódik megyeközpontunk „szexipara” a múlt század húszas éveitől az 1948-as államosításig és a teljes felszámolásig. Ezek tanulmányozása során az előadó arra a következtetésre jutott, hogy a legősibbnek tartott foglalkozást nem tudja mesterségnek tekinteni.
Nyilvánosházak
A kéjelgés, amelyhez a különböző korszakokban más módon viszonyultak, az idők során összenőtt a nemi betegségek (szifilisz, gonorrhoea stb.) terjedésével. Az 1800-as évek végén Magyarországon és Romániában is minden részletre kiterjedő szabályrendelettel törvényesítették a pénzért nyújtott szexuális szolgáltatást. Az ebből élő nőket nyilvánosházakba gyűjtötték össze, amelyek működésére a városok szélén adtak engedélyt, s a házak lakóit rendszeres orvosi ellenőrzésre kötelezték. Ennek ellenére továbbra is magas maradt a nemi betegek száma, akiknek egy része bizonyíthatóan a bordélyházakban fertőződött meg. Mivel a vizsgált időszakban, 1921–1950 között Marosvásárhely hol ma-gyar, hol román közigazgatás alatt működött, ezt a levéltári anyag is tükrözi – hangzott el az előadásban.
Tiszteknek és közkatonáknak
Marosvásárhelyen két bordélyház működött, a Malom utcai és a Csillag közi. Ezek mellett a Palás közben szabad prostituáltak kínálták szolgáltatásaikat. Az első két utca a bordélyházak törvényesítése idején a város szélén volt, később, ahogy épült Marosvásárhely, szinte a központjába kerültek. A Malom utcai kuplerájba a tisztek és a jobb módú férfiak, a Csillag közbe a közkatonák, inasok jártak. A kéjelgést a Hidegvölgyben is gyakorolták, ahol az alkalmat kihasználva megtörtént, hogy kirabolták a klienst.
1917-ben a 25.000 lakosú Marosvásárhelyen 59 prostituáltat tartottak nyilván, a tanulmányozott időszakban Körtesi Zsuzsa 170-et írt össze.
Szabályrendelet
A nyilvánosházak működését szabályozó belügyminisztériumi rendelet 56. paragrafusa előírta, hogy az üzletszerű kéjelgést húsz évet betöltött nők gyakorolhatják, a nyilvánosházak működtetői pedig harminc év fölötti, büntetlen előéletű nők lehetnek. A madame köteles volt a lányoknak lakást, tisztálkodási lehetőséget, fertőtlenítőszert biztosítani, s 1940-től betétkönyvet is, hogy ha abbahagyják a mesterségüket, legyen miből megélniük. A lányoknak nem volt szabad kijárásuk, délben a főutcán nem mutatkozhattak, de biztosítani kellett, hogy sétáljanak. A leírások szerint keddenként szépen felöltözve vonultak az orvoshoz a rendszeres vizsgálatra.
Az előírásokat megszegték
A nyilvánosházban zongorajátékot hallgathattak, a vendégeknek jeges kávét és teát szolgálhattak fel, a szeszes ital fogyasztása tiltott volt, ittas egyéneket nem fogadhattak. Az előírásokat azonban nem mindig tartották be. Bár gyilkosság és nagyobb bűntény nem kapcsolódik a marosvásárhelyi bordélyházakhoz, feljelentések és kivizsgálások előfordultak. A Malom utca lakói például beadvánnyal fordultak a tekintetes polgármesterhez, hogy a város költöztesse el onnan a bordélyházat, mert elviselhetetlen a duhajkodás. Bár a tanács beleegyezett a kérésükbe, Bernády György elutasította, arra hivatkozva, hogy a bordélyház magántulajdon. A Csillag közi bordélyban „működő” lányok egy része az orvost vádolta meg, amiért társaikat alaptalanul betegnek nyilvánította, magánrendelőjében fogadta, s pénzt vett el tőlük. Budapestről érkezett detektív nyomozta ki a Csillag közi házvezetőnő visszaéléseit is. Valójában a prostituáltakat mindenki kihasználta, a keresetükből levonták a bordélyház fenntartási költségeit, s az árucikkeket, amire szükségük volt, többszörös áron vásárolhatták meg a madame-tól. Az is kiderült, hogy Elefánt Károlyné, a Csillag közi madame a Székely kioszkban ünnepeltette meg a születésnapját, s a számlát a meghívott prostituáltakkal fizettette ki.
Alig gyógyultak, újrafertőződtek
A „lányok” a szükség, a nyomorúság miatt kényszerültek erre az életmódra. A bárca, azaz a hatósági nyilvántartó lap szerint sokan szerelemgyermekként születtek, árvák voltak vagy szegény falusi földműves családban nőttek fel. Legtöbbjük hét osztályt végzett, de sokan írni sem tudtak. A bárcán hosszú oszlopok kígyóznak arról, hogy hány alkalommal szorultak orvosi kezelésre, s hogy visszatérésük után hamarosan újra megfertőződtek. A fényképeken ápolt úri nőknek látszanak, de volt, akinek 20 éves korában már öt foga hiányzott. Többségüknek nem született gyermeke, és nem maradtak sokat egy helyen, Vásárhelyről általában a Székelyföldre mentek tovább, s 40 éves kor után megszüntették a kötelező orvosi vizsgálatot.
Védettség?
Valójában sem egészségi, sem anyagi szempontból nem voltak védettek – hangsúlyozta Körtesi Zsuzsa, aki azzal sem ért egyet, hogy a nyilvánosházak újjáélesztése és törvényesítése pozitív változást jelentene a nemi betegségek terjedése, a nemi erőszak korlátozása terén. Véleménye szerint, ha a nemi betegségeket továbbadó klienseket is megbüntették volna, az jelenthetett volna pozitív változást a nyilvánosházak működésében.
Az előadást követő beszélgetésen a hallgatóságból elmondták, hogy egykori munkatársaik szívesen emlékeztek a Malom utcai bordélyházra, amelynek udvarára kikapcsolódni jártak, s a tiltások ellenére iddogáltak, zenét hallgattak, s hatósági razzia esetén egy hátsó kijáraton lehetett távozni.
