2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Borbély: az USA és Románia közötti szövetség fokozott biztonságot jelent az egész régiónak

  • 2015-12-08 17:05:56

Az Amerikai Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerség erősítéséről, a vízumkötelezettség feloldásának lehetőségéről, valamint a kelet-európai térség biztonságpolitikájáról egyeztettek tegnap a képviselőház külügyi bizottságának tagjai Hans Klemm amerikai nagykövettel.
„A két ország közötti gazdasági, politikai, katonai szövetség nagyobb biztonságot jelent az egész régióra nézve. Románia részéről, 2004 óta, amióta az ország NATO-tagságot kapott, több mint negyvenezer katona vett részt különböző küldetésekben, és az ország is mindig aktív szerepet vállalt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének munkájában” – hangsúlyozta a találkozón Borbély László, a külügyi bizottság elnöke. Felszólalásában elmondta, lévén, hogy Románia az EU és a NATO keleti határát képezi, fontos, hogy ez a zóna – a Fekete-tenger térségével együtt – fokozott biztonságot élvezzen, főként, ha figyelembe vesszük az elmúlt hetek terror-cselekményeit.
A találkozón, a vízumkötelezettség feloldására is kitérve, Borbély elmondta: Romániában 2014-ben kevesebb mint 10 százalék volt a leadott kérések visszautasításának aránya, ami mindenképp biztató jel. Hans Klemm amerikai nagykövet felszólalásában kifejtette: az Obama-adminisztráció részéről megvan a támogatottság ezen arányok csökkentésére, de a kérdésben az amerikai kongresszusnak kell döntenie. „Lévén, hogy az Államokban jövő évben választások lesznek, valószínű, hogy a kérdést majd az új adminisztrációnak kell megoldania” – fogalmazott Klemm, hozzátéve, az elmúlt hónapok migrációs eseményei az amerikai menekültügyi politikát is érzékenyen érintették, szigorítaniuk kellett programjaikon.
Borbély László kisebbségpolitikával kapcsolatos kérdésére válaszolva Hans Klemm elmondta, az Egyesült Államok továbbra is kiemelt figyelemmel követi a romániai nemzeti kisebbségek és az egyházak jogainak tiszteletben tartását. 
Az egyeztetésen mindkét fél egyetértett abban, hogy a jövőre nézve fontos a politikai kommunikáció megerősítése az amerikai kongresszus és a képviselőház külügyi bizottsága között. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató