Bolyai valósághű arcképe

Sajnos az a valóság, hogy minden idők egyik legnagyobb magyar tudósáról, Bolyai Jánosról nem maradt hiteles kép az utókor számára.

Márkos Ferenc festőművész alkotása a korabeli dokumentumok és tények alapján

Sajnos az a valóság, hogy minden idők egyik legnagyobb magyar tudósáról, Bolyai Jánosról nem maradt hiteles kép az utókor számára. Amikor Bolyai halála után, külföldi nyomásra, évtizedek múlva Magyarországon is felfigyelnek zseniális művére, Szabó Sámuel révén Bolyai Gergelyhez fordulnak a nagy matematikus képének a megszerzése érdekében. János öccse 1867. április 20-án írt levelében a következőkről számol be Szabó Sámuelnek:
„Jánosnak a képe nincs meg, pedig mint főhadnagy nagyba, olajba le volt véve ganz parádéban, hanem az öreggel egykor veszekedve haragjában kardjával a rámából oly szépen kikanyarította, hogy annak csak rámája maradt”. Azóta számos kísérlet történt egy eredeti Bolyai János-arckép felkutatására.

Ezelőtt egy fél évszázaddal ez a kérdés, élénk vitákat kiváltva, újból felszínre került. Az élénk érdeklődést az váltotta ki, hogy több tudománytörténeti műben, lexikonokban, Bolyaiakról szóló tanulmányokban, valamint magyarországi és romániai bélyegeken is megjelent Bolyai János arcképe, melyet Lühnsdorf Károly rajzáról sokszorosítottak. Ugyanis ennek alján a következő szöveg olvasható: „Rajzoltam az egyetlen megmaradt Bolyai János arcképnek Adler Mór (1826–1902) óbudai festőművész által 1864-ben készített – eredeti után – festménye alapján. Lühnsdorf Károly”.

Az utólagos alapos vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ennek a képnek abszolút semmi köze sincs Bolyai Jánoshoz. Ma már vannak, akik azt is vallják, hogy e kép elterjedése tudománytörténet-írásunk egyik legszégyenletesebb baklövése. A megalapozott és konkrét cáfolati érvekbe most itt nem célunk belemerülni. A kialakult helyzetben, már ezelőtt három évtizeddel, Sarkósak Vince Ernő és Nagy Ferenc feltették a kérdést:
„Mit tegyünk, ha nagy elődünkről nem maradt ránk olyan arckép, amelyre tisztelettel és szeretettel nézni vágyunk? Erre a kérdésre mi azt tartjuk követendőnek, amit Benkő Samu javasolt: egy Bolyaihoz méltó alkotást, amit a teremtő képzelet alkotott, s amely a Bolyai-kutatás eredményeire, a tények talajára támaszkodik. A tudományosan megalapozott, művészileg megformált és emberileg megnyerő arcképhez támpontokat adnak szülei arcképe, a koponyacsontok javasolt vizsgálata, Bolyai János útlevelében és másutt található személyleírásainak szintetizálása és minden más hasznosítható forrás. Például Klapka György honvédtábornok képe, mert a Bolyaiakat jól ismerő kortárs Koncz József szerint a nagy tudósunk arcához hasonlított”.

Ami „a koponyacsontok javasolt vizsgálatát” illeti, az nem jöhet számításba. Hints Elek kórházi főorvos, aki az 1911. június 7-i exhumáláskor kezelési és tanulmányozási megbízatással átvette a két Bolyai megmaradt koponyacsontjait, kifejtette, hogy mivel János koponyájának csak a felső darabja maradt meg, abból a koponyáját rekonstruálni megközelítőleg sem lehet. Az annak idején zajló vitába magam is bekapcsolódva, a Bukarestben megjelenő A Hét című hetilap 1983. június 24-i számában megjelent írásomban felhívtam a figyelmet, hogy egy hiteles Bolyai-kép rekonstruálásához nagyon fontos forrásanyag az a dombormű, amely az 1911–13 években épült marosvásárhelyi Kultúrpalota homlokzatán látható. Ugyanis akkor még élt Bolyai Dénes, Bolyai János fia, aki többször hangoztatta, hogy sokban megőrizte apja arcvonásait, Marosvásárhelyen akkor még éltek olyan emberek, akik még élőben látták Bolyai Jánost, valamint a domborműveket készítő szobrászművész, Sidló Ferenc (1882–1953) rendelkezésére állt Klapka György 1848-as honvédtábornok arcképe is, aki Koncz József szerint nagyon hasonlított nagy matematikusunkra. Valóban, ha összehasonlítjuk Klapka György, Bolyai Dénes valamint a domborműről készült képeket, nagyfokú hasonlóságot veszünk észre. Oláh-Gál Róbert szerint: „A marosvásárhelyi Kultúrpalota féldomborműve lehetne a legjobb kiinduló kép Bolyai János arcvonásainak rekonstruálásához”.

Az utóbbi években Márkos Ferenc amerikai festőművész (akivel annak idején a marosvásárhelyi Református Kollégium jogutódjának számító Bolyai líceumban iskolatársak voltunk) elhatározta, hogy hajdani alma matere néhány kiemelkedő tanárának portréit megfesti. Itt közvetítői minőségben fontos szerepet vállalt Magos György, az iskola Öregdiákok Baráti Körének vezetőségi tagja. Eddig hat kép készült el, melyek roppant élethűek és gyönyörűek! Erről bárki meggyőződhet, ha megtekinti az iskola tanári szobájában látható festményeket. Az egyik kép átadási ünnepségén, amelyen maga az alkotó is jelen volt, megkérdeztem, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok alapján megfestené-e Bolyai Jánost is, ugyanis egy megközelítőleg hitelesnek számító arckép régóta vajúdó probléma. Örömömre ekkor őszintén bevallotta, hogy erre már régebben ő is gondolt. 2012 tavaszán átadtam neki Bolyai Farkas, Bolyai Farkasné Benkő Zsuzsanna, Klapka György, Bolyai Dénes és a kultúrpalotai dombormű fényképeit, valamint megemlítettem, hogy Bolyai János idővel szakállt és bajuszt viselt, haja sötétbarna, szeme pedig kék volt. Néhány hónap múlva elkészült a festmény, melyet most itt ismertetünk. Meggyőződéssel állítom, hogy Bolyai János nagyon nagy valószínűséggel valóban ilyen volt. A sikeres arckép értékét növeli az is, hogy a tények és dokumentumok alapján volt megfestve, s ezáltal – amennyire lehet – hiteles arcképének is tekinthető. Remélhető, hogy ezután ez a kép fogja felváltani az eddig forgalomban lévő hamisítványt. Jó érzés, hogy mindezt Bolyai János születésének 210. évfordulóján írhatjuk le.