Bolyai Farkas sógora, Nagy Károly nagyenyedi professzor
2013-12-06 15:17:58
- Oláh-Gál Róbert
Évtizedek óta keresem Bolyai Farkas Gergely fiának hagyatékát és a sírját. Közismert, hogy Bolyai Farkas kisebbik fia visszament Bólyába gazdálkodónak, bár Marosvásárhelyen nevelkedett, és inkább volt városlakó, mint falusi gazda.
Évtizedek óta keresem Bolyai Farkas Gergely fiának hagyatékát és a sírját. Közismert, hogy Bolyai Farkas kisebbik fia visszament Bólyába gazdálkodónak, bár Marosvásárhelyen nevelkedett, és inkább volt városlakó, mint falusi gazda. Bolyai Gergely nem érezte jól magát a többségében román ajkú Bólyában, gazdasága is rosszul ment, mert állandóan meglopták. Ma már alig néhány magyar család él Bólyában. Így az utolsó bólyai magyar tanító fia, ifj. Szabó Károly is segítséget nyújtott, és készséggel nekilátott a Bolyaiak ősi fészkében a Bolyai családi sírhelyek felkutatásának. Nagy meglepetésemre az idén tavasszal a Magyar Országos Levéltárban előkerült Bolyai Gergely gyászjelentője, amiből kiderült, hogy Bolyai Gergely öreg korában a Székelyföldre költözött, és Fenyéden temették el. De a gyászjelentőből egy másik érdekes információt is megtudtam, nevezetesen, hogy a nagybátyja 1890-ben nagyenyedi professzor volt.
Közben Szabó János festőművészről, Bolyai Farkas szerint Marosvásárhely Raffaellójáról is gyűjtögetem az adatokat. Így tudtam meg, hogy Bolyai Farkas sógorát, Nagy Károlyt Szabó János rajzolni és festeni tanította. (Itt ragadom meg az alkalmat, hogy a Népújság olvasóit megkérjem, ha valaki tudná, hogy Marosvásárhelyen kinek/kiknek van a magángyűjteményében eredeti Szabó János-festmény és rajz, akkor azt velem vagy a szerkesztőséggel szíveskednének közölni. Biztosan van két Szabó János-mű is Marosvásárhelyen magántulajdonban: egy Román nő című festmény és egy Román bojár című rajz.)
De térjünk vissza Bolyai Farkas sógorához, somorjai Nagy Károlyhoz. A Népújság olvasóinak részletesen beszámoltam Bolyai Farkas második feleségéről, somorjai Nagy Terézről, de amikor azt a cikket írtam, magam sem tudtam, hogy Teréz öccse, Nagy Károly a nagyenyedi református kollégium kiváló professzora lett.
Nagy Károly 1816. október 25-én, Marosvásárhelyen született. Apja, Nagy István vaskereskedő legkisebb és talán legtehetségesebb fia volt. Elemi, gimnáziumi és bölcsészeti tanulmányait a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte. Itt Bolyai Farkas, a sógora tanította matematikára. Szépen rajzolt, ezért Bolyai Farkas megkérte Szabó János tehetséges tanítványát, hogy foglalkozzon Nagy Károllyal is. Édesapja Selmecbányára szerette volna küldeni az erdészeti-bányászati főiskolára, Magyarország legrégebbi felsőoktatási intézményébe. A somorjai Nagy család Somorjáról került Marosvásárhelyre, és Nagy István szerette volna, ha legalább kisebbik fia közelebb kerül az ősi családi fészekhez.
„De időközben atyja elhalván, hogy beteges édesanyját magára ne hagyja, a jogi pályára lépett és a marosvásárhelyi kollégiumban Dósa Elek országos hírű jogtanárt hallgatta. Az 1838. évben a királyi táblához esküdött fel, 1839-ben pedig Szebenbe ment kincstári gyakornoknak, de két év múlva visszahelyezték Marosvásárhelyre a kincstári igazgatósághoz s ott 1844-ben ügyvédi diplomát is szerzett. A határőri katonaság intézményének megszüntetése alkalmával három évig működött Hátszegen, mint a birtokfelmérésre és a kötelezett családok összeírása végett kiküldött kincstári és katonai vegyes bizottságnak tagja. Majd Szebenbe és vidékére rendelték Boér József kancellistával a lázítók elleni vizsgálat megejtésére. A jóformán már befejeződött vizsgálatot azonban a szabadságharc kitörése miatt beszüntetve, Marosvásárhelyre menekült. Az önvédelmi harc alatt, mint Dósa Elek kormánybiztos segéde, Brassóban működött az oroszok betöréséig; később mint nemzetőr részt vett a marosvásárhelyi csatában.
A szabadságharc leveretése után, mint »kompromitált« egyént – elfogatás terhe alatt – Nagyszebenbe idézték, de ott úgy ahogy sikerülvén magát tisztázni; 1851 elején Zalatnára rendelték bányatörvényszéki kamarai ügyésznek. A bányatörvényszék azonban 1854-ben feloszlattatván, Nagyszebenbe helyezték át szolgálattételre, a kincstári »bureu«-ba, hol csak kényszerülve szolgált tovább s mert magát »purifikáltatni« nem akarta, anélkül pedig előléptetésre kilátása nem lehetett, betegség címén nyugdíjaztatását kérte s azt 1856-ban, orvosi bizonyítvány alapján, 40 éves korában meg is nyerte. Ezzel bezárult beamteri pályafutása is. De csakhamar új pálya és az ő ideális lelkének megfelelő munkakör nyílt meg előtte, midőn még az év nyarán meghívót kapott a nagyenvedi Bethlen-kollégiumhoz, a német nyelv tanítására. Állását 1856 szeptember 1-én foglalta el. De egy év múlva Maszák Hugó a szépírás és rajz tanítója az intézettől megválván, szaktanári címmel a szépírás és rajz tanításával is megbízatott, különdíjazás mellett. Az 1858-1860. tanévekben átvette a zene tanítását is. A kollégiumi elöljáróság 1871-ben határozatilag kimondván a német nyelv és szépírás-rajz külön tanítását, mint segédtanár megtartotta a szépírást és rajzot s ezeket mindvégig tanította a gimnáziumban és tanítóképzőben. 1887-ben pedig újból rábízatott a német nyelv és irodalom tanítása a főgimnázium VII. és VIII. osztályaiban. Az 1883-ik országos középiskolai törvény intenciói szerint 1888-ban miniszteri approbációt nyert a német nyelv és rajzoló-geometria tanítására, az erdélyrészi református egyházkerületek közgyűlése pedig »rendes tanár« címével tisztelte meg. 1896-ban, szeptember elsején, 40 évi fáradhatatlan és sikerekben gazdag szolgálat után nyugalomba lépett, de pihenése óráiból azután is, önszántából, szívesen áldozott a tanítóképző intézet javára.”
1890-ben hunyt el Bolyai Gergely (1826–1890), az unokaöccse, akinél tíz évvel volt Nagy Károly idősebb.
Nagy Károly első felesége Székely Lotti volt. 1844-ben házasodtak össze és hat gyermekük született, de csak Károly és Géza érte meg a felnőttkort. Felesége 1857-ben, Géza fia 23 éves korában elhunyt. Második felesége Petry Róza volt, akitől két gyermeke, Ödön és Kálmán született. Nagy Károly 1899-ben nejével együtt Kaposvárra költözött, Ödön családjához. Kaposváron hunyt el 87 éves korában, ott is temették el.
Az idézet és a kép Kertész József: Hazajáró lelkek – Nagyenyedi képek, P. Szathmáry Károly, Váró Ferenc művei s hivatalos iratok és kútforrások nyomán, Budapest, Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, 1929, pp. 79-87. művéből való.
