Bolyai Farkas, Gauss és a pipa

240 éve született Gauss c. cikkemben igyekeztem bemutatni néhány kevésbé közismert dolgot Gaussról. Most arról a mély és megható barátságról írok, amely Gauss és Bolyai Farkas között szövődött. Az emberiség kultúrtörténetében is érdemes feljegyezni ennek a barátságnak néhány aspektusát.

Bolyai Farkast 1796. október 11-én iktatják be Göttingenben az egyetemi hallgatók közé, és Seyffer csillagásznál ismerkedett meg Gausszal. Mély benyomást tehettek egymásra, mert Gauss hallgatag, magába húzódó ember volt, és csak nagyon keveseknek nyílt meg. De Gausst megbabonázhatta Bolyai Farkas szelleme, annyira, hogy élete végéig megőrizte azon véleményét, miszerint a legkiválóbbak közül való, akikkel élete folyamán megismerkedhetett. Bolyai Farkas akkor még nem kötelezte el magát, hogy a matematikának szenteli az életét, és Gaussról is tudjuk, hogy mikor Göttingenbe ment, akkor még nem volt biztos abban, hogy a matematikánál fog lehorgonyozni. Mindketten, Bolyai Farkas és Gauss is, kiváló filológusok voltak. Németh László szerint1  lehet, hogy Gausst Bolyai Farkas a filológiai tudásával kápráztatta el (percek alatt tudott görög és latin nyelvű verseket gyártani, igen mély filozófiai tartalommal). Tény, hogy a két ifjú között sírig tartó barátság szövődött, még ha ezt az élet nehézségei és viharai ki is kezdték. Gausst háromévi göttingai tartózkodása megerősítette abban, hogy végül is a matematikának szenteli életét, és személyesen nekem az a véleményem, hogy ez erősítette meg Bolyai Farkasban azt az elhatározást, hogy ő is a matematikának lesz a napszámosa. Gauss háromévi tanulmány után hazament szülőföldjére, Braunschweigba. Bolyai Farkasnak még egy évet ott kellett maradnia, mert mind elköltötte a pénzét. Kemény Simon tanulótársa és barátja ígérte meg, hogy miután hazakerül, pénzt fog küldeni Farkas hazautazásához! Sajnos, itt is igaz lett az a közmondás, hogy „ember tervez, és Isten végez”, mert ifj. báró Kemény Simon hazatérésekor Kolozsváron ágyban, halálos betegen találta Alsó-Fehér vármegye és Kolozsvár főispánját, tulajdon apját. Abban az időben a szülői tekintély nem engedte meg egy mai ifjú könnyelmű, amolyan „Öreg, adj pénzt, mert mi Göttingenben mind elköltöttük, amit adtál!” típusú követelőzését, hanem Kemény Simon kezet csókolt az apjának, és beállt az ápolók közé. Különben is, id. báró Kemény Simon rendíthetetlen és szigorú úr volt, akitől rettegett a fél vármegye. (Horea, Cloşca és Crişan kivégzésekor is ő volt a főispán. Horeáék egyik legfőbb vágya volt, hogy a főispánt, báró id. Kemény Simont elevenen megnyúzzák. De Horeáék sok ártatlan embert is lemészároltak, terhes anyákból elevenen vágták ki a gyerekeket, és hasonló szörnyűségeket és bűncselekményeket követtek el úgy, hogy az akkori feudális világ bármely szegletén ugyanazt az ítéletet kapták volna, mint Alsó-Fehér vármegyében.) Szóval, szó sem lehetett arról, hogy ifj. Kemény Simon pénzt vegyen el a halálos ágyán szenvedő apjától, de miután apja meghalt, azonnal pénzt küldött Göttingenbe Bolyai Farkasnak! Így tehát, Bolyai Farkasnak még egy évet kellett Göttingenben töltenie. Bolyai Farkas erre az egy esztendőre úgy emlékszik vissza, mint élete egyik legszebb évére. Csak a tudománynak élt, minden testi és lelki szennytől megőrizte magát, önmegtartóztató életet élt és elkerült mindenféle diákcsínyt és kicsapongást! És ami a legfontosabb, hogy Gauss meghívta magához Braunschweigba, hogy látogassa meg otthonában és nézze meg a braunschweigi emberfajt!2

És itt jön be az életük főszerepébe a pipa. Ugyanis még Gauss göttingeni távozásakor megajándékozták egymást egy-egy pipával. Gauss Bolyai Farkast és Bolyai Farkas Gausst, azzal a meghagyással, hogy minden hónap utolsó estéjén, lehetőleg este 7 és 10 óra között szívjanak el egy pipa dohányt egymásra gondolva, egymás szellemének felidézésével, és egymáson meditálva. Nem tudom, hogy az emberiség történetében volt-e ehhez hasonló egymásra való figyelés. De ha volt is, igen szép és megható! Mind Gauss, mind Bolyai Farkas nagy műveltségű és olvasott volt, lehet, hogy ők is olvasták valahol ezt a szép emberbaráti gesztust, én mindenesetre meghatónak tartom. Persze a mai dohányzásellenes világban lehet helyettesíteni egy tea, kávé elfogyasztásával is, de nem hallottam hasonló fogadkozásokat sem kultúremberek, sem közszereplők között. 

Ide iktatnám ennek a fogadalomnak aztán a megvalósulásait, amit a Gauss–Bolyai levelezésből egyértelmű bizonyítékokkal lehet igazolni.

Bolyai Gaussnak, Göttinga, 1798. okt. 29.

„Szeptember utolsó estéjén 8 és 10 között, de kiváltképpen 9-kor dohányoztál-e? Sírig szent marad számomra az az idő, mintha áldozati nap volna.”3 

 

Gauss – Bolyainak, Braunschweig, 1798. nov. 29.

„…Leveledet éppen a múlt hó utolsó napjának estéjén hozták el nekem, amikor leültem, hogy barátságunk ünnepnapját megüljem. Itt ülök karosszékemben, megtömve odateszem a Te pipádat és ideálmodlak Téged zekécskéddel és fekete sapkáddal, és elmúlt időkről társalgok veled, és éppen ekkor adja meg a leveledben feltett kérdés a bizonyosságot, hogy Te is éppen így gondolsz rám, mondhatnám úgy, hogy az álmom nem is álom.”

 

Bolyai – Gaussnak, Göttinga, 1799. április 7.

„Március utolsó napjának estéjén (először) elfelejtettem pipázni, megzavart az általános ki- és beköltözés házunkban, ami éppen azokra a napokra esett.”4

 

Bolyai – Gaussnak, Göttinga, 1799. május 20.

„Hozd magaddal a pipádat is, melyet tőlem kaptál, én is elviszem a fából valót, – szeretném, ha ez a nap valamely hónap utolsó napja lenne, – nagyon valószínű. Hogy ez lesz az utolsó este, melyet együtt töltünk.”5 

Nem szeretném felidézni a gazdag Bolyai–Gauss-levelezésből a pipázásukra vonatkozó összes részt, csak annyit említek meg, hogy az idő haladtával a pipázás és az egymásra gondolás is veszített az intenzitásából. Először is egészségi okokból. A két jó barát is érezte, hogy árt az egészségüknek a pipázás. Másfelől a távolság és az élet terhei egy kicsit elhalványították barátságuk havi megünneplését. De az érdeklődő olvasóknak csak ajánlani tudom a 2015-ben megjelent, eddig ismert összes Gauss–Bolyai-levél magyar kiadásának elolvasását, melyekből megismerhetik e két rendkívüli ember igazi szellemi portréját. Lásd: A Bolyai–Gauss levelezés. Szerkesztette: Nagy Ferenc, Bolyai Kiadó Better MTA KIK, Budapest, 2015.

Végezetül még egy kedves dolgot szeretnék erről a pipázásról megemlíteni. A marosvásárhelyi Bolyai-múzeumban magam is érdeklődtem, hogy vajon nincs-e meg Bolyai Farkas Gausstól kapott pipája? Erre a Bolyai-múzeum kiváló muzeológusai és könyvtárosai nem tudtak egyértelmű feleletet adni, de már vagy öt esztendeje Kovács G. György elküldött nekem egy szakszerű fényképet, hogy van a gyűjteményükben egy pipa (lásd a mellékelt fényképet). Azt nem tudják megmondani, hogy ez a pipa lehetett-e Gauss ajándéka, de nagyon megörvendtem, és levelezésbe kezdtem (ahogy Bolyai János megdorgálta Atyját: Nem szégyelltem a világot teleszórni a leveleimmel, hogy megtudjam, a fényképen látható pipa lehetett-e Bolyai Farkasnak Gausstól kapott pipája). Először is Göttingenbe írtam, ahol van egy szerény Gauss-archívum, de nem is válaszoltak. Írtam az Göttingai Egyetemre is, onnan kitérő választ kaptam. Véleményem szerint Göttingenben nincs az a Gauss-kultusz, mint amilyen nálunk van Erdélyben, jelesül Marosvásárhelyen. Ennek a magyarázata igen logikus: mi nagyon büszkék vagyunk a két Bolyaira, és amíg ők a mi kisebbségi életünk igazi világítótornyai, addig Németország igen gazdag tudósokban, és nem alakult ki az a Gauss- kultusz, mint ahogy nálunk kialakult a Bolyai-kultusz. Vekerdi László (Hódmezővásárhely, 1924. július 21. – Budapest, 2009. december 27.), a XX. század legkiválóbb magyar tudománytörténésze szerint mára a Bolyai-kultusz egy szakmává nemesedett. Így nem maradt más hátra, mint hogy a Magyar Nemzeti Múzeum pipaszakértőjéhez, dr. Ridovics Annához forduljak segítségért és szakmai tanácsért: vajon a képen látható pipát ajándékozhatta-e Gauss Bolyai Farkasnak? Ez azt jelentette volna, hogy a pipa a XVIII. század utolsó éveiben kellett hogy készüljön. Dr. Ridovics Anna pipaszakértő véleménye negatív, a képen látható pipa a XIX. század közepén készülhetett, így ez a pipa nem lehetett azonos azzal, amit Bolyai Farkas ajándékba kapott Gausstól. Egészen pontosan ez volt a szakvélemény:

„Vagyis a képen látható pipát a XVIII. század végén nem ajándékozhatta Gauss Bolyainak Göttingenben, mert a pipa Martiny Henrik műhelyében készült Budapesten a XIX. sz. közepén.“6

Természetesen ez a tény mit sem változat azon, hogy a két barát az örökkévalóság füstje mellett szemlélheti a mi kicsinyes világunkat és pipáik utáni hajszánkat!

 

1 Németh László: A Bolyaiak a matematikatörténet világában. In: Németh László: Sajkódi esték. Bp., 1974. pp. 172-175.

2 Gauss nevezte így földijeit.

3 A Bolyai–Gauss-levelezés, Szerkesztette: Nagy Ferenc, Bolyai Kiadó, Better MTA KIK, Budapest, 2015. p. 8.

4 i.m., p. 17.

5 i.m., p. 24.

6 Itt mondok köszönetet Apor Eszternek, az MNM muzeológus művészettörténészének és dr. Ridovics Annának, az MNM Történeti Tár vonatkozó gyűjteménye muzeológus-művészettörténészének szakvéleményéért.