A bemutató közönsége nyilván tudta, mire megy, de az is hamar ráismer Petőfi Sándorra, aki minden különösebb előinformáció nélkül csöppen be a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadására. A versek, verstöredékek, a felcsendülő dalok, dallamok, az ismerős történetfoszlányok, helyzetek, népéleti sajátosságok, a nyelv, a ritmus mind-mind a szabadság és szerelem, a haza és a forradalom nagy költőjére utalnak. Akkor is, ha már nem magától értetődő, hogy az iskolában vagy netán életünk más közegében épültek be tudatunkba, zsigereinkbe, érzésvilágunkba. Nem úgy, hogy feltétlenül összekapcsoljuk Bolond Istókkal, de alig kezdődik el a „játék”, valami máris erősebben, ismerősebben mozgat meg valamit bennünk, és a petőfis univerzum egyből beszippant magába. Nálam például ez akkor következett be, amikor a széksorokban megszólaló Lány (Márton Emőke Katinka), Asszony (Szász Anna) és a lenn elmélázva üldögélő Öreg (Kárp György) után az egyszerű, eszköztelen játéktérre mozgást, vitalitást bevivő címszereplő (Pál Hunor) kiejti a bűvös szavakat: Ki vagyok én? Nem mondom meg! Ő jóformán még meg sem pendítette a gitárját, bennem azonnal egy régi Ferenczi György és Rackajam-koncert szép élménye elevenedett meg, amelyen az 1843-ban írt hetyke Petőfi-vers a szájharmonika, az elektromos gitár és a Petőfi-rajongó énekes bluesos, füstös hangján csendült meg. Nálam ez volt a vízválasztó. Másoknál biztos valami egyéb, de ahogy érzékeltem, és később sokakkal beszélgetve hallottam, a társulat mostani Petőfi-idézése mindenkire nagy hatással volt. Az engem befolyásoló pillanat egyébként szinte észrevétlenül simul az ihletett rendező, Török Viola és az illő zenét hozzáálmodó Kelemen László líraira hangszerelt előadásába. De ilyen kiszámíthatatlan apróságok is befolyásolhatják a nézőt, hallgatót. Az utóbbi minőségünket azért hangsúlyozom, mert itt mégiscsak versről van szó töményen, és ha valami hamis, azt hamar kiszűri a fül. A versmondó kvartett jól vizsgázott, együttesként és szólózva is. A Petőfi – Arany János Bolond Istókjára alapozó „partitúra” jó kezekbe került. A játszó személyek ahol kellett, hangsúlyosabban, más esetben visszafogottabban tették hangulatossá, hitelessé a drámai költeményekből kikerekedő mesét. Takács Tímea jelzésszerűvé tervezett díszletei és jelmezei, Incze Róbert térhez igazított fény- és hangeffektusai jól segítették ezt.
„Arany János művét – részletekben – bevezetőként szántuk Petőfi költővé való alakulásának érzékeltetése érdekében – olvashattuk a színházi premier beharangozójában. Így a »Bolond« jelző a világot másként látó zsenit jellemzi, a megalkuvásra, kényszerű alkalmazkodásra és hazugságra képtelen, igaz lelkű, nem eszével, hanem szívével gondolkodó, a költői mivoltát filozófusként is megfogalmazó költőt jellemzi… Az előadás első része a költővé válásról szól, mely minden egyéb életcélt felülír. Az iskolát otthagyó, de a vándorszínészetből is kiábrándult Petőfi, látva a korabeli komolytalan előadásokat, végül tisztán látja maga előtt, hogy »költőként kell végigmennie az életúton«, amit számos, esküszerűen megfogalmazott versében is megfogad.
Drámai összeállításunk második része Petőfi Bolond Istók c. költeményét veszi alapul, de a történetet kiegészítjük Petőfi ezen életszakaszára jellemző verseivel, melynek lényege egy mesés találkozás az otthont nyújtó öregekkel, majd a »tündéri« szerelemmel, de az igazi költői elhivatottság elkerülhetetlen érzésével is, ami a hazának szentelt élet és halál.”
2022-2023 Petőfi-év, közeleg a költő születésének 200. évfordulója. A Spectrum Színház előadása szervesen illeszkedik a jubileumi események sorába. Jó lenne, ha minél több diákközösséghez sikerülne eljuttatniuk a produkciót. Nyelvezete régies, távol áll a mai fiatalok szóhasználatától. Az érzelmi húrokon is játszó művészi rendezvények talán sikeresebben tudatosíthatják bennük, hogy ez is szellemi örökségünk átörökítendő, értékes része.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
