Hétköznapi történetek
Panna fölött évente egyszer kitört a háború. Rendszerint november végén, december elején kezdődött a kislány szilvesztereztetéséért vívott csata, és a vesztes fél mindig leszögezte, hogy jövőben egyértelműen vele megy a gyerek. Ahogy nőtt, őt is megillette a választás joga, de ez kicsit sem könnyített a helyzeten.
– Sem apát, sem édesanyámat nem akartam megbántani, így jobban örültem annak, ha ők döntötték el, hol töltsem az óév utolsó és az új esztendő első óráit – kezdte történetét a harmincas éveiben járó nő. – Pár hónapos voltam, amikor elváltak a szüleim. Apára még magzatkoromban tört rá a nagy szerelem, de kivárta az érkezésem, csak azután lépett tovább. Kiskoromban legtöbbet édesanyám szülei vigyáztak rám, anyu ugyanis teljes erővel belevetette magát a munkába, hetente–kéthetente üzleti ügyben el is kellett utaznia. Persze, azért igyekezett velem is minél több időt tölteni, és apa is mindig jelen volt a háttérben. Általában ki tudtak egyezni fölöttem – volt, amikor hetente vándoroltam egyiküktől a másikig, de szerencsére időben rájöttek, hogy ez egy kisgyereknek túl fárasztó –, a szilveszteréjszakához viszont mindketten egyformán ragaszkodtak. Mintha az én ünnepi jelenlétem határozta volna meg, hogy kire milyen tizenkét hónap vár.
– Rendszerint hova vittek?
– Apu az élettársa és a közeli barátai társaságában mindig a hegyekben búcsúztatta az évet. Szeretett velem büszkélkedni a szilveszteri együttléteken, de én nem voltam túlságosan elragadtatva ezektől a kirándulásoktól. Pedig mindenki kedves és figyelmes volt velem, mégsem tudtam felszabadulni a harsányan vidám, viccelődő felnőttek között. Talán ha egyetlen korombeli gyerek is akadt volna a csapatban, másként élem meg az egészet, de ehhez sosem volt szerencsém. Édesanyám a csendesebb ünneplés híve volt, így, ha vele maradtam, nem hívott társaságot, hanem vendéglőbe vitt, vagy befizetett egy többnapos külföldi utazásra. Több európai nagyvárosban megfordultam vele ebben az időszakban, de a szállodaszobában töltött szilveszteréjszaka sem volt az igazi. Legszívesebben otthon maradtam volna zenét hallgatni, tévézni, esetleg egy-két barátnőmmel társasozni. De ezt anyunak sosem árultam el, ő ugyanis rengeteg energiát és pénzt fektetett ezekbe a telelésekbe, én pedig nem akartam elszomorítani.
– Volt olyan gyerekkori szilvesztered, ami valamiért mégis emlékezetes maradt?
– Egyetlenegyszer fordult elő, hogy a szüleim nem tudtak magukkal vinni ünnepelni. Tizenegy éves voltam, amikor két nappal szilveszter előtt megjelent a halántékomon egy „ártatlan” hólyagocska, aztán pár órán belül az egész testem tele lett. Egyértelmű volt, hogy himlős vagyok. Abban az évben anyu kapta az előjogot, hogy „lelépjen” velem, hónapokkal azelőtt ki is fizette az ausztriai panziószobát. Az volt a terve, hogy végre megtanít síelni, ő ugyanis nagy rajongója volt a téli sportoknak. Én mindig is félős voltam, a havas edzések gondolatától is összeszorult a gyomrom, így titokban örültem, hogy otthon maradhatok. Persze, anyu le akarta mondani az üdülést, mivel azonban a kifizetett összeget nem kapta volna vissza, sikerült meggyőznöm, hogy vigye el helyettem az egyik barátnőjét. A távollétében nagymamám jött át ápolni, szórakoztatni. Az volt a gyermekkorom legmeghittebb szilvesztere. Most is emlékszem az almaleves illatára, amivel mamám azon az estén meglepett. Órákat römiztünk, aztán bevackoltuk magunkat a takaró alá, és filmet néztünk a számítógépen. Láttam, mamám mennyire örül ezeknek a hetvenes, nyolcvanas évekbeli fekete-fehér felvételeknek, és ez a csendes boldogság valahogy rám is átragadt. Ennél kellemesebb, kedvesebb évbúcsúztatásom talán azóta sem volt.
– Később, kamaszkorodban milyenek voltak a szilvesztereid?
– Az már a házibulik kora volt. Leginkább a készülődés izgalma maradt meg bennem ebből az időszakból, maguk a partik nem tartogattak semmi rendkívülit. Persze, többnyire jól éreztem magam, kivéve, amikor a szilveszteri program „csúcspontja” az aktuális barátommal való szakítás volt. Megfigyeltem, hogy az év utolsó napján rendszerint felfokozódnak az érzelmek, és ebben a túlhevült légkörben könnyen szétszakadnak a sérült, cérnavékonnyá vált kötelékek.
– Felnőttként hol töltöd legszívesebben az év első napját?
– Különös módon egy ideje édesanyám forgatókönyvét kezdtem követni, szívesen utazgatok ebben az időszakban. Családom egyelőre nincs, így megtehetem. Annak a régi, mamás szilveszternek a hangulata azonban sokszor megérint, és nem csak ilyenkor, évkezdéskor. Ha nagyon elfáradok, vagy szorongok valamitől, abban a különös estében keresek menedéket. Betakarózom vele, és máris jobban vagyok. Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, de ha egyszer szülő leszek, biztos, hogy az esztendő első napjától az utolsóig arra fogok törekedni, hogy a gyermekem is magáénak érezhesse azt a külső tényezőktől szabad, álomszerű boldogságot.
