Boldog száz év

Botjára támaszkodva, kalappal a fején, az alkalomhoz illően ingben és mellényben a kapuban álldogált Árpi bácsi, amikor Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere, Néma Levente, a helyi rendőrség vezetője, Móréh Tibor helyi RMDSZ-elnök, valamint Mezei Sándor falufelelős felkeresték, hogy felköszöntsék az irigylésre méltó kort megérő ünnepeltet. Árpi bácsit látva az embernek akarva-akaratlanul az az első gondolata, legalább tíz-tizenöt évet simán letagadhatna.

Fotó: Nagy Tibor

– Egyik a másikat megtiszteltük, nem voltunk mi veszekedősek – szól több mint ötven évig tartó boldog házasságának a titkáról a cserefalvi Árvai Árpi bácsi, aki tegnap ünnepelte 100. születésnapját.

Botjára támaszkodva, kalappal a fején, az alkalomhoz illően ingben és mellényben a kapuban álldogált Árpi bácsi, amikor Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere, Néma Levente, a helyi rendőrség vezetője, Móréh Tibor helyi RMDSZ-elnök, valamint Mezei Sándor falufelelős felkeresték, hogy felköszöntsék az irigylésre méltó kort megérő ünnepeltet. Árpi bácsit látva az embernek akarva-akaratlanul az az első gondolata, legalább tíz-tizenöt évet simán letagadhatna.

– A halálcédulám elveszett. Eddig már elvittek volna, csak nem kapják – viccelődött az ünnepelt, miközben átvette a virágcsokrot. Mikor a polgármesterrel koccint egy kupica pálinkával, megkérdezzük, a napi pálinkaadag lenne-e a hosszú élet titka? Ő azonban rögtön megcáfol: – Nem szabad inni, mert még elrészegesedek – teszi hozzá kellő komolysággal, majd a vele közös udvaron lakó menye, Póli megjegyzi, évente egy-két alkalommal, ünnepekkor megkóstolja az italt, de Árpi bácsi a tejre esküszik, naponta több pohárral is megiszik belőle.

– Akkor örvendek igazán, amikor jönnek a gyerekek, unokák, és van akivel beszélgessek – válaszolja, amikor családjáról faggatjuk. Árpi bácsi hat éve maradt özvegyen, azelőtt 18 éven át szívvel-lélekkel gondozta ágyba kényszerült feleségét, akivel több mint ötven évig élt boldog házasságban. Öt gyereke, hét unokája és dédunokái is vannak, ám ezek számára már végképp nem emlékszik. Szilárd Csaba dédunokájának, aki ottjártunkkor éppen betoppant, különösen örül, mert kártyáznak és mesét olvas neki.

Árvai Árpád tősgyökeres cserefalvinak vallja magát:
– Itt születtem, itt lakom és itt is halok meg – jelenti ki, majd elárulja, mindig szeretett dolgozni, fiatalkorában állattenyésztéssel foglalkozott, egykor a kollektív alkalmazottja volt.

– Akkor más világ volt. Sokat kellett ugyan dolgozni, de szerettük… Most is járok dolgozni, segítek leszedni a kukoricát, én is ledobok egy-két csövet – mondja huncut mosollyal. Árpi bácsi most is tesz-vesz a ház körül, amennyire ereje engedi, az utcára azonban már nem merészkedik ki, mert fél, hogy nem talál haza. A kapuból szemléli, hogy mi zajlik a nagyvilágban. Korához képest jó az egészsége, csupán azért haragszik magára, hogy nem hall jól. Mikor búcsúzóul szóvá tesszük, hogy jövőben találkozunk a 101. szülinapján, elgondolkozik. – Most látom, hogy itt vannak, de hogy jövőben mi lesz… hát azt nem tudni – köszön el Árpi bácsi, akinek egészséget kívánunk és még sok évet szerettei körében.