Bodzabogyó íz

A XVIII. században is főleg gyógynövényekkel gyógyítottak világszerte. Az egyre élénkebb hajózás és kereskedelem folytán tájainkon is közkinccsé vált Ázsia és Amerika gyógynövény-gyógyászati gyakorlata, mégis az akkori „erdők-mezők patikájában” a helyi adottságoknak, tapasztalatoknak megfelelően az Európában, így hazánkban is előforduló gyógynövények vannak nagyobb számban. 

A segesvári gyógyszertári múzeumban bemutatott növények több mint fele Európában és Erdélyben is fellelhető. Országunkban háromezernél több növényfaj él, ezekből legalább 200 – 250 fajnak van bizonyítottan gyógyhatása, de a népi ismeret ennél többnek tulajdonít gyógyító hatást. Az Erdélyben vagy más európai országokban termő növényeket a patikusok olcsóbban, könnyebben beszerezhették, elegendő mennyiségben. Vannak olyan, egykor gyógyításra alkalmasnak tartott növények, amelyek értékét nem lehetett igazolni, vagy amelyekre többé nem volt szükség, ezért feledésbe merültek, de sok faj ma is használatos.

A múzeumban levő edények egykori tartalmát képező növények és az azokból készült gyógyhatású anyagok 80 százaléka ma is előfordul különböző gyógyszerformákban, mint például kivonatok, porok, kapszulák vagy gyógyteák.

A múzeum kétszáz éves anyagában látható és ma is alkalmazott a kamilla, menta, kálmos, medveszőlő, kömény, ánizs, levendula, zsálya, borókabogyó, mák, macskagyökér, őszi kikerics, nadragulya stb. Ezeket a növényeket mindannyian ismerjük. Jelentős különbség az alkalmazási módban, az egykori és a ma használatos gyógyszerformákban van. 

A XVIII–XIX. században gyakran használt gyógyszerek elnevezései, amelyek a patikai edényeken olvashatók, sokszor a ma élő szakemberek számára is ismeretlenek, de az egykori gyógyszerkönyvekben szerepelnek. Ilyen például a ROOB elnevezés, amelyet magyarul íznek, lekvárnak fordíthatnánk, de az 1745-ben megjelent Pozsonyi Taxában „liktárium formára befőzött levek” név alatt szerepel.

A roob mint új gyógyszerforma a IX. században jelent meg, arab szerzők vezették be a gyógyászatba. A kora középkori arab tudósok a VIII. századtól a XIII. századig működtek, vitték tovább a tudomány fáklyáját, játszottak jelentős szerepet a gyógyászatban, amikor Európa a sötét középkor kifejlesztésével és a vándorló népekkel volt elfoglalva. Ők vezették be a cukor és a méz használatát a gyógyszerkészítésbe, miáltal azok hosszabb időre eltarthatóvá váltak. A szaktörténetírás a középkori gyógyszerészetet cukor-méz gyógyszerészetnek tekinti. Egy régi francia közmondás szerint: „nótárius pecsét nélkül, patikárius cukor nélkül hajítófát sem ér”.

A roob besűrített gyümölcs- vagy növénynedv, amelyhez cukrot is adnak.

Hasonló gyógyszerforma volt a pulpa is, amelytől abban különbözik, hogy ez utóbbi magát a gyümölcsöt is tartalmazza, mint például a cukorral készült szilvaíz. Mindkettő a régi pharmacopeák (gyógyszerkönyvek) kedvelt gyógyszerformája. A segesvári múzeum anyagában négy roob és egy pulpa szerepel. Ezek a következők: ROOB SAMBUCI, ROOB DAUCI RADICIS, ROOB NUCUM JUGLANDIS, ROOB NUCUM JUGLANDIS CORTICIS és PULPA PRUNORUM. 

A roob sambuci, magyarul bodzabogyó íz hosszú ideig használatos volt a gyógyászatban, az 1909-ben megjelent harmadik Magyar Gyógyszerkönyvben még hivatalos.

Az 1920-as években megjelent Formular Farmaceutic című, gyógyszerészeknek ajánlott kézikönyvben is szerepel a Roob sambuci mint hashajtó készítmény összetevője. A roob sambuci érett, megfelelően gyűjtött, vízfürdőn zománcos fém- vagy porcelánedényben péppé főzött, majd megszűrt és félsűrű kivonat állományúra párologtatott bodzabogyóból készül. Az így elkészített anyaghoz tízszázalékos mennyiségben cukorport kevernek. Kékesvörös, édes és savanykás ízű, vízben jól oldható, izzasztó, vizelet- és hashajtó szerként használták elődeink.

A fekete bodzát hazánkban és számos országban ma is felhasználja a gyógyszeripar, az első tíz leggyakrabban használt gyógynövény között van. Erdélyben is igen elterjedt, őshonos növény, jól tűri a nedvességet és a szárazságot, a napos területeket. Igazoltan vírusellenes, koleszterinszint-csökkentő, érrendszer támogató, immunerősítő, lázcsillapító, vizelethajtó, hashajtó. Virága, termése, kérge kivonata nátha, megfázás, influenza, herpesz kezelésére alkalmas. Külsőleg bőrápoló, pattanások, kelések, bőrkiütések, idősödő, fáradt, stresszes bőr ápolásában, kezelésében segíthet. 

Veress László