Biztosan jövünk még Marosvásárhelyre

Marosvásárhelyen az előre megjósolható meleg fogadtatás és a várható fergeteges ünneplés tette sokáig emlékezetessé a kiváló budapesti vendégek fellépését. De az előző két színhely, Kolozsvár és Bukarest is bőven kínálta az élményeket.

– Marosvásárhelyen az előre megjósolható meleg fogadtatás és a várható fergeteges ünneplés tette sokáig emlékezetessé a kiváló budapesti vendégek fellépését. De az előző két színhely, Kolozsvár és Bukarest is bőven kínálta az élményeket. Természetes, hogy ez mélyen megérintette e nagyszerű művészközösség ügyvezetőjét is.

– Így van, és nyugodtan kijelenthetem, hogy a marosvásárhelyi koncert az egész mostani turnénkat megkoronázta. De minden tekintetben nagyszerűen zajlott a jelenlegi bemutatkozásunk. Az első napon Kolozsváron játszottunk, azután leutaztunk Bukarestbe, és akárcsak itt, mindkét helyen nagy szeretettel, telt házzal fogadtak. Bukarestben éreztük, hogy külön méltányolja a közönség a választásunkat, azt, hogy Bartókon, a magyarok büszkeségén kívül Enescu nagyon nagy jelentőségű, grandiózus, technikailag igen nehéz szimfóniáját adtuk elő. Különleges ünneplésben volt részünk. Azt pedig talán nem is kell hangsúlyoznom, hogy Kolozsváron az ember szíve egy nagyot dobban, érezni lehet azt a szeretetet, ami a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar felé árad. Egyébként Bukarestben meglepett bennünket, milyen gazdag az Enescu-fesztivál. Hogy ilyen sok embert megmozgat, és ennyi igazi világsztár fordul ott meg. Nagyon jó ízléssel összeállított program várja a közönséget a fesztiválon. Tetszett például, hogy a világhírű Daniel Barenboim zenekarával, a berlini Staatskapellével Liszt Dante-szimfóniáját hozta Bukarestbe, ami nagyon szép gesztus a 200 éve született Liszt Ferenc felé. Borisz Berezovszkijjal pedig nagyon régi a barátságunk. Nagyszerű művész. Nem először játsszuk vele Bartók zongoraversenyét. Úgy gondolom, erről a vásárhelyiek is meggyőződhettek a mai koncerten.

– Igen, a marosvásárhelyi zenekedvelők sosem csalódnak a nemzeti filharmonikusokban. Bármilyen gyakran jönnének hozzánk, biztosan ugyanígy megtelne a Kultúrpalota.

– Jönnénk is szívesen, de ez nem olyan egyszerű. Szerénytelenül megjegyezném, hogy 16 éve vagyok ennek a szervezetnek az igazgatója, és ha az ég is úgy gondolja, még pár évig az leszek, a programomban pedig annak idején azt írtam le, kötelességemnek tartom elősegíteni, hogy a nemzeti filharmonikusok is hozzájáruljanak a hídépítéshez a Magyarországgal szomszédos országok között. Különösen a magyarok lakta területekre kell rendszeresen ellátogatnunk. Pozsonyba, Kassára, Zágrábba, Ljubljanába valóban rendszeresen el is járunk. Ide sajnos ritkábban jutunk el. Nekem viszont személyesen és mindannyiunk-nak nagy öröm, hogy nem először vagyunk Marosvásárhelyen. Ami Kocsis Zoltánt illeti, ő meg pláne gyakran megfordult itt, és koncertjeivel elbűvölte az ittenieket. Délután különben Csíky Boldizsárnál jártunk, természetesen őt mindig meglátogatjuk, amúgy kedveskedve Erdély zenei fejedelmének szoktuk hívni. A barátság közöttünk nagyon régi, a 70-es évek elejére datálódik. Zoli a legnehezebb időkben is járt ide, zongorázott, koncerteket adott, de kávét és ételt is hozott, ha arra volt szükség, amikor Erdélyben nem sok minden volt a polcokon. Ez egy olyan erő és összekötő kapocs az itteni nagyszerű emberek és a magyarországi kultúrában dolgozók között, ami átsegít bennünket nagyon sok nehézségen.

– A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nem elsősorban világjáró együttes, de szerte a földkerekségen sokfelé ismerik és mindenütt nagyon nagyra tartják. Nem lehetett egyszerű, hogy az ön kifejezésével éljek, ezt a romániai hármas koncertet vállalni, összehozni.

– Tény, hogy nem olyan régen Weimarban a Liszt-fesztiválon játszottunk, előtte egy héttel Potsdamban, az ottani nagy nyári fesztiválon. Ha hazamegyünk, nyomban elkezdjük az évadnyitó hangversenyünk előkészítését, ami mindig Bartók halálának előestéjén, szeptember 25-én csendül fel. Mindig Bartók az, aki a műveivel a koncert gerincét adja. Most éppen a Csodálatos mandarint fogjuk sajátos animációval előadni. Az Oscar-díjra jelölt animációs rendező, M. Tóth Géza álmodott egy egészen különleges látványt az előadáshoz. Ezzel készülünk. Valóban nehéz volt beilleszteni ezt a turnét a programba, de boldogan jöttünk. Mondanom sem kell, hogy a mi zenekarunkban van jó néhány erdélyi. Koppándi Jenőre, a koncertmesterünkre gondolok vagy Balog Ferencre, aki már korábban jött át Magyarországra, és még jó páran vannak. Ők természetesen hazajönnek ilyenkor, én meg azt figyelem csendesen, hogyan szeretnének négy-ötfelé szakadni, hogy mindenhova eljussanak. A volt osztálytársak, iskolatársak, volt tanárok, rokonok szedik szét őket, hogy náluk vacsorázzanak, náluk kóstolják meg a finom pálinkát és jókat beszélgessenek. Milyen jó, hogy immár Románia és Magyarország is európai uniós tagország, és a határon megszűnt az a méltatlan és megalázó procedúra, ami annak idején mindannyiunkat megszégyenített. Lassan már azt sem vesszük észre, hol az országhatár, és ez nagyon nagy könnyebbség. Innen is sokkal könnyebb rendszeresen oda járni. Csíky Boldizsár Gulág című megrendítő művének október 26-án lesz a budapesti bemutatója, örömmel készítjük elő. A marosvásárhelyiek, kolozsváriak már ismerik, mi csak hangfelvételről. Tehát mindennapi és élő a kapcsolat. És példásan baráti a viszony a marosvásárhelyi muzsikusok és Vasile Cazan között, akit nem magyar anya szült, de a szíve mégis úgy dobog, hogy ez nagyon sokat jelent és segít a magyar muzsikusoknak. Tényleg úgy gondolom, hogy koncert után úgy fogunk innen elbúcsúzni, hogy viszontlátásra!

– Igen, számunkra is ez a lehető legtermészetesebb dolog, és mihamarabb várjuk újabb felejthetetlen hangversenyüket.

(A főzeneigazgató Kocsis Zoltánnal rögzített beszélgetést jövő heti mellékletünkben közöljük.)