Bizánc és Róma között: a honfoglaló magyarok útkeresése

A Kós Károly Akadémia szervezésében Európa és Magyarország – Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel idén újraindított történelmi előadás-sorozat első, telt házas előadására került sor csütörtökön délután a Bernády Házban.  

Fotó: Mózes Edith

A Kós Károly Akadémia szervezésében Európa és Magyarország – Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel idén újraindított történelmi előadás-sorozat első, telt házas előadására került sor csütörtökön délután a Bernády Házban. Fodor István archeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója Bizánc és Róma között: a honfoglaló magyarok útkeresése címmel tartott előadást. Az érdeklődőket Novák Zoltán történész köszöntötte.

– Azt szokták mondani, hogy a történelemben butaság és nem szabad föltenni olyan kérdéseket, hogy mi lett volna, ha… Véleményem szerint egyáltalán nem az. A különböző népeknek, ahogy az embereknek is, sokszor van választási lehetőségük. Milyen mesterséget, milyen barátokat, milyen közösséget választanak, hol akarnak élni? Ugyanígy a népeknek is van választásuk. Géza fejedelem korára esik az az időszak, amikor ezt a választást meg kellett tenni, aki 970-től 997-ig volt nagyfejedelme Magyarországnak – mondta bevezetőjében Fodor István.

Véleménye szerint az előadás címe önmagában meghatároz egy időpontot: amikor a magyarságnak valóban választania kellett két szomszédos nagyhatalom között. Mert ez az idő Bizánc aranykora és a Német–római Császárság megalakulásának időszaka. I. (Nagy) Ottót 962-ben XII. János pápa német–római császárrá koronázza, s tulajdonképpen kezükben tartják majdnem az egész világot. A magyarok ekkor már Augsburg után vannak, és hamarosan utána vannak 970-nek is, amikor az utolsó kalandozásokat vezetik Bizáncba, ami szintén vereséggel végződik.

Géza fejedelemnek „nem volt jó sajtója”

Az előadásban Fodor István nemcsak erről a korról beszélt, hanem az egész időszakról, ami a magyarságnak Bizánchoz és a németekhez való viszonyát nagyjából elemzi: mikor kerültek kapcsolatba a bizánciakkal és mikor a németekkel. Mire ez a helyzet kialakul, 970 után Gézának valóban választania kell. És választott. – Véleményem szerint ő a magyar történelem egyik legnagyobb alakja, csak később a történetírók már Istvánon keresztül és István kapcsán jellemzik az apját. Aki persze nem volt még keresztény, meg is mondta, hogy „elég nagy úr vagyok ahhoz, hogy mind a két istennek áldozzak, a pogánynak is, a kereszténynek is”. Így aztán nem túl népszerű a későbbi történetírók szemében. Ma azt mondanánk, nem volt jó sajtója. Ezért a magyar történeti köztudatban sem foglalja el azt a helyet, amelyet megérdemelne. Pedig a döntő lépéseket a magyar állam, a keresztény állam megalakulásához ő teszi meg. Amikor ugyanis 970 után I. (Nagy) Ottó német–római császár fia, a későbbi II. Ottó feleségül veszi Theodora bizánci hercegnőt, a magyarság tulajdonképpen harapófogóba kerül, két nagy ellenséges hatalom közé.

Géza nagyon jól választ, világosan látja, hogy békére kell törekedni minden szomszéddal, a nagyhatalmakkal elsősorban, de közben vigyáznunk kell saját önállóságunk megóvására.

973-ban tíz előkelő magyar férfiból álló küldöttséget meneszt a quedlinburgi birodalmi gyűlésre I. Ottóhoz, és térítő papokat kér. Előtte már jöttek Magyarországra térítők Sanktgallenből, a mai Svájc területéről, megtérítettek ötezer embert Gézával együtt, és ő további térítőket kér, békés együttélést ígér, és azt, hogy elterjeszti a kereszténységet Magyarországon. Ottónak tehát nincs oka tovább ellenségeskedni a magyarokkal. Új római keresztény államok egész sora alakul ki Európában: Csehországban, Lengyelországban, Oroszországban, a Balkánon is, így tehát Géza megőrzi egyrészt a békét, ami nagyon fontos, másrészt pedig nem ő maga megy el Quedlinburgba, mert nem akar a német–római császár hűbéresévé válni, mint például Csehország. Nem akarja, hogy Magyarország besoroljon az alávetett hűbéresek sorába, így a kialakuló magyar egyház nem a német–római császárságtól függ, hanem önálló magyar egyházi szervezet, csak a római pápa fennhatósága alá tartozik. Lényeges dolog ez a későbbiekre nézve, és ugyanakkor megőrzi a békét a bizánciakkal is. Magyarországon a bizánciaknak már 953 óta van térítő püspökük, Hierotheosz. Amikor 953-ban Bíborbanszületett Konstantin császár Bizáncban megkereszteli az erdélyi Gyulát, ezt a térítő püspököt adja mellé.

Érdekes dolog, hogy az erdélyi püspökség az egyetlen Magyarországon, amelyiket nem a székhelyéről neveztek el, a többi: a váci, veszprémi, kalocsai, egri stb. A térítő püspökségeket ugyanis nem határozzák meg a székhelyük szerint, az egész területen érvényes térítési megbízásuk van. Az is tudott, hogy Hierotheosz halála után, már Szent István alatt egy másik püspök folytatja annak munkáját. Gyula székhelye Gyulafehérváron volt, amely így tehát az erdélyi püspökség székhelyévé válik Szent István korára.

Változások szülőatyja

Még egy nagy érdeme van Gézának, hogy a fiát, Vajkot, aki a keresztségben ugyanúgy az István nevet kapta, mint ő, teljesen elszigeteli a pogányoktól, és igazi keresztény uralkodót nevel belőle. Ez rendkívül fontos Magyarország megmaradása szempontjából is, hiszen ekkorra Géza a kalandozásokhoz kötődő, a kalandozó hadjáratokat vezető régi elitnek megköti a kezét, fölszámolja hatalmukat, széttelepíti a népességet a X. század végén, és az ország fejlődését tulajdonképpen európai alapokra helyezi; ezt megteheti, mert a nagy változást nem a kalandozó hadjáratok hozzák, nem azok gazdagítják az országot, bár tonnaszám hordják be a nemesfémet, mert ebből díszek, tarsolyok, díszes fegyverek, lószerszámok lesznek, amelyeket a régi hagyományokat őrző főurak a sírba visznek. Az országot az a nép teremti meg, amelyik létrehozza a falutelepüléseket, és ezek a falutelepülések már a X. században szolgáltatásokkal tartoznak uraiknak, és ezekből a központokból lesznek majd Szent István alatt az ispánságok, a vármegyék. Tehát tulajdonképpen mindeme változások szülőatyja Géza nagyfejedelem – fogalmazott Fodor István.