2022. december 10., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tanult orvosnak adja ki magát Lúdas Matyi, Fazekas Mihály (1766–1828) azonos című elbeszélő költeményének hőse, amikor harmadszorra készül túljárni dölyfös földesurának, Döbröginek az eszén. A léha suhancból több szakmát kitanult, külföldet megjárt, ügyes polgárrá fejlődött ifjú jól játssza az orvost. Nem csoda, mert Matyi előbb beállt tanulni egy hadi orvoshoz: 

„beszegőde Inasnak,

Olly feltétel alatt, hogy az esmeretes nyavalyáknak

Tzifra nevére; haszonvehető fűvekre, porokra;

Érvágó, köppöly, kristély, lántzéta, borotva,

‘S más borbély szerszám hasznára; sebekre való szer,

Fördők ‘s párgolatok készítésére, kenőtsre

Oktatná őtet. – Feje jó vólt a’ mi Matyinknak

‘S egy két hét tsak alig múlt, hogy vagy Római nyelven

Vagy Görögűl, sok rossz nyavalyákat elő tuda böltsen

Mondani, mellyek azon században műbe valának;

És az azokra való szer kotyvasztáshoz is értett. –

Elkéré ekkor Doctor Scorbuntzius Úrtól

Ótska parókáját, spádéját, vén paripáját,

Bőr-bugyogóját, és a’ tábori régi kabátját,

Hadd tsapjon velek egy Fársángot Földes Uránál.” 

Felveszi tehát Matyi a vén hacukákat, és Döbrögi elébe jutva doktori módon kezdi magát viselni… Fazekas élőbeszédhez közelítő, laza hexaméterei így beszélik ezt tovább:

„Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes hevűlést

Érez megromlott vérében; hogyha azonnal

Fördő nem készűl, és köppöly, még ma bizonnyal

A’ szívére megy, és – Ekkor vállat von az álnok.

Kéri az Úr minden Szentekre, hogy a’ mit az Isten

Értésére adott, rendeljen. – Doctori módon

Harmadik újjával megbökvén homloka búbját:

Fördővíz szaporán, úgymond, és fűvek! ezeknek

Elszámlálja külön neveket; száz erdei réti

Dudvák vóltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-tseresznyék;

Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, matska-tövissek;

Hát meg az angyal- szent- ‘s ördög-gyökerek (mivel akkor

A’ füvek neve tsak barom, ördög, ‘s szent vala; Füvész-

Könyv még nem lévén).”

Ami a füvészkönyvet illeti, az első magyar füvészkönyv éppen Fazekas Mihály (Diószegi Sámuellel közös, Földi János hagyatékát felhasználó, Carl von Linné rendszerén alapuló) munkája volt; 1807-ben adta ki Debrecenben. 1813-ban pedig e kötet továbbfejlesztéseként jelent meg, ugyancsak Debrecenben, az első magyar orvosi füvészkönyv; ennek is egyik fő szerzője a Debrecen közéletében rendkívül széleskörűen tevékenykedő Fazekas Mihály volt. S bár Fazekas már 1804 körül elkészül a Lúdas Matyi első változatával, műve először csak 1817-ben jelent meg Bécsben, egy, a császárvárosban matematikát tanuló magyar diák jóvoltából, a szerző tudta nélkül. A következő, szintén bécsi megjelenéshez már Fazekas Mihály is hozzájárult. Lúdas Matyi történetét Fazekas egy ókori asszír népmeséből merítette. Elbeszélő költeménye olyan népszerű lett, hogy már 1831-es budai megjelenése előtt színdarabot írt belőle a baranyai származású Balogh István, és vándorszínészeivel évtizedekig játszotta nagy sikerrel a magyar hon minden vidékén. E közkedveltségnek oka lehetett az orvosi szerep érdekes, anekdotikus előfordulása is. 

Fazekas Mihály

Carl von Binzer festménye


Talán éppen „közönséges” témája miatt, a Lúdas Matyi felháborította Berzsenyi Dánielt. Pedig Berzsenyit is érdekelte a korszellem. 1814-ben így szólt Napóleonhoz címzett ódájában: „Nem te valál győző, hanem a kor lelke: szabadság”… Fazekas, aki Moldvától Belgiumig és Franciaországtól Németországig katonaként járta be a világot, a tizennyolcadik század végének minden feszültségét belesűrítette Lúdas Matyijának szenvtelen eleganciával és fanyar egyhangúsággal mondott meséjébe. Érdemes megfigyelni, hogy Matyi agyba-főbe verését a szerző milyen szűkszavúan intézi el az első „levonásban” (minden fel-, illetve levonásban megesik egy lábról lekapás), aztán tovább is úgy regéli, hogy a nép fia, az inkább mesebeli, mint valóságos bosszúálló, szinte indulat nélkül, kötelességszerűen veri el háromszor egymás után egykori földesurát. Döbrögi megveretéseit, fájdalmát és kínjait azonban az elbeszélő költemény fokozódó részletezéssel tárja elénk. Mit akart ezzel Fazekas Mihály mondani? Mindenesetre, mire Lúdas Matyi izgalmas regéje ógörög verslábakon előbandukolt, a Martinovics-féle összeesküvők már rég porladtak, elpusztult Hajnóczy József, Kármán József, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc, és meghalt Csokonai Vitéz Mihály.

Változtak az idők, vagy mégsem? Eötvös József (1813–1871) 1845-ben megjelent regényében, A falu jegyzőjében jól dokumentáltan és sok sebből véreznek a közállapotok. Taksony vármegyében, ahol a regény cselekménye játszódik, van jóság és gonoszság, van éhezés és fényűzés, vannak jellemesen szolgáló emberek, de vannak megalkuvók, csalók és erőszakosak. A pandúrok önkényesen felgyújthatják a fizetésképtelen parasztok viskóit, a börtönben sorsukra hagyott emberek tömegét tífusz pusztítja. Hősökre és áldozatokra is szükség van ebben az izgalmasan kanyargó tiszaréti történetben, különben a szerző nem juttathatná el regénye cselekményét a sötétet és borút valamelyest feloldó befejezésig. Eötvös regénye nagy hatással volt a késő reformkorra; e hatás jele volt az is, hogy a regényből szinte azonnal színpadi darab is készült Viola címen. Igaz, csak a forradalom és szabadságharc után, 1851-ben írta meg és állította színpadra Szigeti József a Violát, de attól kezdve évtizedekig játszották sikerrel. Az üldözött becsületes betyár drámájában, akárcsak forrásában, A falu jegyzőjében, szinte kulcspozícióban találkozunk egy kirurgussal. A vármegyei fősebész meglehetőst vehemensen támadja a homeopátiát: 

„Mit tesznek a homeopathák. Adnak-e gyomortisztítót, melegítőt, erősítő jalappát s chinát, orvosságot, hogy a beteg izzadjon, s az izzadás ellen antispasmaticumokat, antirheumaticumot, aromaticumot, cardus benedictust, rhebarbarát, tartarust, sal mirabile glauberi-t?”

 Valójában Serer fősebész csak epizódszereplő A falu jegyzőjében, de az mégis nagyon lényeges, hogy mikor nincs jelen: akkor, amikor legnagyobb kötelessége volna segíteni, beavatkozni! Nincs ott a porvári börtönben, amikor ott tífusz pusztít. Nem véletlen, hogy Eötvös éppen a börtönben játszódó fejezet (a harminchatodik) elején jegyzi meg nyájas iróniával, hogy „minden orvos próbaköve a ragály”. A kép, amelyet a börtönről kapunk a regényben, valószerűségével borzongat. Az említett fejezetben éppen a halált hozó tífusz láza győzi meg az üveges zsidót, hogy végre igazat kell szólnia, hogy rajta ne maradjon a hamis tanúskodás bűne. Betegségében a börtön mélyén csak Vándory, a lelkész (a jegyző testvére) látogatja meg, akinek bevallja, hogy az alispánné és az ügyvéd kényszerítették hazugságra. Így tisztázódik a „Macskaházy kontra Tengelyi” ügy. A szegény üveges zsidó felfedi Macskaházy gyilkosának kilétét is, s bár orvos már meg nem gyógyítja, nyugodt lelkiismerettel hal meg… 

Az első magyar orvos főhőssel „rendelkező” regényt a haza mindenesének nevezett Fáy András (1786–1864) írta Vörösmarty halálának évében, 1855-ben, Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus címen. Ez a mű jókedvet, emberséget és derűt sugároz, miközben csipkelődő szatirikus kis életképek sorával ejti ámulatba az olvasót. Kakasdon (avagy a táji kiejtés szerint Kákásdon) és környékén Jávor doktor egyfolytában utazik, mert mindenhol akad betege és ügyes-bajos intéznivalója. Állandó kísérője Bakator Ambrus. Ez a páros valahogy úgy utazik, mint ahogy a mesék, mondák elevenítik meg Krisztus és Szent Péter utazásait. Jártában-keltében az orvos bajt, szenvedést és indulatokat enyhít. Egy ízben két, egymással „leszámolni” készülő, kissé kapatos társaságot képes visszarettenteni az összeverekedéstől. Kiürült boroshordókat szállító emberek szekereznek lejtőn lefelé, miközben egy másik embercsoport felfelé tart ugyanott a hegyen. Kitérni egyetlen atyafi sem akar. Jávor doktor Ambrussal arra jár. És az orvos szép komótosan előveszi sebészi műszereit, melyeknek puszta látványa elegendő a felhevült urak lehűtéséhez, így tehát a csihi-puhi elmarad. Olyan ez a furfangos békítő jelenet, mint a Csongor és Tündében Csongor csele az árva ördögfiókák lecsendesítésére; igaz, Csongor elragadja az ördögfiak örökségét... Terebélyes orvosi táskájában egy ízben Jávor doktor egy eleven „kitett gyermeket” talál. Amikor csak éppen beugrott egy házba, táskáját a kocsi bakján hagyta, aztán amint visszaült, a „lókormányos” (kocsis) az út hepehupáival vesződve nagyokat kanyarodott, a jármű pedig felrázta álmából a táskába csent, gyanútlanul alvó kisbabát… Jávor doktor a talált kincset hazaviszi feleségének és anyósának, minden rosszhiszeműséget lefegyverez, és a regény végére kideríti, hogy a befogadott csöppség egy jól ismert, nemesi származású színésznő törvényes gyermeke. 

Padovában tanult orvos volt Abafáji Gyulai Pál, aki címadó főhőse lett Kemény Zsigmond (1814–1875) első regényének, a Gyulai Pálnak. Igaz, a regényben a főhőssel nem mint orvossal, hanem mint a Báthoryak hű államférfiújával találkozunk. A cselekmény Magyarország és a „kisded Erdély” egyik legzivatarosabb korszakában, a 16. század végén játszódik. Kemény Zsigmond minden regényében a mértéktelen, „túlzásba vitt erény” következményeit vizsgálja; így Gyulai Pál tragikus sorsát a kitartó hűség okozza. Gyulai Pál a Habsburgok és törökök között lavírozni kénytelen, az egymással is kiszámíthatatlanul viaskodó két Báthory unokafivér, Zsigmond és Boldizsár áldozata lesz. Kemény Gyulai Pálban a majdani Bethlen Gábor-i óvatos (hinta-)politika előfutárát ábrázolja. 

Számtalan emlékezetes orvoshőst alkotott meg a műveivel minden lelket gyógyítani képes Jókai Mór (1825–1904). Sokan emlékszünk „Kőszívű”-jének rendkívül izgalmas első fejezetére, amelyben egy haldokló végrendeletével fordul szembe a hátramaradó özvegy. A Hatvan perc! című fejezet díszlakomával kezdődik, amelyen az ünnepelt „szokott betegsége” miatt nincs jelen. Nyilvános titok, hogy az ünnepelt „nagyságos és tekintetes, nemzetes és vitézlő Baradlay Kazimir úr, örökös és valóságos aranykulcsos és sarkantyús úr” „szív-verőér-kövesülésben szenved”, és hogy e „szívbántalmakkal évtizedekig lehet élni rendes életmód mellett”. Ám a díszlakomán az orvos „szigorú arccal” félrevonja Baradlaynét, és megsúgja neki, hogy férje haldoklik, hogy „csak hatvan perce van még élni”, hogy orvosára a betegnek már nincs szüksége, de egyedül kíván beszélni feleségével. És elkezdődik a szörnyű végrendelkezés, amit egy „a semmivélét sötétségéből előtűnő homályos alak” szakít félbe. Özvegy Baradlayné pedig térdre rogyva, „két összekulcsolt kezét a teleírt papírlapra fektetve”, Isten előtt megfogadja, hogy mindannak a rossznak, amit haldokló férje parancsolt, ő az ellenkezőjét fogja tenni. Erre pedig a halott majdnem feltámad, lezárt ajkai kinyílnak, lecsukott szemei elmerednek, mellén összefogott két keze közül a jobb feje felé emelkedik: „Talán az elköltöző lélek összetalálkozott az égben az utánaküldött fogadással, s még egyszer visszafordulva az ég kapujából, a csillagok útjából, megtért porhüvelyéhez, hogy egy halál utáni kiáltással kijelentse tiltakozó vasakaratát.” 

A kőszívű ember fiaiban, az 1848–49-es szabadságharc eposzi méretű, 1869-ben megjelent regényében sok sebesülés, ájulás, halál, így több háziorvos, hadiorvos és törzsorvos is szerepel. Még több a lassan ölő bűn, de számtalan drámai, a „Nyergelj s fordulj!” jelenethez hasonló pálfordulás, gyógyító gondoskodás és néma áldozatvállalás történik. Olvashatjuk, hogy a seregestül behívott muszka katonákat a kőszívű ember kőszívű barátja, Rideghváry Bence tessékeli befele a magyar hadszínterek fele – természetesen nem Baradlay Ödön, akire várt volna e feladat, ha apja végrendelkezése szerint él. Rideghváry a nyolcvanezer orosz katonát behívók élén véletlenül elfogja az eseményekkel sodródó Tallérossy Zebulon felvidéki nemest, aki éppen kimenekülni próbál a zaklatott hazából és öt lánya és felesége miatt viselt „papucslétéből”. Zebulonnak tolmácskodnia kell a tótok lakta földön. És míg az orosz katonák bármely gyógyszertárból vitriolt kapnak, hogy hígítottan azt igyák kolera ellen, Tallérossy Zebulonnak csak nagy nehezen sikerül szereznie a patikából egy kis tartarus emeticust. E szerre azért van szüksége, hogy hányni tudjon, hogy megszabaduljon a járványtól oly erősen rettegő Rideghváry fogságából. És úgy is lesz, egy kis hányás láttán a cár barátja, a mindenféle érdemkeresztekkel ellátott császárhű nagyúr kolerát sejt, azonnal kereket old megbízatása elől, és Zebulon megszabadul. 

E regény lapjain elénk tárul, ahogyan a Baradlay-kastély szabadságharcos kórházzá alakul: Baradlayné két orvost tart, és a könyvtárat gyógyszertárrá alakíttatja. „Maga és nőcselédei egész nap tépést, sebkötőket készítenek.” Eközben, Palvicz Ottó és Alphonsine gyermekét keresve, Richárd eljut egy „ellenkórházba”, a „meghalató intézetek” egyikébe Monoron. Itt lassú meghalásra ítélve sínylődnek a szüleiktől elhagyott gyermekek, mert a gondozók egyáltalán nem törődnek a rájuk bízott kicsikkel, csak a pénzt várják, és keveslik, amit értük kapnak. Richárd elborzad a látottakon, de még időben megtalálja Károlykát egy sötét fáskamrában. Szemfájása miatt a hercegi kisgyermek még ivóvizet sem kap… Richárd kiragadja a kisfiút a biztos halál torkából, Pesten magángyermekkórházba viszi, ahol jó pénzért meggyógyítják… 

Orvosi szempontból szintén emlékezetes fejezete a regénynek A fejgörcsök napján című fejezet, amelyben a „bresciai hiéna”, Haynau jelenik meg. A pesti Károlyi-palota (ma Petőfi Irodalmi Múzeum) egyik első emeleti szobájában, a világosi fegyverletétel után, „a teljhatalmú kormányzó” a halálos ítéleteket gyártja. E munkától azonban nem érzi magát valami kitűnően, rettenetes fejgörcsei támadnak. „Hisz az ő fejének sem irgalmaz az a láthatatlan démon, aki kínpadra feszíti a hatalmast; homloka körül csavarja a spanyol diadémot, s kalapácsokkal üti halántékait; ki forró pokolégbe mártja bele fejét, és szemei előtt tűzzel festi ki a világot.” Ilyenkor talán a lelkiismeret veszi „üldözőbe” a rettenthetetlen Haynaut. A hasogató fejfájásra még kínzóbb esemény következik, Plankenhorst bárónő látogatása. Alphonsine bosszút liheg a tömlöcben raboskodó két Baradlay fiúra, és ráadásul arra is figyelmezteti Haynaut, hogy másnap felmentik szolgálatából, mivel a külföld most már tán megsokallta a „példás” vérengzést. Hajnalig azonban még rengeteg halálos ítéletet aláírhat, vigasztalja az ördögi asszony az ördögtől sem félő vérbírót… Jókai egészen közelről láttatja velünk a nemzet nagy hóhérját, aki mégiscsak ember is: „A fejgörcsös ember csakugyan talált valamit, amit összetépjen. […] Egész éjjel nyugtalanul járt fel s alá szobájában, s nehéz hörgése, feljajdulása keresztülhallatszott a kettős ajtón.” Megbízatása utolsó éjjelén, Jókai képzelete szerint, a fejgörcsöktől kínzott Haynau minden további halálraítéltnek megkegyelmez. 

Dr. Kiss Zsuzsánna

Jókai Mór

Barabás Miklós alkotása