Szóval, „el a kezekkel a DNA-ról”. Nem lehet szótlanul elmenni mellette, mintha mi sem történt volna.
Szóval, „el a kezekkel a DNA-ról”. Nem lehet szótlanul elmenni mellette, mintha mi sem történt volna. Mert történt, amit egy kurta Facebook-bejegyzéssel nem lehet elintézni. Márpedig, ha válaszokat akarunk, akkor a kérdéseket is fel kell tenni. Kényes téma. Gondolatban araszolgatva nem egészen véletlenül jutnak eszünkbe a „hímes tojás”, meg a „porcelánbolt” s hasonló példázatok.
Mindjárt itt az első, mondjuk, „felvezető” kérdés: mi is történt? Elhangzott az a meglepő elnöki kijelentés, hogy „el a kezekkel…”. Ebből az volt mindenekelőtt kiolvasható, hogy aki kezet (szót) emel a DNA-ra, az a korrupcióellenes harcot hátráltatja, akadályozza. Azt pedig amúgy közvetve hozták a közvélemény tudomására, hogy az érinthetetlenség a szóban forgó intézmény vezető ügyészére is vonatkozik. Hogy mindezt az elnök gondolja így egymagában, vagy az amerikai nagykövet ösztönzésére is, nem tudhatjuk, legfeljebb „közvetett” jelekből sejthetjük. Ebbe belemenni messzire vezetne, meg lerágott csontnak is gondolom. Nem kell mélyenszántóan gondolkodónak lenni ugyanis, hogy belássuk, eleve kudarcra van ítélve az a korrupció elleni harc, amelynek egyetlen személy a garanciája. Megmaradok a „róka fogta csuka” példázatnál…
De térjek vissza a „témához”, s tegyem fel az alapkérdést: hogyan lehet helyreállítani a DNA hitelét, amely a képzelt érinthetetlenség dacára sem makulátlan. S ezt nem én mondom, hanem az „ügyben” a lehető legilletékesebbnek számító Traian Băsescu. Őt nem lehet leseperni az asztalról, mint Sebastian Ghiţát, hogy bűnöző szökevény, tehát hazudik. Legalább arra hallhatnánk egy, legalább elfogadhatónak tűnő magyarázatot, hogy, ha Ghiţa hazudik: miért teszi, mi oka van rá? Băsescu állításait ellenben senki sem cáfolta, inkább hallgattak róla, hátha feledésbe merülnek. Vajon hogy nem „szűrődik ki” az égvilágon semmi abból, amit nemrégiben négy órán át elmondott az őt ki- vagy meghallgató ügyésznek? Az exelnök „vallomásait” alaposabban szemügyre venni nem az én dolgom, hanem azoké, akikről kertelés nélkül beszél. Csak eljön egyszer az odafigyelés ideje, mert, ahogy a bölcs mondás tartja, „az egyszer végiggondolt gondolatot nem lehet semmissé tenni”. Legalábbis eddig még senkinek sem sikerült…
Szokásom meg lehetőségeim szerint beérem kevesebbel, a felszín alá amúgy sem juthatok. A bűnüldözés szóban forgó intézményének a hiteléről eleget mond nekem a felszín, mindaz, amit a nyilvánosság eddig láthatott. Ha legalább ezzel elszámolna a DNA, máris javíthatna a romló bizalmi index állásán. Kétségtelen, hogy a józan közvélemény előtt legjobban a „valóságsó” rombolta a hitelét, amit eléggé hosszú időn át „műsoron” tartottak, bilincsben „sétáltatva” tették közszemlére – mondhatni programszerűen – azokat, akikkel szemben a korrupció gyanúja felmerült. Az órára, percre befutó sajtó aztán elvégezte az „aprómunkát”. Ezzel az „egyszerű”, demokráciához méltatlan, gonoszul csalafinta játékkal ugyanis a legalapvetőbb emberi jogot sértették meg: az ártatlanság vélelme szenvedett csorbát. Vagyis, hogy – kicsitől nagyig – mindenki ártatlan, amíg bíróság jogerősen el nem ítéli! A „színjáték” ezzel szemben kimondatlanul is eleve bűnösként tüntette fel az említett módon bemutatott embereket. Ma se tudom, hogy a gyanúsítottak közül ki bűnös vagy ártatlan, az egy Mircea Diaconut kivéve. Azóta felhagytak ezzel a „módszerrel” (a cél nem szentesíti az eszközt!), ami egymagában beismerése annak, hogy rossz úton jártak. Amit a hitelességükért el kell(ene) ismerniük, ahelyett, hogy az eléggé érthetetlen (vagy nagyon is érthető?) elnöki kegy folytán élvezett, ideig-óráig „működő” érinthetetlenség mögé húzódva várnák az idő múlását. Nem értük, hanem ellenükre múlik. Jó ezt tudni. Ha ez a „mea culpa” elmarad, minden bizonnyal a korrupció elleni fellépés látja kárát. Képzeljük el, hogy egy ténylegesen működő demokráciában mi mindenre lenne elegendő ez a felszíni, de nem felszínes (mert eléggé „nehézsúlyú”) felismerés. Nálunk a dilemma feloldása helyett inkább elbarikádozzák a joggal levonható következtetések útját. Pedig, a közvélemény növekvő gyanújától kísérve, aligha javítható az intézmény munkája, s a nyomozói, tényfeltáró feladatokat végrehajtó ügyészek igyekezete is óhatatlanul megbicsaklik.
Talán nem tévedek, de úgy tűnik, mintha a nemzetközi széljárás is irányt váltana. Az elnöki meg a ki tudja, milyen nemzetközi erőfeszítések sem hozzák azt a támogató eredményt, amire számítottak. Erről a tüntetéssorozat elterelheti ugyan a figyelmet, de nem változtathat rajta. Az Európai Parlamentben minap tartott Demokrácia és igazságosság címen szervezett fórumtól az új kormány s a parlament elmarasztalását remélték, de nem történt meg. Még az összejövetel szorgalmazója, Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is elbizonytalanodott a brüsszeli „produkció” végére, s mindössze annyi tellett tőle, hogy alaposabb vizsgálódást ígért a kormány s a parlamenti többség elleni vádak dolgában. Ha sikerrel járt volna a próbálkozás, elképzelhetjük, milyen eréllyel buzgólkodott volna a tüntetők élén Monica Macovei. Így inkább távol maradt…
Mindent egybevetve, ha hagynák, hinnék a változás lehetőségében, de késik ez a pillanat. Attól tartanak, hogy kinyílik Pandóra szelencéje? Mindenképpen elkerülhetetlen. Ezért lenne jobb elébe menni, a könnyebb „kármentés” érdekében!
