Beszélgetések betegségekről és gyógyításukról

A pécsi orvoskar oktatói Marosvásárhelyen

Ebben a járvány miatt felbolydult világban, ahol mindenki véleményt nyilvánít olyan témákban is, amelyekhez nem ért, fontos, hogy odafigyeljünk azokra, akik azért öltöttek magukra fehér köpenyt, és vállalták a hosszú évekig tartó tanulást és gyakorlást, hogy embertársaikon segítsenek. Ezért is lényeges, hogy ők szólaljanak meg hitelesen, beszéljenek a munkájukról, kutatásaikról, eredményeikről, netán magánéletükről is, hiszen ők, az orvosok is emberek. Ezért különösen fontos és érdekes Bodolai Gyöngyinek, a Népújság munkatársának A pécsi orvoskar oktatói Marosvásárhelyen című, nemrég megjelent interjúkötete.

Miért jártak a pécsi orvoskar oktatói Marosvásárhelyre? Erre is választ kapunk a könyvben, amely 66 interjúból áll. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek (egyelőre maradjunk ennél a névnél), amelynek elődjét Kolozsvárról száműzték Marosvásárhelyre, idővel sikerült nemzetközi vonatkozásban is hírnevet szereznie. Végzettjei közül sokan megbecsült orvosok, egyetemi oktatók lettek nemcsak belföldön, szerte a nagyvilágban is. Ennek ellenére a rendszerváltást megelőző években a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás elsorvasztása, megszüntetése volt a cél. Bár a gyógyszerészeti oktatást sikerült visszaállítani, a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának megteremtésére vonatkozó törekvések a rendszerváltást követően sem váltak valóra. Fokozatos sorvasztásához hozzájárult az erejük teljében lévő professzorok nyugdíjba kényszerítése, majd a szükséges számú fiatal szakember felvételének az ellehetetlenítése, megnehezítése, ami mind az oktatásban, mind az orvoslásban számuk nagymértékű csökkenéséhez vezetett. Látván a helyzet fokozatos romlását, 2007-ben egy maroknyi orvostanhallgatóban fogalmazódott meg a cél, hogy az anyaországtól kellene segítséget kérni. A Pécsi Tudományegyetem tanárai vállalkoztak a leglelkesebben és a legnagyobb arányban, hogy Marosvásárhelyre jöjjenek előadást tartani. 2009-ben alakult meg a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület, amely fő célkitűzésének tekintette a vendégelőadói program megszervezését. Ehhez Pécs mellett a debreceni, a szegedi, valamint a budapesti Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karának oktatói közül is többen csatlakoztak, egyesek visszatérő vendégekként is. Ugyanakkor a belföldi szponzorok mellett az egyesület programját is támogatták. Ebben elöl jártak a Pécsi Tudományegyetem orvos- és gyógyszerésztudományi karának vezetői, oktatói, akik hallgatókat fogadtak nyári gyakorlatra, és végzős diákoknak teremtették meg a lehetőséget a doktori cím megszerzésére. A 2007-től eltelt évek során Pécsről 80 egyetemi oktató jött el és tartott előadást Marosvásárhelyen, megosztva tantárgyuk lényegét, nemzetközileg is elismert kutatásaik eredményét a MOGYE hallgatóival, rezidens orvosokkal és családorvosokkal is. Ezt az összefogást idézi dr. Nyitray Miklós professzornak, a PTE Általános Orvostudományi Kara dékánjának az előszava, melyből kiderült, hogy az egyetem előkertjében 2017 óta áll az Összetartozás oszlopa, annak emlékére, hogy az ÁOK az erdélyi magyar nyelvű orvosképzés kiemelt támogatója. Szólnunk kell még – nemcsak e kötet kapcsán – prof. dr. Miseta Attila egyetemi tanárról, az orvoskar egykori dékánjáról, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem rektoráról, aki ennek a kapcsolatnak a legnagyobb szorgalmazója, és aki hozzájárult ahhoz, hogy láthatóvá tegye a romániai magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés nehézségeit, és segítsen felhívni a figyelmet annak fontosságára. Ezt a gondolatot folytatva elmondhatjuk, hogy a kötet azért fontos, mivel rávilágít arra is, hogy a romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának biztosítását a közoktatási törvény előírásainak megfelelően rendezni kellene. Ez ugyanis megnyugtató módon biztosítaná a magyar nyelvű oktatás megőrzését és fejlesztését, továbbá azt is, hogy a hallgatók, akik arra vállalkoztak, hogy anyanyelvükön sajátítják el a gyógyítani tudást, hippokratészi esküjük szerint az emberek hasznára fordíthassák, mindenfajta megkülönböztetés nélkül. 

Olyan neves professzorok, orvosok szólalnak meg a könyvben, akik, valahányszor hívták őket, félretették otthoni elfoglaltságaikat – ami ilyen szinten nem könnyű feladat –, vállalták a több száz kilométeres utazást és fáradságot, eljöttek megosztani tudásuk legjavát, abban a reményben, hogy a hallgatóság nem csak a szakmai tudást – mai szóhasználattal know how-t – értékeli, hanem az ezen túlmutató emberi gesztust is. Mert ez is önfeláldozás egy ügyért, ami talán túlmutat az egzakt, tudományos tényátadáson. 

Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az 500 oldalas, vaskos kötet több orvosi szakterületet foglal magába, amelyek alapján képet alkothatunk arról, hogy hol is áll a kutatás Magyarországon, a világban, és itthon merre kellene tartanunk. Ha figyelmesen olvassuk a válaszokat, azt is észrevehetjük, hogy a könyv nemcsak az értőknek, hanem a laikusoknak is szól. Hiszen alapos választ kapunk kialakult betegségeink miértjeire is olvasmányosan, magyarázatokkal, lábjegyzetekkel kiegészítve. Így e kötet egyaránt szól a professzorokhoz egymás jobb megismeréséért, az orvostanhallgatókhoz, ugyanakkor azokhoz, akiket érdekel az orvostudomány, vagy csak egyszerűen megbízható forrásból, első kézből szeretnének tudomást szerezni egyes kórtünetekről. 

És akkor hadd szóljunk néhány szót a szerzőről, a kérdezőről, az újságíróról. Bodolai Gyöngyi egyik nyílt titka, hogy valamikor középiskolás korában az orvosi egyetem felé kacsingatott. Aztán a sors úgy hozta, hogy pedagógus lett, magyar–francia szakos tanárként oktatott vidéken, majd Maros- vásárhelyen, írogatott – nem csak cikkeket –, s végül korrektorként került az egykori Vörös Zászlóhoz, majd a rendszerváltást követően szerkesztőként a Népújságnál dolgozik, amelynek egyik legjobb riportere és szakírója lett, az orvostudomány iránti érdeklődést ösztönző szociális érzékenységét, humánumát megőrizve. Őszinte érdeklődése e szakterület iránt túlmutat az egyszerű tudósítói munkán, amelynek során az újságíró tényszerűen tájékoztatja az olvasókat az orvosi egyetemen, a kórházakban történtekről. És ez kell is ahhoz, hogy egy ilyen munkát felvállaljon. Bodolai Gyöngyinek nem ez az első, és reméljük, nem is az utolsó interjúkötete. 2013-ban a Studium Kiadó gondozásában jelent meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem professzoraival, a városban dolgozó orvosokkal, az idelátogató vendégtanárokkal készült interjúsorozata Hány ember Ön, professzor úr? címen. 

A kérdéseket fel kell tudni tenni úgy, hogy a válasz a tényszerű adatközlésen túl gondolatok, érzések sorát fedje fel. És ez különösen nehéz, amikor neves, orvostudományban nemzetközileg is elismert orvosokat kell szóra bírni. A szakismereten túl empátia, emberismeret, óriási tájékozottság és rutin kell hozzá. A kötet igazolja, hogy a kérdező ezen a téren is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Kevesen tudják, hogy ez még önmagában nem elég ahhoz, hogy tartalmas, figyelmet lekötő interjúkötet szülessen. A rögzített szöveget le kell írni, meg kell szerkeszteni, majd átszerkeszteni, érthetővé tenni a laikusok számára is, de úgy, hogy tudományos téren is elfogadható maradjon. És ez az igazi szaktudás, az újságírás művészete, amit a kötet is kiválóan tükröz. Talán nem mellékes az sem, hogy akár újságíróknak, kommunikáció és sajtó szakon tanuló diákoknak is ajánlott olvasmány. Olvasóinknak, jelenlegi és leendő kollégáknak a figyelmébe ajánljuk, hogy az interjúk nagy része megjelent a Népújság Harmónia című mellékletében, így a beszélgetések végén közölt kód letöltésével ott is megtalálhatók.

A megszólaltatottak portréja mellett a kötetben gazdag képanyag látható a marosvásárhelyi előadásokon részt vevő hallgatókról, a pécsi orvostudományi kar udvarán álló emlékoszlop felavatásáról, továbbá a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület tagjairól, közülük többen nem orvosi szakterületen tevékenykedő elismert marosvásárhelyi személyiségek, akik kevésbé látványosan ugyan, de valóban tenni akartak azért, hogy a magyar orvosképzés színvonala megmaradjon Marosvásárhelyen, és talán ezért is tartották érdemesnek e tartalmas kötet kiadását, amelyet ezúttal mi is az érdeklődők figyelmébe ajánlunk. 

A kötetet kiadta a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara, felelős kiadó: prof. dr. Nyitrai Miklós, a PTE ÁOK dékánja, szerkesztette dr. Ádám Valerián, az RMOGYKE elnöke és Bodolai Gyöngyi, a Népújság munkatársa, az interjúk készítője. Borítóterv: Simon Adrienn, a PTE ÁOK Oktatástechnikai és Szolgáltatási Osztályának grafikusa. Nyomdai előkészítés, tördelés: Czulák Szilvia, a PTE ÁOK Oktatástechnikai és Szolgáltatási Osztályának informatikusa, gondozta Kittkáné Bódi Katalin, a PTE Egyetemi Nyomda mb. vezetője, nyomtatta a PTE Egyetemi Nyomdája.