A biztonsági szakértők már rég arra figyelmeztették a hatóságokat, hogy a karácsonyi vásárok és újévi koncertek a terroristák kiemelt célpontjai lesznek. Sajnos igazuk lett.
Megint gyászol a keresztény Európa. Legszentebb örömünnepét fosztotta meg csillogásától a berlini karácsonyi vásárt letaroló – feltételezések szerint – menedékkérő. A német kancellár tegnapi sajtókonferenciáján talán első alkalommal adott hangot csalódottságának, hogy az általa becsalogatott menekültek így viszonozzák a német nép segítőkészségét. Egy év alatt nagyot fordult a kocka. Merkel anya elvesztette hitelét, amikor elkezdte hazaküldeni a nemkívánatos migránsokat. Ráadásul a kánaánkeresőknek töredékét tudták csak munkahelyhez juttatni, ami megkérdőjelezi a gazdasági érveket. Konfliktusmentes beilleszkedésről szó sem lehet, még a másod- és harmadgenerációs bevándorlók körében is előfordul, hogy megfertőződnek a radikális iszlám gyilkos ideológiájával. Megdöbbentő riportban nyilatkozott nemrégiben egy franciaországi orvos, akinek a tizenéves, eminens tanuló lánya csatlakozott az Iszlám Állam harcosaihoz „szent küldetésből”. Vagy itt van a minapi eset, amikor a tizenkét éves fiúcska próbált merényletet elkövetni egy házilag barkácsolt robbanószerkezettel a németországi ludwigshafeni karácsonyi vásárban. Az iraki származású, de német születésű gyermek állítólag azt tervezte még a nyáron, hogy Szíriába utazva csatlakozik a fanatikus harcosokhoz. A biztonsági szakértők már rég arra figyelmeztették a hatóságokat, hogy a karácsonyi vásárok és újévi koncertek a terroristák kiemelt célpontjai lesznek. Sajnos igazuk lett. És mégsem szabad lemondanunk az ünnepek adta együttlétről. Ezek a december végi napok a reményről és a megújulásba vetett hitről szólnak, amikor vidáman és bizakodóan egymásra mosolyogva kívánunk áldott karácsonyt és bort, búzát, békességet az új esztendőre. Nem szabad hagynunk, hogy a vallási fanatizmusukban elvakult egyének megfosszanak ettől az érzéstől. Véres ösztöneiktől hajtva nem változtathatják meg a kultúrák sokszínűségétől tarka, de mégis egy tőről fakadó kontinens életét. Amint a párizsi szatirikus lap újságíróinak meggyilkolásakor vallottuk sokan, hogy Je suis Charlie, én is, mi is Charlie-k vagyunk, most Kennedy 1963-as beszéde – amelyet az európai kettéosztottságot is jelképező berlini fal tövében mondott – jut eszembe: „Minden szabad ember, éljen bárhol, berlini polgár is, és így, mivel én is szabad ember vagyok, büszkén vállalom, hogy Ich bin ein Berliner!”. Berliniek vagyunk, mert nem fogadjuk, nem fogadhatjuk el a terror játékszabályait. A karácsonyvárásban álljunk meg egy percre, és gondoljunk az áldozatokra. Nemcsak a berliniekre, a nizzaiakra, hanem a háborús konfliktusok polgári áldozataira, a Földközi-tenger hullámaiba veszett sok ezer névtelen áldozatra is.