2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este 1-1-es döntetlent játszott a vendég szerb csapattal a Nemzetek Ligája B divíziója 3. csoportjának 5. fordulójában. A magyar együttes ezzel biztosította bennmaradását a második osztályban, és pontszámban utolérte a kvartettben éllovas oroszokat, akik 3-2-re kikaptak Törökországban.

Alaposan felforgatott kezdőcsapattal állt fel az Eb-re csütörtökön kijutott magyar válogatott, amelynek színeiben most debütált Kecskés Ákos a védelem tengelyében. A kispadon az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője, Gera Zoltán irányított, mivel Marco Rossi után segítője, az Izland ellen három napja meccselő Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje is pozitív lett.

Ugyan a magyar csapat kezdte aktívabban a találkozót, a vendégek szerezték meg a vezetést bő negyedórai játékot követően: Radonjic tökéletesen ugrott ki a magyar védők közül, könnyedén lefutotta Kecskést, Dibusz mellett is elvitte a labdát, majd a kapu jobb oldalába passzolt (0-1). A kapott gól nem szegte a magyarok kedvét, akik leginkább Szoboszlai Dominik révén próbálkoztak. Az egyenlítő gólt ugyanakkor Kalmár Zsolt szerezte egy gyönyörű összjáték végén a 39. percben: a DAC középpályása a szerbek kapujától húsz méterre, teljesen üresen állva Nikolicstól kapta vissza a labdát, rávezette, majd tíz méterről higgadtan a bal sarokba gurított (1-1).

A fordulást követően mintha egy fokozattal lejjebb kapcsoltak volna a csapatok, döcögős mezőnyjáték alakult ki, a kapuk nem forogtak veszélyben. A második félidő első helyzetére a 81. percig kellett várni, Jovic célt tévesztett, nem sokkal a rendes játékidő vége előtt pedig Dibusz Dénesnek kellett nagyot védenie.

A magyar válogatott a szerdai zárófordulóban Törökországot fogadja a Puskás Arénában, és még a feljutást jelentő első helyet is megszerezheti. Ennek az élvonalba jutáson túl is nagy fontossága van, mivel azzal akár vb-pótselejtezős helyet is lehet szerezni. A két legjobb olyan csoportgyőztes ugyanis, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezőkön nem végez az automatikus kijutást jelentő első vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen, pótselejtezőt játszhat a 2022-es katari vb-re.

A magyar gól szerzője, Kalmár Zsolt (k) és a szerb Nemanja Maksimovic a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország – Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. november 15-én

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


Mestermérleg

* Gera Zoltán (Magyarország): „Igazságtalan lett volna, ha nem szerzünk pontot. Az első félidőben jól játszottunk, domináltunk és helyzeteket alakítottunk ki. Szünetben megbeszéltük, hogy ugyanígy agresszívan kell játszanunk, hibára kell őket késztetünk. Ez az elején sikerült is, de ahogy telt az idő, egyre fáradtabbak lettünk. A szerbek ellen azonban ez teljesen normális, hiszen komoly játékerőt, minőséget képviselnek. Az utolsó 10-15 percre szétszakadt a pálya, mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek. Igazságtalan lett volna, ha a szerbek nyerik meg az összecsapást, hiszen az utolsó néhány percet leszámítva sokkal többet tettünk a sikerért. A játékosok csalódottak voltak a döntetlen miatt, de ezt az egy pontot meg kell becsülni.”

* Aleksandar Jankovic (Szerbia): „Csapatunk számára ez egyfajta próbatétel volt a skótokkal szembeni Európa-bajnoki pótselejtezős kudarcot követően. Helyre kellett rázódnunk, és bár győznünk nem sikerült, összességében elégedettek lehetünk. Az oroszok elleni mérkőzésre a lehető legjobban felkészülünk, hogy elkerüljük a kiesést.”


Jegyzőkönyv

Labdarúgó Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 5. forduló: Magyarország – Szerbia 1-1 (1-1)

Budapest, Puskás Aréna, zárt kapu, vezette: Glenn Nyberg (svéd).

Gólszerzők: Kalmár (39.), illetve Radonjic (17.).

Sárga lap: Sigér (51.), illetve Maksimovic (30.), Lukic (46.), Spajic (64.).

Magyarország: Dibusz – Botka, Lang, Kecskés – Bese (Gyurcsó, 78.), Nagy Á., Kalmár, Sigér (Nego, 58.), Holender (Hangya, 68.) – Szoboszlai (Schäfer, 78.) – Nikolics (Könyves, 57.)

Szerbia: Dmitrovic – Milinkovic, Spajic, Gudelj – Radonjic (Vlahovic, 79.), Lazovic (Gacinovic, 57.), Lukic, Maksimovic (Grujic, 62.), Ristic (Mladenovic, 62.) – Jovic, Tadic (Milinkovic-Savic, 79.).


A román–norvég meccset nem játszották le

Koronavírusos fertőzés miatt nem játszották le a román–norvég mérkőzést a labdarúgó Nemzetek Ligája B osztálya 1. csoportjában, vasárnap este. Miután a skandináv csapat egyik játékosáról kiderült, hogy pozitív, az ottani egészségügyi hatóságok az összes játékost karanténra kötelezték, és nem engedélyezték, hogy Romániába utazzanak. A találkozó lemondásának következményeiről az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága dönt.