2021. augusztus 3., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Akárcsak egy nappal korábban Olaszország, Belgium is megszerezte a továbbjutáshoz szükséges győzelmet a második mérkőzésén, Dánia ellen. Elvileg lehet ugyan még hármas körbeverés esetén harmadik a csoportban, de egyrészt már a +4-es gólkülönbsége miatt is igen kevés ennek a valószínűsége, másrészt hat ponttal egy csoportharmadik is biztosan továbbjut. Pedig nagyon lezserül, takarékosan kezdte a meccset, és már a második percben hátrányba került. Talán azért is, mert különleges hangulata volt a találkozónak, a 11. percben például egy percre megálltak a játékosok, hogy kifejezzék szolidaritásukat a kórházi ágyon fekvő Eriksennel, aki a finnek elleni meccsen hirtelen szívstopot szenvedett. És ilyen körülmények között talán nem tartották ildomosnak, hogy lerohanják a dánokat. Szünet után azonban visszatért a csapatba de Bruyne, akit alig egy héttel az Eb előtt műtöttek meg orrcsonttöréssel, és teljesen megváltozott a játék. A belgák felpörgették a ritmust, és kétszer is mintaszerűen kijátszották a dán védelmet. A második gólt de Bruyne szerezte, majd meg sem állt addig a pontig a gyepen, ahol Eriksen összesett, és jelezte a társainak, nincs túlzott ünneplés.

A második bukaresti mérkőzésen az első forduló két vesztese a C csoportban egymás ellen a túlélésért küzdött, és Ukrajnának sikerült életben tartani a reményeit. Az első gólnál alig vánszorgott be a labda Jarmolenko közeli lövésénél, öt perccel később pedig Jeremcsuk 12 méterről növelte az ukrán előnyt. Noha Észak-Macedónia is betalált még szünet előtt, Pandev gólját nem adták meg, mert lesről indult. Szépíteni a macedónoknak csak szünet után sikerült, Alioszki tizenegyesből egyenlített, miután Pandevet buktatták. Ennél többre azonban nem futotta. Mi több, Ukrajna is kapott egy büntetőt videóbírózás után, kezezés miatt, Malinovszkij azonban kihagyta, így maradt a végére a 2-1.

Mindkét csapat reménykedik még, az északmacedónoknak azonban Amszterdamban kell legyőzniük Hollandiát, hogy esélyük legyen. Ami a holland–osztrák után azért elég valószínűtlennek látszik, hisz Hollandia könnyedén futballozva nyert 2-0-ra, és ezúttal a védelme is tanult abból, hogy kétszer megingott az Ukrajna elleni találkozón. Ez az is jelenti, hogy Ausztria és Ukrajna csatáján dől el a második hely a csoportban, ha nem játszanak netán egy szalonremit, mindkettő továbbjutásában bízva. Az osztrák–holland meccsről pedig még csak annyit, hogy jegyezzék meg ezt a nevet: Dumfries. Még hallani fogunk róla.


Jegyzőkönyv

Labdarúgó-Európa-bajnokság, B csoport, 2. forduló: Belgium – Dánia 2-1 (0-1)

Koppenhága, 23.395 néző, vezette: Björn Kuipers (holland).

Gólszerzők: T. Hazard (55.), De Bruyne (70.), illetve Poulsen (2.).

Sárga lap: T. Hazard (90+4.), illetve Wass (59.), Damsgaard (69.), Jensen (82.).

Belgium: Courtois – Jason Denayer, Alderweireld, Vertonghen, Meunier – Dendoncker (59. Witsel), Tielemans, T. Hazard (90+4. Vermaelen) – Carrasco (59. E. Hazard), Mertens (46. De Bruyne), Lukaku.

Dánia: Schmeichel – Christensen, Kjaer, Vestergaard (84. Skov Olsen), Maehle – Höjbjerg, Wass (61. Styger Larsen), Delaney (72. Jensen) – Poulsen (61. Nörgaard), Braithwaite, Damsgaard (72. Cornelius).


Jegyzőkönyv

Labdarúgó-Európa-bajnokság, C csoport, 2. forduló: Hollandia – Ausztria 2-0 (1-0)

Amszterdam, vezette: Orel Grinfeeld (izraeli).

Gólszerzők: Depay (11.), Dumfries (67.).

Sárga lap: de Roon (14.), illetve Alaba (10.), Bachmann (67.).

Hollandia: Stekelenburg – Dumfries, de Vrij, de Ligt, Blind (64. Aké), van Aanholt (65. Wijndal) – de Roon (74. Gravenberch), Wijnaldum, F. de Jong – Weghorst (65. Malen), Depay (82. L. de Jong).

Ausztria: Bachmann – Lainer, Dragovic (84. Lienhart), Hinteregger, Ulmer – Baumgartner (70. Lazaro), Schlager, Laimer (62. Grillitsch), Alaba – Sabitzer, Gregoritsch (62. Kalajdzic)


Jegyzőkönyv

Labdarúgó-Európa-bajnokság, C csoport, 2. forduló: Ukrajna – Észak-Macedónia 2-1 (2-0)

Bukarest, Nemzeti Aréna, 10.001 néző, vezette: Fernando Andres Rapallini (argentin).

Gólszerzők: Jarmolenko (29.), Jaremcsuk (34.), illetve Alioski (57.).

Sárga lap: Saparenko (43.), illetve Velkovski (5.), Avramovski (82.).

Ukrajna: Buscsan – Karavajev, Zabarnyi, Matvijenko, Mikolenko – Sztepanenko – Jarmolenko (70. Céhankov), Zincsenko, Saparenko (79. Szidorcsuk), Malinovszki (90+2. Szobol) – Jaremcsuk (70. Beszjegyin).

Észak-Macedónia: Dimitrievski – S. Ristovski, Velkovski (85. Trichovski), Musliu – Nikolov (46. Trajkovski), Spirovski (46. Churlinov), Ademi (85. Ristevski), Bardhi (77. Avramovski), Alioski – Pandev, Elmas.