Békesség néktek!

A feltámadott Jézus Krisztus köszöntőszavai ezek, melyekkel egy jeruzsálemi szobába bezárkózott, félelmektől megkötözött tanítványait üdvözli. Kimondhatatlanul nagy ajándék ez a találkozás a zaklatott lelkű, nyugtalan tanítványok számára, akiknek szívében csalódás, vádaskodás, keserűség és kiábrándultság uralkodott. Sok minden terhelte lelkiismeretüket, és a zsidóktól való félelmeik sem voltak alaptalanok. Csalódtak a politikai élet vezetőiben, a rómaiakban és zsidókban egyaránt (Pilátus, Heródes), kiábrándultak a vallási vezetőkből (Annás, Kajafás), egymást is hibáztatták hűtlenségükért, kicsinyhitűségükért, és legtöbbjüket az önvád marcangolta. Legfőképpen Péter szenvedett a bűntudat miatt, aki képtelen volt napirendre térni a nagycsütörtöki tagadása felett. És azt is kimondhatjuk, hogy Istent magát sem értették: hogy történhetett meg, miért engedte meg a Mindenható, hogy nagypénteken ez az égbekiáltó igazságtalanság bekövetkezzen, hogyan feszíthették meg az egyetlen Igazat, Jézus Krisztust, és mennyire felháborító, hogy Barabást, a gonosztevőt szabadon bocsátották.

A nagypénteki események lesújtó hatása alatt – megingott hittel és megtépázott bizalommal – csak bezárkózni és elzárkózni tudtak a tanítványok. Isteni csoda és kegyelem, hogy együtt maradtak. Együtt vannak, de Jézus nélkül. A félelem az, ami összetartja őket, ami ebben a helyzetben a legnagyobb motivációs erő számukra. Tovább növelik a tanácstalanságukat a húsvétvasárnap reggelén az asszonyoktól érkező beszámolók: közülük néhányan jártak az üres sírnál, sőt azt mondták, találkoztak az Úrral. A tanítványok mindezekkel a hírekkel, eseményekkel nem igazán tudtak mit kezdeni. Szívükben félelem, lemondás, kiábrándultság. Csak bezárkózni és elzárkózni tudtak, mindentől és mindenkitől. 

A zárt ajtók ellenére teljesen váratlanul megjelenő Jézus nagyon zavarba ejtette őket. Bár a Mester számos alkalommal beszélt nemcsak nagypénteki kereszthaláláról, hanem harmadnapi feltámadásáról is, tanítványai nem hitték, hogy mindez megtörténhet. A kezdetekben egyiket sem hitték, sem a nagypéntekre, sem a húsvétra nem voltak képesek felkészülni. Erre nem számítottak. „Békesség néktek!” – köszöntötte a Feltámadott a félelmek által megkötözött tanítványokat. Bár ez a leghétköznapibb köszönési forma volt abban az időben, Jézus ajkán mégis több volt ez puszta üdvözlésnél. Jézus Krisztus az üres fogalmakat, elhasznált szavakat mindig tartalommal tölti meg. Ő nemcsak kívánja, hanem felkínálja, adja a békességet! Azt a békességet, amit halálával és feltámadásával szerzett meg számukra és mindnyájunk számára. Hiszen mindnyájunknak az Ő békességére van szükségünk. 

Mennyire jellemzőek a fent felvázolt jellemvonások a mi modern világunkra, sokszor a magunk életére is! Zárt ajtók, rácsok, biztonsági zárak, kerítések, riasztók mindenhol – bezárkózunk és elzárkózunk a kívülről ránk leselkedő veszélyek elől. A sorozatos csalódásaink bizalmatlanságot, kiábrándultságot, felháborodást eredményeznek, és egy idő után már tiltakozni, felháborodni sem tudunk, csak bezárkózni, elrejtőzködni. „Hagyjatok magamra!” – szakad fel belőlünk a sóhaj, mely fájdalmas felkiáltás pattanásig feszült indulatokról, fájdalomról tanúskodik. Félelmekkel, csalódással, bűntudattal, sokszor lidérces gondolatainkkal összezárva tengetjük napjainkat. 

De Ő ma is itt van közöttünk, a zárt ajtók ellenére is meg tud jelenni életünkben. Megjelenik azok életében, akik imádkozva várják Őt, de váratlanul megjelenhet azok életében is, akik már nem számítanak Rá, nem számítanak semmi jóra. Életünk egy adott pillanatában megállhat „a középen”, és felkínálja békességét, bocsánatát, szeretetét. Ez a találkozás mindnyájunk esélye lehet. Jézus Krisztus nem kerüli el életünket, nem hagy bennünket magunkra a nyomorúságban. Nem hagy magunkra kérdéseinkkel, kételyeinkkel, félelmeinkkel. Nem azért jön, hogy fejünkre olvassa bűneinket, hanem azért, hogy kegyelmét ossza szét közöttünk. A húsvét nem a számonkérés ünnepe, hanem a megbékélésé. Annak a boldog megtapasztalása, hogy ami nekünk nem megy, sehogy sem akar sikerülni, azt az Isten elvégezte helyettünk: Jézus Krisztus győzött a bűn és a halál fölött. „Elvégeztetett” – hangzott el részéről már nagypénteken, a golgotai kereszten. Aki ezt hittel fogadja, annak szívébe békesség költözik. Hisz látjuk a húsvéti történet folytatásában, hogy a Feltámadottal való találkozás gyökeresen megváltoztatta a tanítványok életét, isteni szeretetével, békéjével és örömével töltötte el a lelküket. Ahol Jézus megjelenik és megáll a középen, ma is ez történik! Akik Vele közösségben élik életüket, azoknak már nem a félelem a legnagyobb motivációs erejük, hanem Krisztus győzelme a halál felett, az örök élet reménysége.

Testvéreim! Nyissuk meg szívünket, engedjük közel magunkhoz a feltámadott Jézus Krisztust! Tárjuk ki lelkünket Őelőtte, osszuk meg Vele mindazt, ami lelkünket nyomja, és hagyjuk, hogy békessége betöltse életünket.

Áldott, békés, győzedelmes húsvéti ünnepeket kívánok! Békesség néktek! Békesség Istentől!