2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bankfiókok előtt robbantottak Budapesten

  • 2014-01-13 17:00:17

  • MTI

Több bankfiók portálja megrongálódott hétfő hajnalban a főváros XIII. kerületében, a Lehel utcában, ahol egy eddig ismeretlen típusú robbanószerkezet lépett működésbe. Nem sérült meg senki, az anyagi kár viszont jelentős.

Több bankfiók portálja megrongálódott hétfő hajnalban a főváros XIII. kerületében, a Lehel utcában, ahol egy eddig ismeretlen típusú robbanószerkezet lépett működésbe. Nem sérült meg senki, az anyagi kár viszont jelentős. A robbantással összefüggésben egy motorost keres a rendőrség.

Az elsődleges vizsgálatok alapján robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utcában hajnali negyed öt után néhány perccel. A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, az Erste, a CIB, a Budapest Bank, és az FHB fiókja. A CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.

Az eddigi adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, „a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult” – írta honlapján a rendőrség.

Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbanást megelőzően – értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túl-oldalára a detonáció.

Később a rendőrség azt közölte: keresi azt az ismeretlent, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről „egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott”.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása elkövetésének gyanúja miatt folytatja az eljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség mind a gyalogosok, mind a közúti forgalom elől lezárta a területet a Béke tértől egészen a Róbert Károly körútig, a gyalogosokat is csak lakcímkártyával engedik be. A helyszínelés még a kora délutáni órákban is tartott.

A robbanás egy újépítésű ház alsó üzletsorán történt az épületegyüttes beszögelésben, ahol több bankfiók is van. A területen található üzletek egy része ki sem nyitott, amelyek pedig nyitva vannak, ott arra panaszkodnak az eladók, hogy kicsi a forgalom, a betérő emberek jellemzően arról számolnak be, hogy hangos robbanásra ébredtek.

Az MTI tudósítójának a közeli Röppentyű utcában lakó idősebb nő azt mondta, azt hitte, hogy dörög az ég, vihar lesz; ő már fent volt, fia pedig felébredt a robbantás hangjára. Az egyik boltos beszámolt arról is: többen azt mondták neki, hogy egy hajléktalant elküldtek a robbanás előtt a helyszínről. Az üvegszilánkokat a robbanás ereje a Lehel utca másik oldaláig, mintegy nyolcvan méterre röpítette, még délelőtt is üvegszilánkok borították az úttestet.

Szakértő: a helyszínválasztás üzenetértékű lehet

A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet – nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági szakértő.

Úgy vélte: a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is. Jasenszky Nándor arra a kérdésre, hogy csoport- vagy politikai motiváció állhatott-e a történtek hátterében, azt mondta: ezeknek a bűncselekményeknek a jellemzője, hogy az elkövetői kör felvállalja tettét, ilyen eddig nem történt, továbbá a politikai motiváció esetében a helyszínválasztás is emblematikus, politikai üzenettel bíró kell legyen.

A konkrét esettel összefüggésben azt mondta: a robbantás célja egyértelműen a vagyoni károkozás volt, ezt támasztják alá azok a sajtóhírek is, amelyek szerint a környékbeli hajléktalanokat előzőleg figyelmeztették, menjenek el a helyszín közeléből.

A nyomozással kapcsolatban kiemelte: meg kell vizsgálni, hogy a közelmúltban bárki fenyegetőzött-e hasonló bűncselekménnyel, továbbá az is támpontot ad a rendőrségnek, hogy milyen anyaggal, milyen technológiával követték el a bűncselekményt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató