Bandi Dezső 1919–2005

Az Európában is páratlan népművelő

„Amit végzek, arra nincs státus. És én mégis csinálom. Szükségből? Belső kényszerből? Ha mást tennék, nem lenne nyugodalmam” – nyilatkozta a 2005-ben elhunyt Bandi Dezső képzőművész, népművelő, művészeti író, aki október 7-én töltötte volna a századik évét.

A budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett ismeretek birtokában fafaragásban, kerámiában igényes, látványos, eredeti, egyéni alkotások, emlékművek, szobrok, kerámiák kerültek ki a kezéből. Ízíg-vérig művész volt, minden mozdulatával, minden gondolatával. De nemcsak műtermének „elefántcsonttornyában”, (a nehéz munkával felépített és földcsuszamlás miatt tönkrement háza után egy tömbházlakásban) dolgozó művész, hanem ízig-vérig tanár is, akit Székelykeresztúrtól Budapestig kiváló pedagógusok készítettek fel a pályára. Tőlük tanulta, hogy milyen csodákat tehet egy jó tanár, akinek az a legnagyobb öröme, ha tanítványai érvényesülnek. Mivel a Kis-Küküllő menti dombvidék festői fekvésű falujából, Magyarsárosról származott, középiskolás tanítványai után a népi alkotók felé fordult. A Magyar Népi Szövetség művelődési aktivistájaként színjátszó, bábszínjátszó köröket, táncos- és dalostalálkozókat szervezett. Oktatói tevékenysége a Maros Megyei Népi Alkotások Háza szakirányítójaként teljesedett ki. Felleltározta, feltérképezte a hagyományos háziipari mesterségek terén dolgozó több ezer tehetséges vidéki ember munkáját, megtanulta a különböző kézművesmesterségek technikáit, hogy tanácsot adjon helyben és levélben. A giccs ellenében számba vette a beszédes népi jelképeket, és azokat népszerűsítette a fazekas- és faragómesterek, a kukoricaháncsot, a gyékényt, a szalmát feldolgozó, szövő-, fonó- és varróasszonyok körében, új funkcióval telítve alkotásaikat. Iparművészeti tanfolyamokat szervezett, kiállítási lehetőséget teremtett munkáik számára. Irányító tevékenységének eredményeként az 1960-as évek kezdetén, a Maros Magyar Autonóm Tartomány területén 170 alkotási kör működött, amelyeknek 1041 tagja volt. Az általa szervezett közel másfél száz tárlaton több mint öt és fél ezren állították ki alkotásaikat.

Az 1968-as megyésítés nyomán a Kisipari Szövetkezetek Maros Megyei Szövetségének tervezőjeként is igyekezett nyomon követni a népi alkotók munkáit, gyönyörű faragott marosvásárhelyi templombelsők is emlékeztetnek rá. Pályája végén a naiv festészet, szobrászat művelőinek irányítására vállalkozott. „Tevékenységének elméleti indoklását” lapunk elődjében 1969-ben megjelent cikksorozatában fogalmazta meg. A Maros Megyei Művelődési Bizottság füzeteiben egy-egy község népi kultúrájának a bemutatására vállalkozott. 

Élete során sok elégtételben részesült, de sok gáncsoskodást is el kellett szenvednie, mégis a legsikeresebb erdélyi, Európában is páratlan népművelőként tartjuk számon, akinek hatása ma is elevenen él sikeres népművészek munkájában. Tevékenységét tanítványai és azok utódai mellett lánya, Bandi Kati textil- és képzőművész folytatja.

A munkáját elismerő kitüntetések (szülőfaluja díszpolgára, Marosvásárhely neves személyisége) közül Göncz Árpád személyes aranyérmes elismerésére volt a legbüszkébb, amelyet „a Székelyföldön élő magyarság azonos- ságtudatának, s a román–magyar barátság ápolása érdekében, különösen a népművelés terén kifejtett munkássága, eddigi életútja elismeréseként 80. születésnapja alkalmából” kapott.