Megejtette az idei első költségvetés-kiigazítást a múlt héten a kormány. És a technokrata kormányfő minden hájjal megkent politikusként igyekezett elmagyarázni, hogy jó irányba tartunk, holott ez közel sem igaz.
A gazdasági növekedés és az első félévi állami bevételek vártnál jobb alakulása mentette meg az idei évre amúgy is szoros költségvetést tervezett kormányt. Hárommilliárd lejjel folyt be a tervezettnél több az államkasszába, és így volt lehetőség pozitív kiigazításra – állította a kormányfő. Azt azonban nem mondta meg, hogy ha a három leginkább hangsúlyozott célterületre, azaz az egészségügyre, az oktatásra és a szociális kiadásokra összesen öt és fél milliárd lejjel költenek többet az év elején előirányzottnál, akkor a költségvetési pluszbevétel mellé honnan vettek el még kétmilliárdot? Vagy más területek beruházásaiból faragtak le, vagy arra számítanak, hogy a második félévben is terven felül teljesít az adóhivatal. Ha pedig mégsem, akkor majd tovább faragnak egyéb költségekből, de ilyet választási évben nem illik mondani.
Arról sem sokat beszél a kormány idevágó közleménye, hogy a pozitív kiigazítás a gyakorlatban annyit jelent, hogy az év végéig megvan a pénz a nyugdíjakra, és az egészségügyre, valamint az oktatásra fordított többlet oroszlánrészét is a béremelések nyelik el, fejlesztésre nem sok marad. A még az előző kormány idején eldöntött béremelések, melyekre most már a pénz is megvan, nyilván jól jönnek az érintetteknek. De arról megint nem beszélnek az illetékesek, hogy a magánszféra versenyképességét javítható gazdaságpolitikai intézkedéseknek az adócsökkentést leszámítva továbbra sincs nyoma, így hiába mutat szépen papíron a statisztikai átlagbér, a gyakorlatban a munkavállalók több mint fele adózás után minimálbérnél is kevesebbet visz haza. Ezek túlnyomórészt a versenyszféra alkalmazottai, akikért az egyre-másra sztrájkokkal fenyegető, szocdem pártfüttyre táncoló közszférai szakszervezetek sem állnak ki.
És papíron szintén nagyon szépen mutat, hogy az uniós tagállamok között a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést jegyezhettük az első negyedévi adatok szerint, csakhogy ezt a szép teljesítményt gyakorlatilag a közszféra fizetéseire költjük. Az említett gazdasági növekedést a fogyasztás táplálja, és az állami fizetések gyarapodása szintén a fogyasztásra lesz pozitív hatással. Értelmes országok felelős kormányai ilyen növekedési adatok mellett az életszínvonalat hosszabb távon emelhető komoly fejlesztésekbe ruháznának be. Mert a fogyasztáson alapuló bőség lufija időnként ki szokott pukkanni. Most épp nincsenek arra utaló vészes jelek, hogy a múlt évtized végi válsághoz vagy a görög krízishez hasonló dolgok ráznák meg az európai gazdaságot, azonban ilyen bajok bármikor előjöhetnek. De ilyen állami bérpolitika mellett lehet, hogy saját kormányzatunk is képes egy válságot előidézni.
