2025. július 9., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az első helyen kiemelt Babos Tímea – Kristina Mladenovic kettős bejutott a legjobb négy közé a wimbledoni teniszbajnokság női páros versenyében. Az első szettet a hetedikként rangsorolt Nicole Melichar – Kveta Peschke amerikai–cseh kettős nyerte a negyeddöntőben, a folytatásban azonban már Babosék irányítottak. Ugyanolyan gyorsan kiegyenlítettek, mint ahogy hátrányba kerültek, majd a döntő játszmában korán brékelőnyt szereztek. Hét játékig őrizték is ezt az előnyt, de ekkor a rivális elnyerte az ő adogatásukat, majd 7:7-ig fej fej mellett haladtak a felek. Ekkor újabb brék következett, Babosék ismét előnybe kerültek, a szervajátékukban pedig 40-0-nál három meccslabdához jutottak, és ezek közül a harmadikat kihasználták. A meccs 2 óra 8 percig tartott.

Elődöntőbe jutott Simona Halep is női egyesben, miután kedden 7:6 (7-4), 6:1-re legyőzte Csang Suajt. A világranglista hetedik helyén álló román játékos 1 óra 26 perc alatt nyert a 30 éves, WTA-450. kínai teniszező ellen. Halep 0:3-ra elengedte a meccs elején a kínait, aztán 1:4-lett. A hatodik játékot Halep négy bréklabdát hárítva nyerte meg, majd 4:4-re feljött, ezután mindenki megnyerte szerváit, és hosszabbításba ment a szett, amelyet Simona 7-4-re hozott. Lélektanilag sokat jelenthetett Halepnek az első szett megnyerése, a másodikat ugyanis feleannyi idő alatt húzta be – Csang egyre többet hibázott, a romániai játékos sima 6:1-re nyert. 

Halep, aki tavaly a harmadik fordulóig jutott az All England Clubban, idei teljesítményével bebiztosított magának egy 588.000 dolláros csekket és 780 WTA-pontot, és a döntőbe jutásért az ukrán Elina Szvitolinával küzd meg, aki Karolína Muchovát múlta felül 1 óra 31 perces csatában (7:5, 6:4). Az ukrán és a cseh hölgy mérkőzésén utóbbi vállalt több kockázatot, de 34 nyerő ütése mellett a 31 ki nem kényszerített hibát nem bírta el.

Simona Halep 2014 után másodszor jutott be a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjébe. Ezzel a teljesítménnyel Serena Williams már a 12. alkalommal büszkélkedhet, a hétszeres bajnok amerikai ezúttal honfitársát, Alison Riske-et verte meg három szettben. A két amerikai mérkőzésén a hétszeres wimbledoni bajnok Serena az első játszmában hamar brékhátrányba került (1:3), de aztán sorozatban megnyert három fogadójátéknak is köszönhetően megfordította a szettet (6:3). A második felvonásban a füves pályás Grand Slam-torna egyik felvezető versenyét, a ‘s-hertogenboschi viadalt megnyerő Riske nem engedte bréklabdához jutni Serenát, sőt 4:4-nél elvette az adogatását, majd semmire kiszerválta a szettet. A döntő játszmában Williams kétszer is elveszítette a szerváját, ám 4:3-nál, hosszabb játék végén harmadszor is elvette Riske-ét, aztán adogatóként befejezte a találkozót, amely 2 óra 1 percig tartott.

Serena Williams ellenfele a csütörtöki elődöntőben Barbora Strycová lesz, aki 1 óra 36 perces meccsen, az első játszmát 1:4-ről megfordítva győzte le a brit színekben versenyző Konta Johannát 7:6, 6:1-re.


Eredményjelző

Angol nemzetközi teniszbajnokság, Wimbledon (38.000.000 font összdíjazás, füves pálya):

* női egyes, negyeddöntő: S. Williams (amerikai, 11.) – Riske (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3, Halep (román, 7.) – Csang Suaj (kínai) 7:6 (7-4), 6:1, Szvitolina (ukrán, 8.) – Muchová (cseh) 7:5, 6:4, Strycová (cseh) – Konta (brit, 19.) 7:6 (7-5), 6:1.

Az elődöntőben: S. Williams (amerikai, 11.) – Strycová (cseh), Szvitolina (ukrán, 8.) – Halep (román, 7.).

* női páros, negyeddöntő: Babos, Mladenovic (magyar, francia, 1.) – Melichar, Peschke (amerikai, cseh, 7.) 2:6, 6:2, 9:7

Fotó: MTSZ/Zádor Péter

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató