Búcsú Páll Lajostól

Nem gyászos feketében, legpompásabb őszi ünneplőjében fogadta Páll Lajost a Kalonda és a Korondot övező többi kedves hely. Mintha a természet a festő kedvenc színeit külön erre a szomorú alkalomra gyűjtötte volna egybe a csillogó kék ég alatt, hogy enyhülést is nyújtson a megrendült búcsúzóknak.

Fotó: Hargitakiado.ro

Nem gyászos feketében, legpompásabb őszi ünneplőjében fogadta Páll Lajost a Kalonda és a Korondot övező többi kedves hely. Mintha a természet a festő kedvenc színeit külön erre a szomorú alkalomra gyűjtötte volna egybe a csillogó kék ég alatt, hogy enyhülést is nyújtson a megrendült búcsúzóknak. Mindenki úgy érezhette, a talentumait gazdagon kamatoztató, sokat szenvedett költő csak pihenni tért a virágok borította sírkertbe, volt valami furcsa, valóságfölötti hangulat abban a hétfői, tavasziasan meleg, novemberi ragyogásban. Aztán a szertartás, az értékes életművet, a példás helytállást méltató búcsúbeszédek kétséget kizáróan rángattak vissza a realitás talajára: Páll Lajos végleg eltávozott közülünk, emberségét, egyedi alkotó egyéniségét már csak verseiben, a szülőfalut és környékét megörökítő ihletett festményeiben lelhetjük fel ezután. Élhetett, dolgozhatott volna még, de így is hiánytalan, amit létrehozott, hivatását példásan teljesítette. Tavaly ilyenkor Budapesten a Szervátiusz Jenő-díjjal is ezt jutalmazták. Vidáman, felszabadultan ünnepelt, nagy sikere volt az azt követő budapesti egyéni kiállításának is. A költői, művészi teljesítményét, emberi tartását méltató akkori laudációt később a Múzsa is közzétette, nem ismételjük meg a részleteit. Zárósorai azonban már az örökkévalóságot sejtették. Egy régebb elhunyt kanadai költő, Tamási Miklós írta Neki a Tavaszváró sorokat. „Jönnek Firtosról a felhők/ szétszaggatják a gyászkendőt/ s mikor kinyílik a határ/ Páll Lajos majd holdfényt kaszál.” Igen, biztos így is ráismerhetünk. Most még eleven a gyász, fájdalmas a búcsú, de szelídítheti szerettei, barátai, tisztelői bánatát a tudat, hogy a festő valahol fenn a magasban már rátalált az örök tavaszra, s ha úgy érezzük, fény árad a szülőföldre, abba egy kicsit őt is beleképzelhetjük. Legyen csendes a nyugalma.