Lassan megszokjuk, hogy a legmagasabb szintű államvezetés intézményeiben folyó botrányokhoz képest egy diliház szinte üdülőnek számít.
Lassan megszokjuk, hogy a legmagasabb szintű államvezetés intézményeiben folyó botrányokhoz képest egy diliház szinte üdülőnek számít. Arra sem figyel oda különösebben senki, amikor az államelnök vagy a kormányfő megjelenik valamelyik tévécsatornán, mert, úgy néz ki, a jelenleg fungáló kabinet vezetője a televízióból kormányoz, „törvényhoz”, vitatkozik politikai szövetségeseivel és ellenfeleivel, vészhelyzetekről nyilatkozik, és két nyilatkozat között „testedz”, de ha úgy tartja úri kedve, farzsebből „létrehoz” néhány miniszterelnök-helyettesi funkciót…
Aztán ott van a szörnyszülött törvényhozás, amelyről lassan csak annyit tudni, hogy időnként egyiküket-másikukat letartóztatják, a DNA-hoz hívják, eljárást indítanak – vagy nem indítanak – ellenük korrupciós, összeférhetetlenségi vagy más okok miatt. A kereskedelmi televíziók kibeszélős műsoraiban pedig a nagyotmondás művészetét bámulhatja a több mint harmincféle adóval megsarcolt állampolgár, aki amiatt szorong, hogy vajon milyen újabb csapás éri a politikusok részéről? És akit nemsokára ismét politikai mézesmadzaggal próbálnak majd az urnákhoz csalogatni…
A nagyotmondás azonban nemcsak központi szinten dívik. Megyei vagy akár alacsonyabb szinten, kevés kivétellel, a helyi kiskirályok átveszik a „központi hatalom” allűrjeit. Például egyes kormánymegbízottak abból csinálnak sikersztorit, hogy „visszaszerezték”, úgymond az államnak, a magyar grófok által „törvénytelenül” visszaigényelt erdőket. Megyénkben kettőnek is ez volt az életcélja: egyikük azóta a törvényhozás felsőházába tornászta fel magát, másikuk azt várja, hogy nyugdíjba vonulhasson.
Nos, ez utóbbi azzal dicsekszik, hogy több mint negyvennégyezer hektár erőt „nyert vissza” a bíróságokon az utóbbi másfél évben. Az egyik hírügynökségnek nyilatkozva mondta el, hogy amikor kormánybiztos lett, több mint százezer hektár erdőt követeltek vissza a volt tulajdonosok, ebből 87 ezret – főleg a Maros és a Görgény völgyében – a magyar grófok leszármazottjai. A tisztségviselő elégedetten nyugtázta, hogy a 87 ezer hektárból több mint 44 ezret „visszanyert” a másfél évnyi „rettentő nehéz munka” nyomán, hiszen közel százezer hektár erdőt alapfokon visszakaptak a volt tulajdonosok, azért is annyira „látványos” a siker.
A gond csak annyi, hogy jubilálás közben a „törvényesség őre” elfelejti, hogy még ebben az „eredeti” demokráciában is alkotmány garantálja a magántulajdon sérthetetlenségét. A restitúciós törvények pedig éppen a diktatúra visszaéléseit próbálják orvosolni. Persze, sehol sem megy simán, de a prefektus számára a legnagyobb problémát mégiscsak azok a fránya magyar grófok jelentik, akik ragaszkodnak a kommunista rezsim által elkobzott vagyonukhoz.
