„Azok a régi szép patikák” (2.)

A nagy, modern városnegyedek megjelenése előtt a patikák általában a város, a település központjában álltak, kiemelt helyen, a piac (főtér) és templomok szomszédságában – így Vásárhelyen és Segesváron is. A főtéri épületek mindig csinosabbak, nagyobbak voltak a város más részein álló házaknál, a patikusok is kénytelenek voltak alkalmazkodni „patikaházuk” kinézetét tekintve az íratlan vagy írott követelményekhez. A patika/patikus iránti bizalom elnyeréséhez az otthont adó épületnek kívül-belül tisztának, mutatósnak, vonzónak kellett lennie.

A gyógyszertár helyiségei már a 15. század idején kialakultak, és a következők voltak: a földszinten az officina, laboratórium, raktár (anyagkamra), szellős drogszárító (növényszárító) a padláson, az alagsorban a hűvös pince (olajoknak, zsíroknak, gyorsan romló anyagoknak). Az emeleten lakott a gyógyszertár tulajdonosa családjával és szükség esetén az egyedülálló (nőtlen) munkatársak is.

Az officina, a vevők kiszolgálásának a tere, általában aprólékosan megmunkált bútorzattal, szép, díszes patikai edényekkel (országunkban a kommunista rendszerig) volt berendezve, a patikába lépő kliensek bizalmának elnyerése érdekében. Az officinában volt elhelyezve a „táraasztal”, ahol a munkafolyamatok – részben – zajlottak, és itt kaptak helyet a legfontosabb eszközök, a mérleg, a mozsár és a pompásan kimunkált por- és folyadéktároló edények. A patika névadó szimbóluma esetenként megjelent a patikai edényeken is, mint például a segesvári Sas patika edényein a kétfejű osztrák sas. Közéleti személyiségek, orvosok, tanárok gyakran itt cserélték ki gondolataikat. Szokás volt, hogy az ember életével, egészségével kapcsolatos szobrocskákkal, preparált állatokkal, például kitömött krokodillal, sassal, teknőspáncéllal díszítették az officinát. Egy ilyen díszes officina ragadhatta meg egykor a költő figyelmét, és éveken át úgy maradt meg emlékezetében, mint egy „szentély”. Az officina a gyógyszerész műhelye volt, ahol receptek alapján az egyénre „szabott” gyógyszerek készültek el, és adták ki azokat a betegeknek.

Az officina után következett a laboratórium, ahol a gyógyszerészi munka fő eleme, a medicinák és a legkülönbözőbb fogyasztási cikkek készítése folyt nagyobb mennyiségben, a 18–19. században a korábbiakhoz viszonyítva fokozottan. Idegeneknek ide nem volt betekintési lehetősége.

A 19. század végén jelent meg Magyarországon Czollner Vince gyógyszerész és közel ugyanabban az időben a székelykeresztúri Jager patikus receptgyűjteménye, amelyekből fogalmat alkothatunk a patikákban folyó sokrétű, nehéz és fárasztó munkáról. A gyógyszertárakban reggel 6 órától este 9 óráig dolgoztak megállás nélkül, szombaton is, a huszadik század elejéig (1905)! A városi gyógyszertárakban a kötelező módon patikusi oklevéllel rendelkező tulajdonoson kívül esetenként gyógyszertárvezető vagy gyógyszertárbérlő patikusok, vagyis gyógyszerészek, gyakornokok és gyógyszerészsegédek dolgoztak. A patikusi oklevél megszerzésére áhítozó fiatalok 14–15 éves kortól jelentkez(het)tek egy gyógyszertárba gyógyszerészgyakornoknak. A gyakornoki idő évszázadokon át (17–18–19. sz.) hat évig, majd a 19. század második felétől két, illetve három évig tartott. Az érettségivel rendelkező fiatalok két éven át, az érettségivel nem rendelkezők három éven át gyakornokoskodtak, és közben bizonyos tantárgyakból vizsgázniuk kellett. A gyakornokoknak a gyógyszertár tisztán tartásától a növényi és más alapanyagok beszerzésén át számtalan gyógyszertári munkát kellett elvégezniük. A gyakornoki idő elteltével sikeres vizsgatétel („tyrocinium”) után következett a kétéves segédpatikusi szolgálat, legtöbb fél évig ugyanabban a gyógyszertárban, ahol gyakornokoskodott, majd – kötelező módon – más patikákban további másfél évig. Azok a fiatalok, akik a segédpatikusi éveket befejezték és a vizsgákat sikeresen letették, beiratkozhattak a budapesti vagy kolozsvári (ide 1872 után) gyógyszerészeti egyetemek egyikére, ahol több sikeres vizsga letétele és két év után elnyerték a gyógyszerészi oklevelet. 

Nők csak 1895 után jelentkezhettek gyógyszertári gyakornoknak, majd segédpatikusnak, és csak 1902-től az egyetemre. A nyárádszeredai Hints Vilma 1903-ban iratkozott be a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre, és szerzett első erdélyi nőként gyógyszerészoklevelet 1905-ben.

A felsorolt gyógyszertári alkalmazottak napi 16 órán keresztül „robotoltak” azokban a „régi szép patikákban”. Mindeközben a gyógyszertár tulajdonosa a gyakornoknak és a segédnek teljes ellátást, lakást biztosított, és havi 20–30 korona fizetést. Összehasonlításképpen: egy hivatali szolga 60, a kezdő orvos, patikus és tanító 1200, egy mérnök 4000 és egy (városi) polgármester 20.000 (húszezer) korona havi jövedelemnek örülhetett.

A különböző tárolásra alkalmas gyógyszerformák (ún. galenikumok) nagy mennyiségben a patika laboratóriumában készültek. Itt dolgozták fel az alapanyagokat a több mint 900-féle galenikum számára. Ezek közül a „mesterséges orvosságok” közül fontosabbak: egyszerű és összetett vizek, ecetek, mézes ecetek, szirupok, alkoholos oldatok (spiritusok), tinktúrák, dekoktumok (főzetek), párlatok, desztillált és préselt olajok, kenőcsök, balzsamok, olajos cukrok, cukorral elegyített szerek, mint például a roobok (befőzött szerek, ízek), elixiriumok, liktáriumok, cukros lepények, cukros táblák, porok, pilulák (labdacsok), pasztillák, extraktumok, seprelékek, conservák (gyógynövények és cukor keverékei), pogácsák, hamuk, conditák, confecták. Ez utóbbiak cukorral bevont készítmények, mai értelemben vett édességek voltak, amelyeket gyógyszerként tartottak számon, a patikákban értékesítettek, és amelyek a patikákból mentek át a modern cukrászdákba, mint például a „marcipán”. A felsorolás lehet, hogy nem teljes, de fogalmat alkothatunk a készítmények sokféleségéről és elkészítésük időigényességéről. 

Czollner Vince gyógyszerész hagyatékában – nagyon helyesen – az Általánosan elterjedt gyógyító szerek című alfejezetben jelennek meg azok a termékek, amelyeket a gyógyszertár laboratóriumában egy-egy jól meghatározott kórban szenvedőknek készítettek. Néhány belsőleg alkalmazott készítmény: fájdalomcsillapító, idegerősítő, láz ellen, migrén ellen, vese- és hólyagtisztító, gyomorfájdalmak (görcsök) ellen, vértisztító, járványos betegségek ellen, köhögés ellen és mások. Külsőleg alkalmazott szerek: flastromok, fagyás elleni kenőcs, kenőcsök daganatokra, sebekre, lábizzadás elleni kenőcs és oldat, nátha ellen, szeplő és májfolt ellen, szemölcs, tyúkszem ellen, orrvörösség ellen, mitesszerek ellen, kenőcs fejkorpa ellen, pattanások ellen.

A gyógyszertár laboratóriumában a gyógyszerek előállítása és tárolása mellett kémiai és alkímiai kísérletek is folytak. Itt készültek a desztillálás általi párlatok (pl. rózsavíz), égetett szeszek (alkoholok), mint például az „élet vize”, más szóval az ákovita, és a különböző gyógyvizek. A 19. században a gyógyszerészi ismeretek közé tartozott az ásványvizek analízise, esetleg mesterséges előállítása, például az ivókúra gyanánt alkalmazott karlsbadi só, továbbá a szódavíz gyártása, üdítőitalok előállítása, innen indult el a Coca-Cola készítése is, eredetileg gyógyszerként!

Ami a készítmények előállítását illeti, a legfontosabb laboratóriumi műveletek a következők voltak: keverés, darabolás, porítás, főzés, lepárlás, olvasztás, égetés, kivonatolás, vegyítés, reszelés, darálás, szűrés, préselés, szublimálás (elpárologtatás). Fontosabb laboratóriumi eszközök: mérlegek, súlyok, mozsarak, keverőrudak (pisztillusok), lombikok, retorták, desztilláló (lepárló) készülékek, párlatkondenzálók, palackok, víz- és homokfürdők, kemencék.

A patikusnak értenie kellett a gyógynövényekhez, a fűszerekhez is. Törvény kötelezte a gyógyszerészeket évszázadokon át, hogy herbáriumot (szárított, préselt gyógynövénygyűjteményt) tartsanak a patikában, hiszen a gyógyszerek jelentős hányada, mintegy 65-75 százaléka növényi eredetű volt.

A nagy mennyiségű cukros, lekvárállományú, olaj, zsiradék-, kenőcsállományú gyógyszerek tárolására fém-, fajansz- és üvegedényeket használtak, és ezeket a raktárakban (anyagkamrákban) helyezték el. Az átható, kellemetlen szagú gyógyszereket a többitől távol, jól záró edényekben őrizték.

A füveket, gyökereket, virágokat az épületek padlásán, szellős helyen, portól védve tárolták. A pincében tartották a vizes készítményeket és a főzött olajokat, nyáron a hűvösségért, télen a fagy ellen.

A rendkívül nagy számú és sokféle gyógyszerkészítmény mellett a gyógyszertárakban számtalan fogyasztási cikket, közszükségleti árut is készítettek a 19. században és a 20. század elején is, amelyeket később (1920 után) már csak gyárakban állítottak elő.

Czollner Vince gyógyszerész a 19. század végén kiadott receptgyűjteményében 539 olyan fogyasztási termék összetételét ismerteti, amelyeket, tekintettel a nagy keresletre, rendszeresen készítettek a patikában. Ismereteink szerint hasonló árucikkeket a marosvásárhelyi, a segesvári és székelykeresztúri patikákban és valószínűleg más városi és falusi gyógyszertárakban is előállítottak. Érdemes megismerni a fő csoportokat és egy-két készítmény összetételét úgy, ahogyan a szerző leírta.

Illatszerek: Ibolya, Jácint, Jázmin, Levendula, Orgona, Cédrus, Ámbra, Millefleur, Moschus, Jockey-Club, Bay-Rum, Ess-Bouquet (külön-külön valódi angol, francia, amerikai stb. jegyzi meg a szerző). 

Illóolajok, hajkenők, pomádék: Marhavelő hajkenő (!), Marechal hajkenő, Méz, Hajkenő friss virágokból és még hatféle hajkenő. Hajolajok: Magyar, Portugál, Benzoe, Ibolya hajolaj. Pomádék: Kristály, Vanilia, Filokom, Vazelin.

Hajnövesztők és hajhullás elleni szerek: Bojtorján gyökér-olaj, Hajnövesztő víz, Hajifjító tej, többféle hajhullás elleni szer, Hajkenő korpaképződés ellen, Hajpomádé (a haj „erősbítésére” és növelésére).

Haj- és szakállfestők: Barna haj- és szakállfestő, Fekete hajfestő szürkülő hajhoz, Hajfestő por, Őszülő haj és szakáll eredeti színének visszaadása („igen ajánlható szer”), Vörös haj megszőkítése.

Szépítő- és mosdóvizek: kölnivíz (többféle), Herczegnő-víz, Marsall-víz, Vaníliás-víz, Fehérítő-víz, Rózsavíz, Májfolt elleni arczmosdó víz, Leányka mosdóvíz és még sok.

Illatos szappanok: Mandula, Rózsa, Pézsma, Levendula, Citrom, Bergamott-szappanok.

Arc- és hajporok: Rózsa „pouder”, Toilettpoudre, Venus-hajpor, Violagyökér-hajpor.

Fogpor, fogpaszta, szájpilula, fogszesz és fájdalomcsillapítók cím alatt tízféle fogpor van felsorolva, egy fogkrémrecept, egy szájpilularecept, fogvizek, szájvizek, fogfájás-csillapító szerek, fogcseppek (az összetételükben előírt anyagok közül néhányat ma is használnak a fogorvosok).

Ártalmatlan kendőző- (arcfestő) szerek: Aranykrém, Természetes színű arcfesték, Testszín-festék, Finom pirosító.

Különleges fodrászati cikkek: Borotvaélesítő paszta, Arcpor borotváláshoz, Magyar bajuszkenő (!), Veres hajolaj, különböző brillantinok (nyolcféle), Hajkorpa elleni szesz, Dióolaj hajkenő, Illatos füstölő porok (kilencféle).

A Czollner Vince gyógyszerész füzetében felsorolt nagyszámú készítménynek mintegy felét mutattuk be ebben a részben, a „régi szép patikákban látástól vakulásig”, fáradságos munkával készült további különlegességekről a következő részben olvashatnak.