Él Gyergyókisfaludon – ha ugyan meg nem halt azóta – egy kedves és szelíd öregasszony. Él vagy nyolcvanöt éve, ha nem több, aki éppenséggel március 15-én született.
Él Gyergyókisfaludon – ha ugyan meg nem halt azóta – egy kedves és szelíd öregasszony. Él vagy nyolcvanöt éve, ha nem több, aki éppenséggel március 15-én született. Nem nagy ügy, az év minden napján születnek gyerekek, de egy olyan kicsiny kis faluban, mint Kisfalud, mégiscsak nagy ügy volt, ugyanis ott évente már egy századdal ezelőtt is alig egy-két kisdeddel szaporodott a népesség. És abban az esztendőben éppen a mi öregasszonyunk volt az egyetlen. Akarom mondani, dehogyis jött ő a világra vénen, nagyon is fiatal és eleven volt, amikor kiemelte a bábaasszony, azonnal felsírt, nagyon jó volt az apgarja (mondanák ma), tízes az értékmérő skálaján.
Atyja elhatározta, hogy a nagy nap tiszteletére, meg a régi kalendáriumok piros betűs napjainak emlékére Március Idusának fogja nevezni. (Ugyanis abban a kalendáriumban, melyet azon évre bocsátott ki az anyaszentegyház, a világi hatalom cenzora megtiltotta a március 15. piros betűvel való kinyomtatását.)
Ment büszkén az apa, hogy bejelentse leányát, amit a jegyző örömmel nyugtázott, ám mikor a leányka nevét megtudta, megvakarta a fejét. Magyar ember volt ő is, neki is sokat jelentett a nap, a forradalom, öregapja a szabadságharcban sebesült meg egy életre, de mégsem merte bevezetni a községi anyakönyvbe. Megtanácskozta a bíróval, a bíró pedig összehívta az esküdteket, azok azt javallották, hogy vagy írják bé egyszerűen az Ida nevet, úgyis tudja majd mindenki a faluban, hogy avval március 15-e van takargatva. Vagy menjen föl Csíkszeredába, kérdezzék meg a megyei főjegyzőt, a prefektust, a megyebíróságot, szabad-é, lehet-é ezként nevezni egy leánykát. Az apa a nehezebbik utat választotta, megmakacsolta magát, kemény gyergyei fából faragták vagy mi az isten. Utazott, instanciázott, kérvényt kérvényre írattak vele, még Bukurestiben is megfordult a belügyminisztériumban, kidobták egy ajtón, amint mondani szokás, visszamászott az ablakon, sok küszöb megütötte bizony őkelme seggit, de csak nem tudott zöldágra vergődni a leánygyermek nevét illetően. Be kellett írni végül is – ekkor már hatesztendős volt a kis román állampolgár Márton Ida – az esküdtek által javasolt nevet. A falubeliek közül sokan hóbortosnak tartották Márton gazdát, aki eljárt minden hivatalt, bíróságot, fórumot. Senki sem tudott rajta segíteni. Pénze is elfogyott a folytonos vesztegetésben.
És ekkor a történelem kínált neki egy esélyt. A leányka már eltöltötte a 11. évet is, amikor megváltozott a világ Gyergyó-székben is, magyarrá lett minden, a falu visszakapta igazi nevét, a községházára felkerült az addig titokban őrzött lobogó, a hivatalos nyelv is magyar lett, a hatóságokhoz magyarul lehetett fordulni. Igaz, hogy háború is dúlt a világban, de Márton gazda már túl volt a hatvanon.
Nekiült, kérvényt írt, azt felterjesztette a község a vármegyéhez, a vármegyei jegyző a nagyságos magy. kir. belügyminisztériumhoz, ahol az anyakönyvi és személyi osztály vezetője, vitéz Szentmarjai Koltsár Aladár kimondta a végső szót: ilyen név nincs a hivatalos és egyedül érvényes magyar személy- vagy keresztnévtárban, a gyermeket semmi esetre sem kívánatos, bármely hazafias buzgalom szülte a névadást, efféle utónévvel illetni. Punctum. Éppen március 15-én kelt a hatályos végzés.
Ida leány 15 éves korában ismét román állampolgár lett, sőt már 22 éves is elmúlt, amikor Gyergyókisfalud a Magyar Autonóm Tartományban találta önmagát. Márton gazda, szövetkezeti tag, a maga és nagykorú leánya valamint családja nevében kéri a nevezett Márton Ida hajadon nevének megváltoztatását Március Idusára. És láss csodát, engedélyezték. A pap szerint a kommunistáknak fogalmuk sem volt arról, mi is az az idusa.
És neki lett igaza. Ugyanis, amikor Idus néni elérte a 80. életévét, a falu megünnepelte őt mint legidősebb polgárát. Ugyanazon a napon a tanító, egy ide helyezett udvarhelyi, sorra kérdezgette a tanulókat: nos, gyerekek, mit ünneplünk március idusán? A gyerekek a vállukat vonogatták, rágót rágcsáltak, pufulécet puffantottak egymáshoz, mobiltelefonon csevegtek korlátlanul, míg végül az osztály móka-mestere, Bojér Szilamérke azt mondta, biztosan Lady Gaga születésnapját. A hatás leírhatatlan volt…
