Az új varázsige: kompetencia
2024-03-18 15:00:00
- Kuszálik Péter
Öcsike ajánlotta, hogy nézzek szét az új típusú oktatás szakirodalmában, mert manapság a kompetenciára helyezik a hangsúlyt. Még hozzátette: a finn oktatás az új példakép. Bekapcsoltam a gépet, beírtam a varázsigét. Ez jött ki: „Mit nevezünk kompetenciaalapú oktatásnak?” (hirmagazin. sulinet. hu/ 2010/03/03). Kicsit lehangolt, hogy 14 év alatt csupán 9197 személy volt rá kíváncsi. A cél nemes: „Az Educatio Kft. kiemelt feladata, hogy támogassa az iskolák, óvodák szakmai megújulását.” Aha, ez ismerős. A (volt) Rákóczi utcában már két kacsalábon forgó kastély áll az itteni tankönyvkiadó cég birtokán, a főnökök luxusautókkal jönnek-mennek. Ez csupán azt jelzi, hogy dől a pénz. Kár, hogy az oktatással kapcsolatos krízist nem tudták megoldani.
„Különösen nagy szerepe van annak, hogy segítse a kompetenciaalapú oktatás legújabb eszközrendszerének gyakorlati bevezetését. (…) Kompetencia alapú képzésen az ismereteken alapuló, de a képességek, készségek fejlesztését, az alkalmazni képes tudást középpontba helyező oktatást értjük. Ez a tudás alapozza meg az egész életen át tartó tanulást, ez teszi képessé az egyént életcéljai megvalósítására, a változó körülményekhez való alkalmazkodásra.”
Hadd lám: „kompetencia = 1. illetékesség, jogosultság; 2. szakértelem” (Idegen szavak és kifejezések szótára). Nyilvánvaló: a szakértelem felől kell szemügyre vennünk a témát: azt az oktatást, amely alkalmazni képes tudást biztosít. Az ötvenes években vezették be az 5+1-es oktatást: 5 nap iskola, egy nap gyári munka. Az Armatura üzemben szereltünk kisebb vízcsapokat, de az iskolában asztalos- és lakatosműhelyek is voltak, mesteremberek magyarázták meg az alapismereteket. Akkoriban az volt a cél, hogy megismerjük a fém- és famegmunkálás alapelveit. Az alkalmazni képes tudás legfontosabb alapjait már az elemiben megszereztük: megtanultunk írni, olvasni, számolni; gombot varrni, stoppolni; asztalt teríteni és… viselkedni!
A tudás alapjainak megszerzését a szemléltetőeszközök segítették. A hajdani piarista főgimnáziumban olyan fizikaszertárunk volt, amilyent ma az egész Kárpát-medencében nem találni. Ezek a feltételek (és a remek tanárok) gondoskodtak arról, hogy az akkori iskolánktól „alkalmazni képes tudást” kapjunk. Mindezek csak az alapot adták: mindenből egy keveset, gondolván „az egész életen át tartó tanulásra” is.
Fölmerül a kérdés: miben és mennyire legyen ’kompetens’ az alapműveltséget adó általános iskolát elvégző nebuló? Milyen elvárásaink lehetnek ez ügyben? Mit és mennyit tanítsunk meg az ókor történelméből; mi a fontos? Szerintem a Yukon bal oldali mellékfolyóinak ismerete vagy a thermopülai csata okai és kimenetele tizedrangú valami, mert semmilyen „alkalmazni képes tudást” nem közvetít. Fontosabbnak vélem a technikatörténetet – de azt sem a legfelsőbb szinten –: hogyan építették az egyiptomi piramisokat, a vikingek tengerjáró hajóit (fűrész nélkül, csak baltával). Milyen gépeket tervezett Leonardo, milyen haszna volt a mikroszkóp föltalálásának, és miként működtek az első mozdonyok, elektromosság még nem lévén. Ismeretterjesztő filmeket vetítenék a csemetéknek, mert a Harry Potterből vagy A gyűrűk urából semmilyen ’kompetenciális’ tudás nem csapódik le. Ebből a szempontból talán jobbak voltak Jules Verne könyvei (A rejtelmes sziget, Kétévi vakáció), amelyek nem angolszász, hanem egy francia író fejéből szökkentek elő, de a kalandok mellett tanulsággal is szolgáltak, s mintha valami tudás is visszamaradt volna a rostán. Rosszul emlékszem?
A technikatörténetre vonatkozó javaslatom csupán egy kidolgozatlan vázlat. Arra kívántam utalni, hogy a tanügyi reformok megalkotása elmélyültebb stúdiumokat követelne az illetékes elvtársak részéről. Nem elegendő kitalálni valamit, arra is gondolni kell, hogy miként valósítjuk meg az elképzelést, hogyan bocsátjuk vízre a hajót, és mi lesz, ha már a próbaúton elsüllyed? (Lásd a Vasa hadihajó dicstelen történetét.) Hány generáció ’feláldozása’ nyomán derül ki, hogy tévedett az ötletgyáros? (Lásd a Spock-bébik esetét vagy Sztálin elvtárs korszakalkotó ötleteit: ágasbúza, gumipitypang és a szibériai folyók visszafordítása.)
Észszerű megoldásokat kell találni és működő rendszereket alkotni, amelyek évszázadokig is fungálnak (Gutenberg találmányát csak háromszáz év múltával kezdték modernizálni, amikor a technikai fejlődés megengedte).
Most – az általános hülyítés évtizedeiben – egyre-másra bukkannak elő megbukott ötletek – nemcsak az új találmányok terén (az akkumulátoros autókat az ágy alatt kell tartani, pokróccal letakarva, mert ha megfáznak, nem működnek), hanem a régebbi dolgok környékén is – példának okáért az oktatásban: semmire se jó karokat létesítenek, ahonnan ’inkompetens’ végzősök sétálnak ki… Ilyen gazdagok vagyunk? Erdélyben négy magyar oktatási intézményben tanítanak kommunikációt és médiatudományt, a kapott diplomával kitörölhetik a teflonserpenyőjüket.
A másik bornírt ötlet az oktatási rendszer át nem gondolt megújítása. Az iskolahálózatot az ország gazdasági szerkezete – és távlati fejlődése – után kellene igazítani, de nem látom semmi nyomát… Egy dolgot látok: az új típusú nyelvtankönyvek által generált káoszt. Évszázados tapasztalatokon nyugvó módszereket sepertek le az asztalról, és koncepció nélküli tankönyvekkel árasztják el a piacot. El nem tudom képzelni: ki és mikor döntötte el, hogy itt az ideje új nyelvtantanítási rendszert alkotni és bevezetni. Mi lett a régivel, elromlott? Nincs hozzá alkatrész? Ez nem habverő gép, amit ki kellene cserélni egy modernebbre, csupán azért, mert a szomszédasszony is kidobta a sajátját.
(A jövő héten innen folytatjuk!)
