2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMDSZ hamarosan véglegesíti az autonómiatervezetét

  • 2014-08-21 16:21:58

„Ha egy több mint egymilliós közösség akar valamit, civilizált módon kell vele tárgyalni, logikus érvek alapján” – hangsúlyozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke egy RFI-interjúban, a szövetség autonómiatervezete kapcsán.

„Ha egy több mint egymilliós közösség akar valamit, civilizált módon kell vele tárgyalni, logikus érvek alapján” – hangsúlyozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke egy RFI-interjúban, a szövetség autonómiatervezete kapcsán. Hozzátette, amennyiben ennek megvalósításához szükség lesz az alkotmány módosítására, arról is tárgyalni fognak.

Borbély László szerint, úgy, ahogy Dél-Tirolban és Európa más országaiban már léteznek különböző autonómiatípusok, egy olyan erős közösségnek, mint amilyen a romániai magyar kisebbség, joga van bizonyos autonómiaformákhoz. „Ez nem újdonság, már 1993 óta szerepel az RMDSZ programjában. Bizonyos javaslatok megfogalmazása nem minősülhet törvényellenesnek, főként ha azok nem sértenek senkit, nem irányulnak mások ellen. Természetesen, amennyiben szükség lesz az alaptörvény módosítására a parlamentben, az RMDSZ javaslatokat fog letenni az alkotmány módosítására. Csak egyetlen példával élnék – és erre még senkitől sem kaptam választ a román többség nevében –: miért nem lát senki lehetőséget arra, hogy a magyar nyelvet Romániában regionális nyelvvé nyilvánítsák, tekintettel arra, hogy Románia és Magyarország közösen lépett fel, amikor az ukrajnai parlament, a Rada, hatályon kívül helyezte azt a regionális nyelvtörvényt, amely az Ukrajnában élő román és magyar kisebbségeket egyaránt előnyösen érintette. Figyelembe véve, hogy Romániában nagyszámú magyar közösség él, mi miért nem beszélhetünk arról, hogy az ország bizonyos részein, ahol magyarok élnek többségben, legyen egy hivatalosan elismert regionális nyelv?” – fogalmazott Borbély László az interjú során.

Arra a kérdésre, hogy mikorra készül el a szövetség autonómiával kapcsolatos törvényjavaslata, Borbély elmondta: már az utolsó simításokat végzik, és reméli, augusztus végéig elkészülnek vele. „Szük-ség lesz egy szövetségen belüli tárgyalásra, és az első fázisban lesz egy nyilvános vita is. Fel szeretnénk mérni a többségi román társadalom véleményét is, nemcsak a politikusok, de a civil társadalom körében is. Biztosak vagyunk abban, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni a többségi társadalmat arról, hogy mi nem mások ellen akarunk cselekedni, hanem az ország demokráciáját akarjuk erősíteni” – tette hozzá a politikai alelnök.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató