2020. szeptember 21., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gyógyítás mellett a kórházépítés gondjai is az új orvosra hárultak. Őszre mégis sikerült berendezni egy folyóparti kórházat. Nyilván nem úgy kell elképzelnünk egy ilyen őserdei egészségügyi komplexumot, mint azt ma az előírások diktálják. Az egész építmény mindössze nyolcszor négy méteres, hullámlemezből készült barakk volt, melynek lombfonat volt a teteje. Volt benne műtő, rendelő és egy kis gyógyszertár. Ez volt a vidék legmodernebb kórháza. Később folyamatosan épültek mellé kis barakkok a betegek és hozzátartozóik elszállásolására.

Az orgonista-orvos minden helyzetet igyekezett úgy kihasználni, hogy az elősegítse a kórház működését. A meggyógyított betegek hálásak voltak. Köszönet fejében arra kérte őket vagy hozzátartozóikat a doktor, hogy hálából, amivel lehet, segítsék a kórház fenntartását.

A zene az őserdőbe is elkísérte Schweitzert. Lambarénében fejezte be Bach orgonaművei amerikai kiadásának utolsó kötetét. Barátai tudták, hogy a doktor nem élhet hangszer nélkül, ezért egy speciális, trópusi használatra készült orgonapedállal ellátott zongorát küldtek utána. Szüksége is volt nagyon rá. „Egy este azonban, amikor bánatosan játszottam Bach egyik orgonára írt fúgáját, rájöttem, hogy afrikai szabad óráimban tökéletesíthetném és elmélyíthetném előadói készségemet.”

Kórházépítés 


Őserdei gyógyításának második évében, épp amikor tervezgették az Európába való visszatérést, 1914. augusztus 5-én érkezett a hír, hogy kitört a háború. A doktor és családja hivatalból (mivel németek voltak francia gyarmaton) hadifoglyokká váltak. A tudós orvos a bezártságot is hasznosan töltötte: tudományos munkáin dolgozott. A zene azonban nem hagyja cserben az övéit. Novemberben levél érkezett Lambarénébe, hogy a professzort és feleségét engedjék szabadon. Kiderült, hogy Widor, az orgonaművész járt közben tudós barátjáért és munkatársáért. A zene tehát szabadságot hozott Albertéknek. Ekkor fogalmazta meg „az élet tisztelete” filozófiáját. „Úgy éreztem, hogy nagy kegyelemben részesülök, amiért életeket menthetek akkor, amikor mások öldökölni kénytelenek.”

A bennszülöttek egyre inkább felnéztek a fehér doktorra, már kezdték varázslóként emlegetni. A doktor azonban nem nézte le őket. Volt alkalom, hogy a folyóparti munkásoknak segített farönköket kigörgetni a folyóból cserébe azért, hogy felesége betegsége idején az óceánparton egy kereskedő házában lakhassanak.

1916-ban értesült róla, hogy édesanyja tragikus körülmények között meghalt. Megvadult katonai lovak fölborították a kocsiját, és halálra taposták az idősödő nőt. Az édesanya csupán emlékként élt tovább az őserdő fülledt levegőjében fájdalmas zenét játszó orgonista szívében.

Az elkövetkező évben szigorú rendelet érkezett: a legelső hajóval egy európai fogolytáborba kell menniük. Nem volt más választásuk, menniük kellett. Filozófiai munkáit nem vihette magával, mert úgyis elvették volna, ezt egy amerikai misszionáriusra bízta, hogy őrizze meg a háború végéig, majd azután küldje el Európába. Nem volt könnyű az indulás. Albert még megműtött egy beteget, aztán másnap hajóra szállt. A parton hálás szemmel integettek utána betegei.

A hajón különös tisztelettel bántak az orvossal és feleségével. A tétlenség alatt – hogy memóriája friss maradjon – Albert Widor orgonára írt hatodik szimfóniáját és több Bach-fúgát tanult meg kívülről, csak a kottát nézve. Az egyik nap egy őr hozzájuk lépett, és a tudtukra adta, miért bánnak velük kivételesen. Hónapokkal azelőtt ugyanazon a hajón utazott egy tekintélyes úr, akit a doktor hónapokig kezelt a kórházában. Ő figyelmeztette a tengerészt, hogy ha a lamberénéi orvos a hajóra kerül, a legnagyobb tisztelettel bánjanak vele.

Bordeaux-ban kötöttek ki, aztán fogolytáborból fogolytáborba kerültek. Az egyik helyen ugyancsak fogoly cigányzenészekkel találkoztak. Hamar szoros barátsággá fejlődött az ismeretség, mert a cigányok hallottak az orgonista doktorról. Tudták, hogy ő is nagy zenész, és ahhoz méltó tiszteletet érdemel. Meg is ígérték, hogy ő és felesége születésnapján zenei köszöntővel kívánnak erőt, egészséget. Az adott szót be is tartották, és a doktorné születésnapja reggelén Hoffman meséinek egyik keringőjével ébresztették az ünnepeltet. Jacques Offenbach operájából valószínűleg a Barcarolle duettel kedveskedtek a vonósok. Az előadásról maga az orgonista is nagy elismeréssel nyilatkozott.

Kórház a folyóparton