2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az orosz beavatkozás megváltoztatja a helyzetet

  • 2015-10-12 16:07:25

  • MTI

Az orosz beavatkozás Szíriában nyilvánvalóan „game changer”, vagyis olyan új tényező, amely alapjaiban változtatja meg a helyzetet.

Az orosz beavatkozás Szíriában nyilvánvalóan „game changer”, vagyis olyan új tényező, amely alapjaiban változtatja meg a helyzetet – hangoztatta hétfőn, az Európai Unió külügyminiszterei-nek tanácskozását megelőzően Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője újságíróknak nyilatkozva.
Hozzátette, hogy az orosz fellépésnek vannak „nagyon aggasztó elemei”, például Törökország légterének megsértése.
Az uniós diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a légicsapásoknak az Iszlám Állam (IÁ) és az ENSZ által meghatározott más terrorszervezetek ellen kell irányulniuk, s össze kell hangolni a nemzetközi közösség tevékenységét. Máskülönben ez nagyon kockázatos – húzta alá Federica Mogherini.
Mint mondta, arra számít, hogy a tagállamok egységesen kiállnak az ENSZ mellett, hogy elkezdődhessen a politikai átmenet.
Bassár el-Aszad szíriai elnök szerepéről a külügyi főképviselő azt mondta: a konfliktus minden releváns tényezőjét le kell ültetni a tárgyalóasztal köré.
Az uniós tanácskozásra érkező külügyminiszterek is korábbi megnyilatkozásaiknál óvatosabban fogalmaztak a szíriai elnökkel kapcsolatban. Az uniós álláspont hivatalosan egyelőre az, hogy Aszadnak mennie kell, ám most több külügyminiszter is arról beszélt, hogy Aszadot is be kell vonni a politikai párbeszédbe, legalább annak érdekében, hogy az átmenetről lehessen vele tárgyalni. Ezt az álláspontot képviselte például a dán külügyminiszter, Kristian Jensen.
Linas Linkevicius litván tárcavezető arról beszélt, hogy Aszad „nem lehet része Szíria jövőjének”. Az orosz beavatkozással kapcsolatban elmondta: tartózkodni kell az egyoldalú akcióktól, a támadásokat az Iszlám Államra kell összpontosítani.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter is úgy vélte, hogy az orosz beavatkozás „bizonyos értelemben game changer”, és erre reagálni kell, mint mondta: az EU túl sokat spekulált Aszad jövőjével kapcsolatban, most viszont a jelenlegi helyzetet kell megoldani.
„Aszad ismét tényező lett, amit figyelembe kell venni. Vágyálmokra nem lehet stratégiát építeni, csak a valóságra” – húzta alá Lajcák, hozzátéve: „nem az a kérdés, kit szeretünk vagy kit nem, hanem, hogy ki számít, és Aszad most ismét releváns tényező”.
Philip Hammond, az Egyesült Királyság külügyminisztere arra az álláspontra helyezkedett, hogy hosszú távon nem szabad Bassár el-Aszaddal számolni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató