Az örökzöld kámforfa

A segesvári gyógyszertári múzeum anyagában látható növényi eredetű készítmények jelentős része Ázsiából, a Távol-Keletről, a Közel-Keletről vagy Ázsia déli részéről (India) származik. Egyiptom, Arábia és India között már Krisztus előtt 1500 évvel létezett a fűszerkereskedelem, vele együtt a gyógynövény-kereskedelem. A nagyobb kereskedelmi utak az ókori görögök, majd a Római Birodalom idején kiterjedtek Európára is. A főbb kereskedelmi útvonalak gyűjtőneve a Tömjénút és a Selyemút.

A régebbi Tömjénút Alexandriából vagy Damaszkuszból indult, aztán Petra érintésével az Arab-félsziget nyugati részén déli, majd keleti irányba tartott Indiába.

A Selyemút Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát a mediterrán térségen keresztül Európával és Észak-Afrikával kötötte össze. A Selyemúton folytatott kereskedelem fontos szerepet játszott nagy civilizációk fejlődésében, mint Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, Hellász, Róma és Bizánc. A Selyemút nem volt egy kijelölt út, elhelyezkedése változott, aszerint, hogy hol, merre voltak vagy jelentek meg ellenséges törzsek, hol volt éhínség, szárazság.

Ennek ellenére létezett néhány főbb útvonal: északi, déli és tengeri. Az északi és déli útvonal helyenként találkozott. A szárazföldön karavánok közlekedtek, szállították a datolyát, pisztáciát, tömjént, aloét, mirhát, szantálfát, kámfort, katechut, más anyagokat és természetesen elsősorban selymet. A szárazföldön szállított áru gyakran tengeri úton is utazott.

A XVI-XVII. századtól kialakultak a gyarmatok, ezzel együtt a tengereken zajló világkereskedelem, amelynek központja Nugat-Európa lett.

A múzeum egyik, kenőcsök megőrzésére alkalmas fajanszedényén olvasha-

tó: Ungventum album camphoratum, magyarul fehér kámforos kenőcs, amelynek hatóanyaga a kámfor.

A kámfor Japánban, Kínában, a Tajván és Borneó szigetén élő örökzöld fa, a kámforfa (Cinnamomum camphorae) gyantája. A hatalmas, 30 métert is elérő fa hézagaiban, hasadék alakú mélyedéseiben van a kámfor nevű gyanta, mint apró, szennyesszürke morzsa (ez a nyers kámfor). Vizes párolással és desztillációval kámforolajat vontak ki a kámforfából, ebből kristályosodott ki a kámfor, melyet szublimációval tisztítottak meg.  Erősen átható, aromás illatú, fehér, viaszos tapintású, kristályos anyag, vízben nem oldódik. A kámfor már szobahőmérsékleten szublimál, vagyis elillan, gőzzé változik. Innen ered a mondás (például egy személyről): „eltűnt, mint a kámfor”.

Már az ókorban is ismerték és alkalmazták, úgy, hogy a kámforkristályokat egy zacskóba helyezték, és a nyakba akasztva viselték.

A gyógyászatban fájdalomcsillapító, érzéstelenítő, keringésfokozó tulajdonságának köszönhetően reuma, köszvény, ficamok által okozott fájdalmak enyhítésére használták, és alkalmazzák ma is kenőcs vagy oldat formájában. Voltak, akik fogfájás ellen fülbe tett kámfort ajánlottak. A kámfor enyhíti a megfázás tüneteit, orrdugulás ellen használják. Mellkasra kenve légcsőhurutos megbetegedések, asztma és más légúti betegségek tüneteit enyhíti. Belsőleg inkább csak a múltban ajánlották hisztéria, epilepszia és szívproblémák enyhítésére, mérgező tulajdonsága miatt az ilyen fajta használata teljes mértékben visszaszorult.

A kámforfa virágából belsőleg is használható teát készíthetünk, hűlés ellen. 

A kámfor erős illata és kábító hatása miatt hatékony molylepkék ellen is.

Manapság szintetikus úton állítják elő. Nagy mennyiségben celluloid gyártásához és füst nélküli lőpor előállítására használják. A kámfor tartósítja a fáját, ezért vízben álló cölöpöket készítenek a kámforfából.

 

Veress László