Az olvasó írja
2023-04-24 15:00:00
- Kuszálik Péter
Tömeg és kultúra (2.)
A tömegek lélektana című alapvető munkájában a szerző (Gustave le Bon) kifejti, hogy: 1. a tömeg alapvető idegállapota a düh; 2. az emberek csak a négy fal között tudnak ’civilizáltak’ és megfontoltak lenni, mihelyest az utcára mennek, azonnal tömegemberré válnak (a színház nézőterén még kulturáltak, a ruhatárnál már lökdösődő vadak); 3. a tömeg tudatában van az erejének [„Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe / Rettenetes, nagy dühvel özönöl? / (…) Rablóváraitokból merre fut / Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel / Lecsukjuk a kaput?” – kérdezte Ady Endre 1908-ban], és annak, hogy ilyenkor személytelenek és büntethetetlenek, a ’masszához’ való tartozás érzése hatalmas erőt kölcsönöz nekik; 4. negyven kubikos vagy akadémikus ugyanolyan könnyedén emeli szavazásra a kezét; az egyes ember felelősségre vonható, a tömeg nem felel semmiért; 5. a tömeggel nem lehet tárgyalni (gyakran előforduló trükk: tüntetések idején a hatalom első embere tárgyaló küldöttséget kér, nekik megígér valamit, a nép megnyugszik és hazamegy, másnap minden engedményt – „kényszerítés hatására kellett cselekednem” kifogással – eltöröl).
A Hatalom féli a Tömeget, de szereti is, mert az Ő szavazatai nyomán jutott a trónra, s az Ő adójából él fényűzően. Nehéz ügy…
Egy elfeledett dolgot idézek föl, amely azt illusztrálja: a tömeg garázdálkodása független a nemzeti karaktertől. 1990 után olyan híre – és tömegeket vonzó hatása – lett a csíksomlyói pünkösdölésnek, hogy a ferences páterek bizonyos korlátozásokat tartottak szükségesnek bevezetni. Százhúsz évvel ezelőtt még cifrább helyzet alakult ki. Mailáth G. Károly akkori püspök – az ott tapasztalt verekedések miatt – kénytelen volt beszüntetni a körmenetes csíksomlyói búcsút. Emiatt 1904-től 1920-ig tömegek nélkül tartották a szent ünnepet, csak 1921-ben tért vissza a hagyományos búcsú – Trefán Leonárd ferences tartományfőnök, Bíró Benedek csíksomlyói házfőnök, Csipak Lajos fiúnevelő intézeti igazgató és Sándor Imre aligazgató – kezdeményezésére és szervezésében.
A kulturált viselkedés elsősorban akarat kérdése, de sokat tesz a szoktatás, nevelés, pallérozás is. Erről is írtam már, s példaként a Haáz Sankó által ’kordában tartott’ Szentegyházi Gyermekfilharmóniát idéztem (Népújság, 2022. dec. 20.). A zenekar és a kórus minden tagja a karmesteri pálca rezdüléseit vigyázza, nincs helye rendetlenkedésnek.
Az akaratnak és az önfegyelemnek igen nagy ellensége az alkohol, ezt azok is tudják, akik sűrűn élnek vele. Az italos ember hajlamossá válik arra, hogy a kötöttségeket elvesse, minden óvatosságot félretegyen, könnyelműsködjön, s a tiltásokat fellökje. Hajlik a féktelen költekezésre, ezt használják ki a kocsmárosok is, akik válogatott trükkökkel veszik rá a vendégeket a nagyobb fogyasztásra. S mivel tíz ember fogyasztása után kicsi a haszon, hát egyre nagyobb alapterületű kocsmákat építenek, ahol tömegméretűvé tehető a fogyasztás. A bajor Oktoberfest alkalmával háromezer sörkedvelő erősíti a tömegrendezvények kétes hírnevét. Még rosszabb a tízezer (!) személyes üdülőhajók esete, ahol nem kedvelik az antialkoholistákat, mert azok csak rontják az üzletet. A hajók körbejárják a Földközi- vagy a Karib-tengert, meg-megállnak, a ’turisták’ kirohannak a partra, le- és széttaposnak mindent, egymást akadályozzák a látnivalók megcsodálásában, majd gyorsan vissza, ahol a fedélzeti nyugágyak melletti asztalkán már ott állnak a jégkockákkal megszórt koktélok – az üdülés görcsoldó balzsama.
Nyugaton már kinevelődött az a generáció, amelyik csak tömegben érzi jól magát. S ha nem élhetnek a hobbijuknak, akkor elvonási tünetektől szenvednek. Emlékszünk még: mily hatalmas elégedetlenkedés fogadta a covid-járvány miatti tiltásokat. A londoni bulinegyedek ’visszaadása’ igazi kulturális esemény tivornya volt. A karantén ’kínjai’ után a szikkadt torkú, frusztrációtól szenvedő közönség elözönlötte az utcákat és derekasan megrészegedett.
A tömeges bulik divatja már Kelet-Európába is megérkezett, rég az ideje. Nem csoda, hogy a magyarországi ’internetes felületeken’ is felbukkan a téma; a múlt heti cikkemben idéztem egy ilyent: „hogyan segíti a magyar bulikultúra a nőket zaklató férfiakat, és mit tehet egy szórakozóhely, a társadalom és a kormány, hogy megvédje a bulizni, kikapcsolódni akaró nőket”.
Ha a „magyar bulikultúra” elősegíti a nők zaklatását, akkor ez egy ördögi találmány, aminek nincs köze a kulturált szórakozáshoz, ezért mihamar föl kellene számolni. Ámde: nem látom esélyét annak, hogy a megszólított tényezők meg tudnák oldani ezt a kérdést. Szerintem a bulizó tömeg nagyságát kellene a kritikus érték alá csökkenteni. A hajdani iskolai és házibulik – esetenként – túllépték ugyan az illem kereteit, de az ottani tanári (szülői) ellenőrzés valamelyes féket jelentett. Ez ma – a szabadosság virágkorában – már elképzelhetetlen. Nem látok más megoldást, csak azt, amit a tömeglélektan tudora tanácsol: ha úgy érzed, hogy a tömeg el akar sodorni, állj ki a sorból, és tűnj el egy mellékutcában. A mi esetünkre alkalmazva: a nők ne bulikon próbáljanak meg kikap-csolódni; vannak veszélytelenebb szórakozások is.
(Az első részt lásd az április 18-i lapszámban)
