Dzsungelharc az iskolában

Az „örökzöld” bullying

„Az a legnagyobb problémád, és a mienk is, hogy megszülettél.” „Olyan vagy, mint egy bengáli tigris”, „Hogy tudsz ilyen testtel élni?” – ilyen és hasonló megjegyzéseket nap mint nap hallani az iskolai közösségekben. A rendszeres zaklatás, megalázás, azaz a bullying jelenségéről többször is írtunk az elmúlt években, és a téma az idei tanévkezdéssel – sajnos – újra időszerűvé vált. 

– A Mentsétek Meg a Gyerme-keket Románia Egyesület 2016-ban készített felmérést az iskolai zaklatásról, ami az akkori adatok szerint négyből egy diákot érint. Az idei évtől törvény tiltja az ilyen jellegű megnyilvánulásokat. Változtatott-e mindez a korábbi helyzeten? – kérdeztük Csíki Andrea (fotó) klinikai pszichológust, iskolai tanácsadót.

– Úgy gondolom, a jelenséget még mindig nem kezelik megfelelően a tanintézetekben. Fontos tudni, hogy bullying esetén nemcsak a szenvedő fél, hanem az elkövető is segítségre szorul. Tapasztalataim szerint sokszor, főleg, ha jól szituált, értelmiségi szülők gyermeke a zaklató, az eset a szőnyeg alá kerül, nincs különösebb következménye. Pedig nagyon fontos lenne egy egységes értékelési mód, amelyet minden tanintézetben alkalmaznának.

Nagymenők és „elveszettek”

– Hogyan lesz egy kisiskolásból vagy egy felső tagozatos diákból áldozat, illetve agresszor?

– Ez egy láncszerű folyamat. Gyakran előfordul, hogy a zaklató egy olyan lelki csomaggal érkezik az adott közösségbe, ami kiváltja ezt a viselkedést, például otthon ő az áldozat. A bullying elszenvedői pedig rendszerint alacsonyabb önbizalommal rendelkeznek, így könnyebben megengedik a többieknek, hogy bántsák őket. Az sem kizárt, hogy a felnőttek közötti konfliktusok váltják ki a feszültséget a gyerekek között, például ha a potenciális agresszor hallja, hogy az édesanyja otthon az egyik osztálytárs szülőjére panaszkodik a férjének, szivacsként szívja magába a hallottakat, és követi a negatív viszonyulást. 

– Ezek szerint ez egy kettős „játszmaként” indul, amelybe aztán az egész osztály bekapcsolódik?

– Ismerek olyan felső tagozatos diákot, akit három-négy társa zaklat rendszeresen, de legtöbbször az áldozat egyetlen iskolatársat nevez meg folyamatos bullyingolóként, és azt mondja, hogy a többiek csak néha vesznek részt a zaklatásban. Ez is azt támasztja alá, hogy mindig van egy kezdeményező, akit a többiek akkor is követnek, ha nem érzik ellenségnek az áldozatot. Az osztályközösségekre jellemző klikkesedés során elkülönül a nagymenők csoportja – általában ők az agresszorok –, a kevésbé menők társasága és az „elveszettek” rétege. Utóbbiak az áldozatok. 

– A zaklatás milyen konkrét formáiról számolnak be ezek a gyerekek?

– Gyakori a verbális agresszió, a sértegetés, de az is előfordul, hogy az agresszor elveszi az áldozat szendvicsét, leönti vízzel – erre főleg melegebb időszakokban kerül sor –, leköpi. A fizikai bántalmazás sem ritka, olyan eset is volt, amikor egy gyereket úgy lelöktek, hogy eltört a keze. Emellett a bántalmazók különféle eszközöket – vonalzót, labdát – is előszeretettel használnak a kiszemelt társuk ellen. Az áldozatok rendszerint a testi bántalmazástól tartanak leginkább, de tudni kell, hogy – bár a fizikai erőszaktól eltérően sokszor észrevétlen marad – a verbális és az emocionális bántásnak is lehetnek súlyos, a felnőttkorra is kiható következményei. 

Vándorló áldozatok

– A nyári vakációban volt egy egyedi kezdeményezésed, a KUL program, amiről lapunkban is beszámoltunk. A kiscsoportos foglalkozások mellett a program keretében egyéni találkozókra is lehetőség nyílt, amikor az áldozatok is megosztották veled tapasztalataikat. Mit tapasztaltál, mennyire nyomta rá a bélyegét az iskolai zaklatás emléke ezeknek a gyerekeknek a szünidei pihenésére, és az új tanévre való készülésre?

– Volt, akin az első három találkozáson nagyon érződött, hogy nyomasztják az osztályközösségben történtek. Többen azt mondták, a vakációban is naponta többször eszükbe jutnak a bullyinghelyzetek, mi több, egy gyerek azt is elárulta, hogy egy budapesti kirándulás során sem tudott ezektől a gondolatoktól szabadulni, és egy múzeumban az egyik szobor is az agresszorra emlékeztette. Az egyik kislány iskolaváltásra készült, ugyanis nem bízott abban, hogy az osztálytársai a szünidő alatt „megszelídülnek”. A bullying miatti vándorlási hullám egyébként gyakori a vásárhelyi iskolákban, a szülők ugyanis sokszor úgy próbálják megvédeni gyermekeiket az újabb bántásoktól, hogy kiemelik az osztályközösségből. Ez egy teljesen érthető reakció, a jelenség megfékezése szempontjából azonban nem valószínű, hogy eredményhez vezet.

Szülői és intézményes összefogás 

– Hogyan lehetne hatékonyan visszaszorítani a bullyingot?

– Meggyőződésem, hogy a siker a csapatmunkában rejlik. Az iskolai pszichológusnak, illetve tanácsadónak be kell vonnia a probléma megoldásába az intézmény további képviselőit, az igazgatót, a pedagógusokat és természetesen a szülőket. Amennyiben a szülő észleli, hogy baj van – megváltozik a gyerek otthoni viselkedése, szorong, alvásproblémái lesznek, nincs étvágya –, első lépésként a tanintézet illetékeseihez kell fordulnia, hogy létrejöhessen egy találkozó, amelyen az iskolapszichológus, az osztályfőnök és az intézményvezető is részt vesz. Ami a pszichológus szerepét illeti, konkrét zaklatásos eseteknél nem biztos, hogy az osztályközösségre irányuló csoportfoglalkozás a célravezető, így ugyanis az elkövető nem érzi a tette súlyát. Fontos lenne, hogy a tanügyminisztérium valamennyi iskola számára elérhetővé tegye a bullyingtörvényt, és annak előírásait az illetékesek gyakorlatba is ültessék. Ugyanakkor meglátásom szerint azokat a gyerekeket, akiknek iskolai zaklatás miatt lehúzták a magaviseletét, kötelezni kellene arra, hogy pszichológusi támogatást vegyenek igénybe. Ehhez persze a szülők felvilágosítására is szükség lenne, egyes felnőttek ugyanis összemossák a pszichológus és a pszichiáter fogalmát, és elutasítják a lelki segítségnyújtás lehetőségét. A probléma megoldásában a szülők közti összefogásnak is fontos szerep juthatna, például létre lehetne hozni egy olyan, korcsoportok szerint kategorizált internetes fórumot, ahol az érintettek a gyermekeiket ért bullyinggal kapcsolatos tapasztalatokat, védekezési stratégiákat megoszthatnák egymással.

– Milyen módszereket alkalmazhat az iskolapszichológus a bullying jelenségét tápláló ellenséges osztálylégkör megszüntetéséhez?

– A csoportos foglalkozásokba az egész osztályt be lehet vonni, illetve a konfliktushelyzet természete szerint külön is lehet foglalkozni a fiúkkal és a lányokkal. Nem ajánlatos egyből a problémás helyzetre, a bullyingra térni, jobb, ha ezek az alkalmak bemelegítő önismereti, személyiségfejlesztő játékokkal indulnak. Ilyen például a tükörképjáték, amelyet nemcsak a gyermekek, hanem a bullyingagresszor szerepébe kerülő szülők is alkalmazhatnak otthon. Magát a konfliktushelyzetet az osztályközösséggel folytatott beszélgetések során lehet megpróbálni feloldani. Ugyanakkor fontos lenne időt, energiát fordítani a tinédzserek szexuális nevelésére is, hiszen sok esetben éppen a nemi éréssel kapcsolatos, kimondatlan problémák jelentik az agresszió forrását. Ennek elhanyagolása az oktatási rendszer hatalmas hiányossága.